Ősszel újabb iskolaigazgatói pályázatok indulnak: több száz intézményben még ideiglenes vezető maradt.
Megtörte a csendet Pintér Sándor: elismerte, így áll most a helyzet a magyar gyermekvédelemben
Pintér Sándor belügyminiszter egy alkotmánybírósági beadványban elismerte, hogy a gyermekvédelem jelentős létszámhiánnyal küzd, miközben korábban a nyilvánosság előtt még a rendszer megfelelő működéséről beszélt - írja a Népszava.
A belügyminiszter az Alkotmánybírósághoz írt véleményében beismerte a gyermekvédelmi intézmények súlyos szakemberhiányát. A beadvány egy olyan ügyhöz kapcsolódik, amelyben a TASZ két gyermekvédelmi dolgozó jogi képviseletét vállalta, akiket elbocsátottak, mert megtagadták a tavaly nyáron bevezetett, magánéletükre vonatkozó adatlap kitöltését.
A kegyelmi botrány után hozott jogszabály értelmében a gyermekvédelmi dolgozóknak és a velük egy háztartásban élő felnőtteknek részletes kérdőívet kell kitölteniük életkörülményeikről, vagyoni helyzetükről és szokásaikról. Aki ezt megtagadja, azt végkielégítés nélkül elbocsátják.
A TASZ stratégiája az volt, hogy a munkaügyi pereken keresztül a jogszabályt az Alkotmánybíróság elé juttassa, ami sikerült is. Az egyik eljárásban a munkaügyi bíróság felfüggesztette a pert, és az Alkotmánybíróság állásfoglalását kérte.
Pintér Sándor az Alkotmánybíróságnak írt véleményében úgy fogalmazott: "a jogalkotó gátját kívánta képezni az egyébként is jelentős létszámhiánnyal küzdő gyermekvédelmi területről a végkielégítés felvétele melletti kiáramlásnak". Ez éles ellentétben áll a miniszter egy hónappal korábbi nyilatkozatával, amikor még azt állította, hogy az intézmények 85-90 százalékában "átgondolt, hibátlan gyermeknevelés történik".
Az Alkotmánybíróság végül alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a törvény azon részét, amely szerint a nyilatkozattétel megtagadása esetén végkielégítés nem jár. Három alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg, mert nem értettek egyet a döntéssel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A testület nem vizsgálta a gyermekvédelmi dolgozókkal egy háztartásban élő felnőttekre is kiterjesztett nyilatkozattételi kötelezettség alkotmányosságát, mivel a konkrét ügyben érintett dolgozónak nem volt ilyen hozzátartozója. Ezt egy másik per kapcsán fogják vizsgálni, amely még folyamatban van.
Címlapfotó: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







