Az érintettek nem veszítik el a pénzt, de csak akkor kapják meg, ha kiegészítik az szja-bevallásukat.
Ő lehet az adócsalási ügybe keveredett magyar zenész: 100 milliós bevételét nem vallotta be
100 milliós bevételei után nem fizetett adót az a zenész, aki ellen már a NAV is nyomoz. A szakmában állítólag nyílt titok, hogy vannak zűrös ügyei az illetőnek, aki a YouTube-os bevételei miatt kerülhetett bajba.
Mint a Pénzcentrum is megírta, a NAV adócsalás miatt indított eljárást egy hazai, közismert és igen népszerű zenész ellen, miután az elmúlt két évben a YouTube-on keresett százmillió forintot elhallgatta a hatóság elől. Az adóhatóság több nyomozást is folytat az előadó ellen, akit már gyanúsítottként is kihallgattak. A NAV-osok úgy vélik, a zenész nem tett eleget a személyi jövedelemadó bevallási és fizetési kötelezettségének, ezzel mintegy 20 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Most a Blikk megtudta, hogy a lapokban is sokat szereplő előadóról van szó, a YouTube-on klipjei többmilliós megtekintéseket érnek el, ám személyiségi jogai miatt a kilétét nem fedték fel. A lap informátora szerint a szakmában nyílt titok, hogy vannak kellemetlen esetei az illetőnek.
Mindig márkás, értékes holmikat hord, azt gondolom, lenne neki miből kifizetni a kötelező járulékokat...
- tette hozzá a lap forrása. Összeszedték, kik a legnézettebb magyar előadók a videómegosztón: a megtekintett videókat nézve idehaza Missh áll a legjobban, klipjeit 480 millióan látták eddig, második G.w.M 408 millióval, harmadik L.L.Junior 382 millióval. Őket követi ByeAlex 294 millió, Horváth Tamás 262 millió megtekintéssel, míg Azahriah 259 milliónál tart eddig. T. Danny 253, Burai Krisztián 218, DR BRS 193, KKevin 124 millió megtekintéssel büszkélkedhet.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







