Csak a családiházak esetében mért áremelkedést az Otthon Centrum a budapesti használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterárában.
A friss statisztikák szerint 2020-ban Magyarországon 11 éves csúcsra emelkedett a lakásépítések száma: legutóbb 2009-ben láttunk 28 ezer új építésű lakásnál többet felépülni egy év alatt. A lakásépítések jelentős növekedése a 2019-es 0,47 százalékról 0,63 százalékra emelte a lakásállomány megújulási arányát - azaz a felépült lakások és a meglévő lakásállomány számának hányadosát. Ezzel az értékkel azonban még mindig sereghajtók vagyunk a régiós országok között. Ausztriában a lakásállomány 1,6 százalékának, Lengyelországban 1,5 százalékának, míg Szlovákiában 1,04 százalékának megfelelő új lakás épült fel tavaly. A kiadott építési engedélyek 2020-as csökkenése alapján - elsősorban Budapesten - az építési kedv visszahúzódása látszik, a 2021-től ismét bevezetett kedvezményes 5 százalékos lakásáfa ugyanakkor előretekintve lendületben tarthatja a lakásépítéseket.
A lakásépítések száma és a lakásállomány megújulásának sebessége több szempontból is fontos mutató. Egyrészt a régi, energetikai szempontból nem hatékony, sok esetben komfort nélküli lakások nem nyújtanak lehetőséget olyan életszínvonalra, mint egy modernebb lakás. Másrészt makrogazdasági szempontból is kulcsfontosságú, hogy hány lakás épül egy évben: az építőipar például a nagyobb termeléssel érdemben növeli a kibocsátást, 10 ezer addicionális új lakás felépítése akár 0,8-1 százalékkal is emelheti a GDP-t, míg 25-30 ezer új munkahelyet is létrehozhat.
A lakásépítések száma jelentősen bővült 2020-ban
Magyarországon 2020-ban a 28 208 darab új átadással 11 éves csúcsra emelkedett a lakásépítések száma, elsősorban a vidéki családi házat építők voltak lendületben. Az elmúlt évben a hazai lakásépítések száma jelentősen megemelkedett, a 2020-ban használatba vett mintegy 28,2 ezer új lakás 34 százalékkal haladja meg a 2019-es építésszámot, ezen belül is év végén, a negyedik negyedévben még nagyobb hajrá volt, amikor is 42 százalékkal több új lakást adtak át 2019 utolsó negyedévéhez viszonyítva. Érdemes hozzátenni: ebben egy technikai hatásnak, a használatba vehető épületek energetikai követelményeire vonatkozó, eredetileg 2021. januártól hatályos, szigorú szabályozásnak is érdemi szerepe lehetett.
A lakásépítések bővüléséhez a vidéki magánépítők járultak hozzá a legnagyobb mértékben, akik esetében 52 százalékkal nőtt az újonnan átadott lakások száma 2019-hez képest. Vidéken a vállalkozások által építtetett lakások emellett szintén jelentősen, 32 százalékkal bővültek, ugyanakkor Budapesten, ahol a vállalkozói értékesítési célú társasházi lakásfejlesztések uralják a felépült lakásokat, 9 százalékkal nőttek az átadások éves összevetésben.
Ennek eredményeként a 2020-as év során összességében 2019-hez képest csökkent a vállalkozások szerepe az újlakás építésekben, 57-ről 52 százalékra (1. ábra). A vállalkozói lakásépítések aránya ugyanakkor - ahogyan az a korábbi építési ciklus felívelő szakaszában is történt - még magas szinten tartózkodik. A 2020-as nagy bővüléssel a lakásépítések száma így 11 éves csúcsra emelkedett, ugyanis 2009-ben volt utoljára ennél magasabban (32 ezer új lakás) ez a mutató.

A régióban hosszú ideje hazánk lakásállományának legalacsonyabb a megújulása
A lakásépítések száma azonban nemcsak önmagában fontos, hanem abból a szempontból is, hogy hogyan viszonyul ez a szám a fennálló lakásállományhoz. Magyarországon ma körülbelül 4,5 millió darab lakóingatlan van, így a kiugró építési adat miatt a lakásépítések száma és a lakásállomány aránya 2020-ban a 2019-es 0,47 százalékról 0,63 százalékra emelkedett.
Az új átadások jelentős növekedése ellenére, hazánk lakásállományának 0,63 százalékos megújulási rátája csak Csehország (0,69 százalék) állományarányos lakásépítését tudta megközelíteni (2. ábra). A korábbi évekhez hasonlóan, a megújulás szerinti rangsort Ausztria (1,62 százalék 2019-ben) és Lengyelország (1,5 százalék) vezetik, míg Szlovákia 1,04 százalékos aránnyal a harmadik, Románia 0,74 százalékkal a negyedik helyen áll.
Csak a fővárosi lakásállományokat vizsgálva Lengyelország jár élen, Varsóban a meglévő lakások 2,35 százalékának megfelelő számú új átadás történt 2020-ban. Leglátványosabb növekedést pedig Bécsben mutatott a megújulási arány, (0,6 százalékponttal) 1,83 százalékra emelkedett az előző évi szintről, mely 19 ezer új lakás átadását jelentette.
Bukarestben 60 százalékkal nőtt 2020-ban az átadott új lakások száma, melynek köszönhetően a 2019-es 1,0 százalékról 2020-ban 1,58 százalékra emelkedett a megújulási ráta. Várakozások szerint a román fővárosban 2021-ben további növekedés várható az átadásokban. A hat vizsgált főváros közül Prágában (0,91 százalék) és Budapesten (0,69 százalék) maradt 1 százalék alatt az állományarányos új átadások szintje 2020-ban. Egyúttal a mutatók alapján megállapítható, hogy Budapest lemaradása Prágához képest is jelentős.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kedvezményes lakásáfa fenntarthatja a lendületet
Az építkezési, lakásfejlesztési kedv a kiadott új lakásépítési engedélyek alapján 2020-ban mérséklődni látszott, azonban a 2021-től ismételten életbelépő kedvezményes lakásáfa, és a magánépítők számára az áfavisszatérítési lehetőség további lendületben tarthatja a lakásépítéseket. A lakásépítések bővülése mellett a kiadott új lakásépítési engedélyek száma már 2019. év vége óta csökkenő pályára állt, ami előretekintve az építési kedv visszahúzódását jelzi.
2020-ban országosan 22 556 db lakásra adtak ki építési engedélyt (ebbe az egyszerű bejelentéssel építhető lakások is beletartoznak), ami 36 százalékkal elmarad a 2019-ben regisztrált értéktől. Területileg azonban itt is eltérő folyamatoknak lehetünk szemtanúi. Az új lakásépítési engedélyek száma Budapesten csökkent 2020-ban a legnagyobb mértékben, mintegy 48 százalékkal, míg a megyei jogú városokban 39, az egyéb városokban 32, a községekben pedig 14 százalékos mérséklődést láthattunk.
A települések mérete szerint tehát a kisebbek felé haladva kevésbé volt jellemző az építési kedv visszaesése. Budapesten az új engedélyek nagyobb csökkenését a társasházi lakásfejlesztések körüli nagyobb bizonytalanság is okozhatja, ami elsősorban a rozsdaövezeti szabályozás miatti kivárásból és a kedvezményes lakásáfa bejelentését megelőző visszafogott fejlesztési aktivitásból eredt.
A 2020-as lakásépítések magas számát az eredetileg 2021-től szigorodó energetikai szabályok is felfelé húzták, sok magánépítő siethetett befejezni családi házát év végén, elkerülve a szigorúbb megfeleléssel járó magasabb épületgépészeti költségeket. A szigorítás hatályba lépését, amikortól már csak BB energetikai besorolású, vagyis közel nulla energiaigényű új lakást lehet átadni, végül két lépcsőben 2022. július 1-ig elhalasztották, ami viszont átmenetileg további lökést adhat a családi házat építőknek.
Előretekintve összességében azonban a lakásépítések tendenciáit az új otthonteremtési kedvezmények határozhatják meg. A 2020 őszén bejelentett és 2021. januártól ismételten életbe lépő kedvezményes 5 százalékos lakásáfa a nagyobb városokban is lendületben tarthatja a lakásépítéseket, míg a magánépítőket 2021-től az áfavisszatérítési lehetőség segíti.
*Szerzők: Bereczki Ákos (vezető közgazdasági elemző, MNB); Winkler Sándor (vezető közgazdasági elemző, MNB)
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Palesztin elnök: vizsgálja ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, mit csinál most Izrael!
- Palesztinpárti kinyilatkoztatást tett az amerikai alelnök
- Eb-sorsolás élőben: a németeket megkapta a magyar válogatott
- Rézgolyóba zárt levelet találtak egy viharsarki templom kupolájában
- Idén is világkupagyőztes lett az olimpiai számban Rasovszky Kristóf
- Piros jelzést kapott az új KRESZ a német Bundesratban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


