25 °C Budapest
Beköltözünk. Egy halom kartondoboz az üres szobában a másolópályával.

Lakásárrobbanás a magyar piacon: meddig tarthat még ez a drágulás?

2025. május 23. 11:34

A 2015 óta eltelt tíz évben éves átlagban közel 15 százalékos lakásár-emelkedés volt mérhető Magyarországon. Az elmúlt fél évben viszont az erős kereslet hatására ennél is nagyobb emelkedést láthattunk a hirdetési árakban, ami mögött elsősorban a befektetési célú vásárlások erősödése állt. A zenga.hu kínálati adatai megerősítik, hogy a mostani fellendülés rendkívül hirtelen történt, bizonyos megyékben 6 hónap is elég volt a 15 százalékos drágulás eléréséhez. A befektetői kereslet mérséklődésével a fő kérdés, hogy meddig tart ki a lendület, és merre mehetnek tovább a lakásárak az előttünk álló évben.

Évente közel 15 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az elmúlt évtizedben. Bár 2020-ban volt egy kisebb lassulás az áremelkedés ütemében, az azt követő két évben ezt kompenzálta a piac. A 2023-as megtorpanás viszont már intenzívebb volt: a megnövekedett infláció és a magasabb hitelkamatok közvetlenül, a fokozódó geopolitikai feszültségek és az energiapiaci bizonytalanság pedig közvetetten járultak hozzá a jövőbe vetett bizalom csökkenéséhez, amelynek hatására sokan elhalasztották a korábban tervezett lakásvásárlásukat” – mondta el Futó Péter, a zenga.hu ingatlanpiaci elemzési vezetője.

Eközben a befektetők közül is sokan a magasabb hozamot ígérő állampapírok mellett döntöttek a lakásvásárlással szemben, így az adásvételek száma 2022-ről 2023-ra nézve mintegy 25 százalékkal csökkent.

Gyorsan eljött a fordulat

A piaci környezet változásával – alacsonyabb kamatok mind a hitelek, mind az állampapírok esetében – viszont ezt a megtorpanást is gyorsan korrigálta a piac. A zenga.hu kínálatába bekerülő aktív lakóingatlan-hirdetések átlagára 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között 21 százalékkal emelkedett, amiben a budapesti drágulásnak is nagy szerepe volt. A fővárosban a vizsgált időszakban 25 százalékkal emelkedett a lakások hirdetési ára.

Míg korábban jellemzően egy év kellett ahhoz, hogy az áremelkedés elérje a 15 százalékot, addig 2024 áprilisától számítva a fővárosban ez 7 hónap alatt bekövetkezett. Baranya és Veszprém megyében pedig ennél is kevesebb időre, mindössze 6 hónapra volt szükség a 15 százalékos áremelkedés eléréséhez. Az intenzív drágulásról sokat elmond, hogy Budapest mellett 8 olyan megyénk volt, ahol a 15 százalékos áremelkedés eléréséhez most kevesebb mint egy év kellett

 – magyarázta a számokat Futó Péter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahogy a piaci ciklusok változásakor az lenni szokott, most is a befektetők reagáltak elsőként, így az említett áremelkedésekhez nem kis mértékben járultak hozzá a befektetési célú vásárlások.

Mit hoz a jövő?

Az előttünk álló évben azonban a mostaninál kisebb ütemű áremelkedés várható. Egyrészt az ingatlanárak alakulása tartósan nem szakadhat el a jövedelmek és az infláció alakulásától, másrészt a befektetői roham lecsengésével kell egy kis idő, amíg a kereslet és a kínálat újra megtalálja a közös árszintet, azaz a saját célra vásárlók széles köre is alkalmazkodik a megemelkedett kínálati árakhoz, és szükség esetén az eladók is hajlandók lesznek engedni az általuk elképzelt árból. Végül az árakat befolyásolhatják az olyan kormányzati intézkedések is, mint a lakhatási tőkeprogram elindítása, amely a hosszútávú várakozások szerint évente 5-6 ezer új lakással bővítheti a kínálatot, enyhítve a mostani keresletoldali nyomást, de a május 13-án benyújtott helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat is hatással lehet a lakáspiac keresleti és kínálati oldalára. Ezek alapján az év második felében a lakásárak mérsékeltebb ütemű emelkedésére számítunk

 – tette hozzá Futó Péter.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 21. 10:31