BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Óriási gázrobbanás rázta meg Lágymányost: fotókon a kiégett társasházi lakás

2024. március 29. 12:23

Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Mindkét lakás teljes terjedelmében égett. A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg. A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre - írták.

Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról. A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.

Frissítés! Csaknem mindenki visszatérhetett a péntek hajnalban tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője délben. Az OKF korábbi tájékoztatása szerint a XI. kerületi Kruspér utcában - a romok átkutatása közben - egy mozgásában korlátozott nő holttestére bukkantak a tűzoltók. Mukics Dániel a statikus megállapításaira hivatkozva azt írta, hogy a társasház továbbra is lakható. Így majdnem mindenki visszatért az épületbe - tette hozzá.

A tűzzel érintett két lakás lakhatatlanná vált, továbbá a második emeleten, a közvetlenül a tűzzel érintett szobák alatti lakás is tűzkárokat szenvedett, így az ott lakók rokonokhoz távoztak a lakásból - jelezte az OKF szóvivője. Kaszap Réka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője közölte, hogy a helyszínre több egységet riasztottak.

Egy idős nő a helyszínen életét vesztette, egy középkorú férfit súlyos-életveszélyes, egy középkorú nőt súlyos, egy 30 év körüli férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a kórházba

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- írta. Az OKF korábbi közlése szerint hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a XI. kerületi Kruspér utca egyik négyszintes társasházban robbanás történt. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így a tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is. A tűzeset miatt ötven embernek kellett elhagynia a házat.

Címlapkép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 14. szombat
Bálint, Valentin
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?