A sportoló megható üzenetben jelentette be visszavonulását: azt hangsúlyozta, hogy bár a döntést nem volt könnyű meghozni, hálás az elmúlt évekért.
Adam Peaty, a háromszoros olimpiai és nyolcszoros világbajnok brit úszó négy aranyérmet céloz meg a 2028-as Los Angeles-i olimpián, miután a programba bekerült a 50 méteres mellúszás is - írta a BBC.
A 30 éves Peaty korábban 100 méteres mellúszásban, valamint a 4x100 méteres vegyes és 4x100 méteres mix vegyes váltóban versenyzett az olimpiákon, ahol három arany- és három ezüstérmet szerzett.
2025 áprilisában megerősítették, hogy az 50 méteres mellúszás is felkerül a 2028-as olimpiai programba. Peaty ebben a számban háromszoros világbajnok és a jelenlegi világcsúcstartó. Az úszó elmondta, hogy Los Angelesben mindkét egyéni számban indulni szeretne, míg a két váltószámban külön motivációt jelent számára, hogy a címvédő amerikaiakat hazai pályán győzzék le.
"Nagyon örülök, hogy bekerült az 50 méter, de a 100 métert is vállalom, így négy éremszerzési lehetőségem lesz" - nyilatkozta Peaty, aki hozzátette: "Le akarjuk győzni Amerikát hazai pályán a váltóban. Oliver Morgan személyében kiváló hátúszónk van, ami korábban gyenge pontunk volt az olimpiákon." Peaty a 2024-es párizsi olimpia után, ahol ezüstérmet szerzett 100 méter mellen, szünetet tartott. Korábban 2023-ban is hosszabb pihenőt vett ki a mentális egészsége érdekében.
KATT! Friss hírek, élő eredmények a Sportonlineon!
Bár a jelenleg zajló szingapúri világbajnokságon nem vesz részt, világos tervei vannak a visszatérésre. "Januárban vagy februárban döntöttem úgy, amikor elkezdtem újra edzeni, hogy ez a világbajnokság még nem nekem való, mert túl kapkodós lenne" - magyarázta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Ott akarok lenni a 2026-os Nemzetközösségi Játékokon és a jövő évi Európa-bajnokságon is. Soha nem veszem magától értetődőnek a helyemet - csak mert világrekordom van, az nem jelenti, hogy automatikusan ott leszek, ez nevetséges lenne. Ki kell érdemelnem ezeket a helyeket, ami izgalommal tölt el."
Peaty edzésmódszerei is változtak: "Ha 10 évvel ezelőtt azt mondták volna, hogy pilates edzést fogok végezni, azt mondtam volna, 'szó sem lehet róla'. Régebben a számokat hajszoltam, az eredményeket, az igazolást. De nem úsztam a legokosabban a regeneráció, a mentális egészség szempontjából, és nem ismertem fel a kiégés figyelmeztető jeleit. Most már sokkal okosabban edzek."
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








