9 °C Budapest
Pál András (j) Ő szerepében, valamint a Don Luis és Pernelle-né szerepét alakító Gazsó György Feridun Zaimoglu, Günter Senkel és Luk Perceval Moliere - The passion (Egy passió) című színdarab fotóspróbája a fővárosi Radnóti Színházban 2019. október 15-én. A darabot, amely négy Moliere-komédia, A mizantróp, a Don Juan, a Tartuffe és A fösvény összefűzéséből épül fel, október 18-án mutatják be Hegymegi Máté rendezésében.MTI/Mohai Balázs

Szakadék szélén a színházak: hideg nézőtérrel, kevesebb bemutatóval élnék túl a rezsiválságot

2022. október 24. 10:08

Több vidéki és pár fővárosi játszóhely is bezárni kényszerült az utóbbi hetekben, az energiaárak ilyen mértékű megemelkedését ma már szinte lehetetlen kigazdálkodni. Aki talpon marad, annak is meg kell húznia a nadrágszíjat: kevesebb bemutatóval, hidegebb nézőtérrel csökkentett nyitvatartással várják a nézőket, és persze spórolnak a díszleten, jelmezen. Van olyan színház is, ahol pedig drágább jegyárakra kell készülni.

Szinte nem telik már úgy el hét az energiaárak drasztikus emelkedése óta, hogy ne kapnánk újabb hírt szálloda, étterem, fürdő, múzeum vagy éppen színházak újabb bezárásáról. A több száz milliós többletköltséget nem bírják kitermelni az önkormányzatok, így kénytelenek költségcsökkentő intézkedéseket bevezetni, melynek gyakran része az intézménybezárás.

A megvont állami támogatás és az új rezsiszámlák összességében hárommilliárd forint mínuszt jelentenek az intézmény költségvetésében, ezért bezár az Erkel Színház novemberben - mondta el Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A Trafó Kortárs Művészetek Házában a szokásos téli repertoár harmadát levették a színről és csökkentették azoknak a próbáknak a számát, amelyek teljes színpadi világítást igényelnek. Így is nagy a bizonytalanság a jövőt illetően.

Tartják magukat

Az Átrium egyelőre abban a szerencsés helyzetben van, hogy a gázra hosszú távú szerződéssel rendelkezik. A villanyra ennek az évnek végéig van szerződésük, tehát jelen pillanatban még a korábban leszerződött áron kapják az áramot, az egyeztetés pedig még nem indult el a szolgáltatóval.

Mindezek mellett a fűtési és a világítási protokollokat is megváltoztattuk, szűkítettük az épületben való tartózkodás idősávját és a felfűtési idősávot, valamint a maximum hőmérsékletet is 3-4 fokkal lejjebb vittük a tavalyihoz képest. A színház nyitvatartási idejét radikálisan csökkentettük, a Bisztró is csupán az előadások, próbák idején van nyitva.

Akárhogy is lesz, az Átrium esetében nem a rezsiköltségek emelkedése, hanem az alapvető működési támogatások megszüntetése jelenti az igazi problémát. A minisztériumhoz beadott támogatási kérelmeink 11 hónapja elbírálatlanok, érdemi működési támogatást az Átrium nem kap, a nyáron az Átrium körül kialakult helyzet miatt bejelentett 150 milliós mentőöv-alapból az Átrium mindössze 14 millió forintot kapott, és a Főváros által nyáron bejelentett 30 milliós gyorssegélyből is csak 15 millió forint érkezett meg. Ezek az összegek nem teszik lehetővé, hogy a Budapesten egy Átrium méretű kőszínház működni tudjon.

Jelentős jegyáremelésre már nem látunk teret, emellett pedig fontos, hogy széles nézőközönség engedhesse meg magának a színházba járást, nem lehet, hogy a színház luxuscikké váljon.

A téli időszakra nem kizárt a részleges leállás sem, ez sokban fog függeni attól, hogy a közműszolgáltatókkal milyen megállapodást lehet majd kötni, illetve hogy 2023-ra milyen forrásokat látunk majd a következő pár hétben. Ennek függvénye, hogy 2023-ban lesz-e még Átrium – mondta el a Pénzcentrumnak Zsedényi Balázs, a színház operatív menedzsere.

Játszunk amíg tudunk

A Radnóti Színházban a szcenikai és az üzemi világítást korábban ledesre váltották. Az évadban csak négy bemutatót hirdettek meg, és arra készülnek, hogy ezeket mind meg is tartják a tervezett időpontban.

Persze, ebben sok minden játszhat közre a Covidtól kezdve az irreálisan megnőtt rezsiszámlákig, de játszunk, amíg tudunk. Jelenleg decemberig bezárólag áruljuk a jegyeket az előadásainkra, a jegyeladás tekintetében nincs okunk panaszra. Ezért sem tervezzük a bezárást, valamint a jegyárainkat sem emeltük meg, nem is tervezzük egyelőre, nem akarjuk a nézőkre terheli a plusz költségeket, ugyanakkor kibővítettük a Baráti Kört, így az, aki szeretné és meg is teheti, nagyobb összeggel is tudja támogatni a színház működését. Természetesen, ahol tudunk, mi is spórolunk, az általános beszerzésektől kezdve az előadáshoz kapcsolódó költségekig, például a díszlet, jelmez – bár ez is nehéz, hiszen mindennek az egekbe szökött az ára

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– tudtuk meg Hegedűs Judit gazdasági igazgatótól.

Jegyáremeléssel visszafogottan

A Vígszínház a folyamatos működésre törekszik, minden bemutatójukat meg szeretnék tartani. Az árak naponta változnak, jelenlegi tudásuk szerint az energiaköltségeik növekménye meg fogja haladni az 500 millió forintot, ami közel tízszeres áremelkedést jelent.

Míg korábban minden 12. néző jegyének ára fedezte a gáz- és villanyszámlát, ehhez most minden 2. nézőé szükséges.  Ahol tudunk, spórolunk, többek között a próbák munkafényben történő lebonyolításáról, a fűtés, a légkondicionálás korlátozásáról is döntöttünk már.  Bizonyos fejlesztéseket, betervezett felújításokat elhalasztunk, meghúzzuk a nadrágszíjat a jelmezekben és díszletekben is. A Pesti Színházban január elején 3 hetes téli szünetet tartunk. Jegyáremeléssel visszafogottan, az értékmegőrzés mértékéig élünk, hiszen mindenki bajban van

- áll Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatójának szerkesztőségünknek küldött válaszlevelében.

Akik már elestek

Szegeden a Kisszínház január 1. és február 14., a Nagyszínház pedig január 1. és március 3. között zárva tart. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak a megnövekedett energiaárak miatt előreláthatólag akár 260 millió forint is lehet a többletköltség. Ez az összeg a színház teljes költségvetésének negyedét teszi ki. A kiadások csökkentésének érdekében strukturális átalakításokat hajtanak végre, például csökkentik a premierek számát. Az ideiglenes bezárást és a létszámcsökkentést sem tartja kizárhatónak a vezetés, azonban mindent megtesznek, hogy ez elkerülhető legyen – írta meg a HelloVidék. Szombathelyen december 20. és január 30. között zárva lesz a Weöres Sándor Színház. A szolnoki Szigligeti Színház decembertől február végéig bezár, nem lesznek előadások.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm