UK, Norfolk, Happisburgh

Így kerülik ki élelmes magyarok a brutális lakásár-drágulást: milliókat spórolnak ezzel a trükkel

2025. január 23. 05:36

Az ingatlanárak az elmúlt években nemcsak Budapesten, de vidéken is az egekbe szöktek, miközben a lakásbérlés költségei szintén folyamatosan növekednek. Ezért sok magyar, aki saját otthonról álmodik, új megoldások után néz. Az egyik ilyen alternatíva a mobilház, amely megfizethetőbb lehetőséget kínálhat, bár itt is nagy a szórás az árak között. Használt mobilházak már 4-5 millió forinttól elérhetők, de a jobb állapotú, vagy új modellek is megszerezhetők már 20 millió forintért. Ugyanakkor a vásárlás előtt érdemes alaposan utánajárni az ajánlatoknak, hogy a megfelelő döntést hozzuk meg. Cikkünkben kereskedők bevonásával utána jártunk minden fontos tudnivalónak.

Az ingatlanárak drasztikus emelkedése Magyarországon nemcsak a fővárosban, de vidéken is egyre több ember számára teszi nehézzé a saját otthon megteremtését. A lakásbérlés sem kínál sokkal kedvezőbb alternatívát, hiszen a bérleti díjak szintén folyamatosan emelkednek. Mindemellett sokakat érint az energiaszegénység is, amely a lakások fenntartásával járó költségek csökkentésének szükségességét helyezi előtérbe – erről korábban a Pénzcentrum is beszámolt.

A mobilházak iránti érdeklődés ezekben a kihívásokkal teli időkben megnőtt, hiszen az új és használt modellek árai egyaránt kedvezőbbek lehetnek, mint egy hagyományos ingatlané. Azonban nemcsak a takarékossági szempontok miatt lehet érdemes mobilház mellett dönteni.

Sokak számára ez az opció irodaként szolgál, amely végleges megoldást nyújthat a bérleti díj elkerülésére, míg mások egy nagyobb lakóingatlan kiegészítéseként, például vendégházként, vagy akár hétvégi nyaralóként használják egy saját telken. A mobilházak így nemcsak az ingatlanpiaci nehézségekre kínálnak alternatívát, hanem a kreatív és sokoldalú felhasználási lehetőségeik miatt is egyre népszerűbbek.

Mennyibe kerülnek jelenleg Magyarországon a mobilházak?

„Magyarországon a mobilházakat alapvetően két csoportra osztanám: használt és új mobilházakra. A használt mobilházak ára általában 4-5 millió forinttól indul, és akár 15–18, illetve 20 millió forintig is terjedhet. Az ennél alacsonyabb áron kínált mobilházak esetében mindig érdemes azért a ház állapotát, a kereskedő hátterét alaposabban megvizsgálni, hogy az ár nem a minőség, vagy a szakember állomány rovására került-e csökkentésre” – mondta el kérdésünkre Lunk Gergely a Mobile Homes Centre ügyvezetője.

Az új mobilházak esetében a költségek nagyjából 10 és 40 millió forint között mozognak. Értelemszerűen a legdrágább típusok már a prémium kategóriát képviselik, amelyek a legnagyobb méretekkel, a legfejlettebb felszereltséggel és kiváló minőségű alapanyagokkal rendelkeznek. Így tehát érdemes külön kezelni a használt és az új mobilházak piacát.

Természetesen a méret, a kor, az állapot és a felszereltség ezen ingatlanok esetében is meghatározza az árat.

Hogyan változott a mobilházak iránti kereslet az elmúlt években?

Ha az elmúlt 4–5 évet vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a koronavírus-járvány hatására még inkább fellendült ez a piac. Egyre többen döntöttek úgy, hogy elköltöznek a városokból az agglomerációba, keresve az olcsóbb telkeket, ahová akár hétvégi házként is szívesen telepítettek mobilházakat.

Az érdeklődés tehát folyamatosan nő, és ez a tendencia várhatóan folytatódik is, főként azért, mert az építési költségek rendkívül megemelkedtek, és egyre magasabbra szöknek. Bár a mobilházak árazása részben követi az építőipar áremelkedéseit és az ingatlanpiac változásait, még mindig kedvezőbb megoldást jelentenek. Ráadásul gyorsan felépíthetők, jelentősen kevesebb stressz mellett, és jóval kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek, mint a hagyományos építkezések.

Hogyan alakíthatók ki ezeken a helyeken a legfontosabb közművek?

A mobilházak gyártásakor a legfontosabb közművek (csatorna, víz, villany, gáz) kiállásai már előre kialakításra kerülnek. Egy felelős mobilház kereskedő úgy gondolom, hogy minden telepítés kell tartson egy szakértői terepszemlét, ennek köszönhetően a telepítés helyszínén a megfelelő előkészületek után a rácsatlakozás gyorsan és egyszerűen elvégezhető, külön külső vagy belső kiépítés nélkül – magyarázta Lunk Gergely.

Balaskó Béla, a mobilházak.hu szakértője szerint ugyanakkor kivételes esetekben előállhat olyan helyzet, hogy a közművesítés hagyományos úton nincsen megoldva. Mint mondta:

Amennyiben nincs víz vagy csatorna, ez kihelyesíthető fúrt kúttal és emésztővel. A gázkészülékek alapból PB gázról működnek, illetve a villany is tud működni generátorról. 

Mekkora az éves fenntartási költsége egy mobilháznak?

Ez nagymértékben függ attól, hogy milyen módon használjuk a mobilházat: nyaralóként, egész éves lakhatási célra, illetve hogy hány fő (egy, két vagy akár egy négytagú család) lakik benne.

A használt mobilházaknál a téli időszakban magasabb lehet a rezsi, mivel ezek az épületek – különösen a régebbi típusok – nem rendelkeznek megfelelő, gyárilag beépített hőszigeteléssel, vagy csak minimális vastagságú szigetelésük van, ezért is igényli nálunk sok vásárló a házak utólagos szigetelését, melyet megfelelő szakember állománnyal egy kereskedő akár a telepítés helyszínén is el tud végezni.

– magyarázta Lunk Gergely.

Amiatt azonban biztosan nem kell aggódnia a vásárlóknak, hogy a fenntartás többe kerülne, mint egy hasonló méretű, hagyományos lakás esetében. Sőt: az új mobilházakkal már jelentős pénzeket spórolhatunk az energián, hiszen azok megfelelnek a korszerű előírásoknak, így a fenntartási költségük is kedvezőbb lehet.

Egy általunk telepített lakópark tapasztalatai alapján tudunk pontosabb adatokat adni arról, hogy milyen kilowattfogyasztással érdemes számolni egy-egy épületnél. A költségkimutatások alapján elmondható, hogy éves fogyasztást vizsgálva átlagosan 300-500kw/hó energiafogyasztással tervezhetünk 2-4fő esetén, ami a fűtést, hűtést és minden háztartási gép fogyasztását magában foglalja.

– közölte az adatokat a Mobile Homes Centre ügyvezetője.

A legtöbben tényleg lakhatási céllal vásárolják ezeket az épületeket

Balaskó Béla szerint 20 évvel ezelőtt még nagyon sokan vásároltak ilyen típusú ingatlanokat nyaralónak, ez a trend azonban az utóbbi években fokozatosan megszűnt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez valamilyen szinten összefüggésben lehet a reálbérek értékének csökkenésével. Igaz, pénztárcájukhoz mérten pihenésre még mindig szívesen költenek a magyarok, ám belföldi nyaraláskor is inkább a már meglévő turisztikai célpontokat részesítik előnyben, mintsem, hogy saját ingatlant vásároljanak erre a célra.

Lunk Gergely tapasztalatai szerint a mostani trendek alapján tízből nyolc érdeklődő már kifejezetten lakóépületként szeretné használni ezeket. A mobilházak egyik fontos előnye, hogy költséghatékonyabbak lehetnek, mint a hagyományos ingatlanok, hiszen sokkal korszerűbb szigeteléssel rendelkeznek, illetve az alapterületük is rendszerint kisebb.

Ugyanakkor a legnagyobb általunk telepített házak 60-90 négyzetméteresek is lehetnek, de a vásárlók többsége számára döntően az ár és a méret a fő szempont vásárláskor. Emellett nagyon fontos tényező az idő is. Egy ilyen mobilház megrendeléstől számítva 4–5 hónapon belül kulcsrakészen felépül, így gyakorlatilag az új lakóknak csak be kell pakolni, és az ingatlan máris lakható állapotban lesz.

Milyen hivatalos teendők várnak még a vásárlókra?

Teljesen változó, és településfüggő. Amennyiben a területnek a beépíthetősége még nincs kihasználva, viszonylag egyszerű berajzoltatni például nyári konyhaként, tárolóként vagy melegedőként az ún ingatlant.

A használtan vásárolt mobiláhzakat azonban lakóingatlanként nehéz berajzoltatni, mivel azokra nagyon sok és szigorú előírások vannak. Így ezekkel a jogi aggályokkal feltétlenül meg kell birkóznia annak, aki inkább a használt mobilházak vásárlásában gondolkodik

– figyelmeztetett Balaskó Béla, majd hozzátette: lassan csak az ún. "passzív ház minősítésre" adnak a hatóságok lakhatási engedélyt.

Egészen más a helyzet az új épületekkel, amiknek az engedélyei már könnyebben megszerezhetők:

Az új mobilházak telepítéséhez Magyarországon ugyanazokra az engedélyekre van szükség, mint egy hagyományos családi ház esetében. Tipikusan egyszerű bejelentést kell tenni, majd a helyi önkormányzattal egyeztetve, a településképvédelmi szabályok alapján benyújtani a szükséges dokumentációt. Az engedélyek beszerzése után indulhat a telepítés.

– magyarázta a folyamatot Lunk Gergely.

Van-e lehetőség mobilház vásárlására részletfizetéssel vagy hitelre?

Itt megint csak döntő lehet az épület jogi besorolása. Hitel felvétele ugyanis abban az esetben lehetséges, ha az adott épület teljes egészében lakóépületnek minősíthető és engedélyeztethető. Ha ez megvan, onnantól kezdve a kereskedők egyéni feltételei az irányadók.

Elérhetők-e állami támogatások vagy kedvezmények mobilház vásárlására Magyarországon?

Magyarországon állami támogatások és kedvezmények is igénybe vehetők mobilház vásárlása esetén. Nagyobb alapterületű épületeknél a meglévő állami támogatások (illetve más elérhető kedvezmények) felhasználhatók, így a mobilház-finanszírozás még kedvezőbbé válhat a vásárlók számára.

A Jófogásnál is megjelentek a mobilházak

A kínálati oldal 2022 végén ugrott meg jelentősen, ebben az évben havonta átlagosan több mint 100 fa- és mobilház hirdetés került fel a Jófogásra. 2023-ban ez a szám közel háromszorosára emelkedett, majd 2024-ben enyhén csökkent. Az érdeklődés a mobilházak iránt 2023-ban érte el a csúcsot, tavaly viszont visszatért a 2022-es szintre, de még így is jelentős maradt.

- közölte velünk az online piactér.

"Érdekes módon az elmúlt három év adatai alapján sem a hirdetések közzétételében, sem az érdeklődés intenzitásában nem figyelhető meg szezonális ingadozás az online apróhirdetési platformon." - tették hozzá.

Ilyen arányban oszlanak meg a hirdetések a online kereskedőnél

A Jófogásnál a tavalyi adatokat vizsgálva a mobilházak hirdetései között az üzleti hirdetések éves szinten 60%-ot tettek ki, míg a magánszemélyek által feladott hirdetések aránya 40% volt. Az év utolsó hónapjaiban ez az arány még inkább az üzleti hirdetések javára tolódott el, ekkor a hirdetések 70%-át céges hirdetők adták fel, míg a magánszemélyek részesedése 30%-ra csökkent.

Mennyibe kerül a Jófogáson vásárolni mobilházat?

"A fa- és mobilházak éves átlagára 2022 óta csökken, először 11%-kal, majd további 18%-kal 2024-et tekintve. 2024-ben a Jófogáson egy átlagos mobilházhoz körülbelül 2,8 millió forintos áron lehetett hozzájutni. A tavalyi adatok alapján érdemes december és május között keresgélni az oldalon, mivel ebben az időszakban a legalacsonyabbak az árak, míg júniustól augusztusig a legmagasabbak." - hívták fel rá a figyelmet a cégnél.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 10. hétfő
Elvira
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33