Hóomlás következtében pénteken két magyar állampolgár vesztette életét a Magas-Tátrában, a Tupá csúcsa közelében; az áldozatok egy 30 és egy 37 éves férfi voltak.
A július hónapban kimutatott alacsonyabb ingatlanforgalom ellenére, az elmúlt év ugyanezen időszakához képest, mintegy 35%-kal nőtt az állami családtámogatások és támogatott hitelek iránti érdeklődés egy kimutatás szerint.
A 2022 júliusában mért adatokhoz képest, mintegy másfélszeresére növekedett az ügyfélmegkeresések, tárgyalások száma a Babaváró támogatás és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a CSOK igénylések kapcsán – derül ki a Duna House friss közleményéből.
Az állami lakástámogatások változásainak lényege, hogy január 1-től használt lakás vásárlására többé nem vehető igénybe a „városi” CSOK, csakis a listában szereplő preferált kistelepüléseken és ott is csak korszerűsítéssel, bővítéssel egybekötve. Ezzel a CSOK-hoz kapcsolódó számos egyéb kedvezménytől is eleshetnek majd az igénylők (pl. illetékmentesség). A másik fontos szempont, a Babaváró támogatás esetében életbe lépő jelentős életkori szigorítás volt, amellyel az eddigi jogosultak nagy része kieshet a támogatási körből.
Fontos azt is hangsúlyozni: az aktuális otthonteremtési támogatások igénylési határideje 2023. december 31., ezért érdemes előre gondolkodni és időben lépni. A szakértők számításai szerint ugyanis, október végéig mindenképp tanácsos megtalálni a vágyott ingatlant, ha szeretnénk igénybe venni a mostani lehetőségeket. Hiszen, ha emelkedik a hiteligénylések száma, akkor az ügyintézés, az átfutási idők is megnövekedhetnek – így akár 4-ről 6 hétre is kitolódhat egy-egy ügylet teljes lezárása.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







