A mai kvíz során ízelítőt kaphatsz a feladatokból, amik idén ősszel a diákok elé kerültek magyar nyelv és irodalom, történelem és matematika tárgyakból.
Egyre több az idős pedagógus, minden hatodik tanár idősebb 60 évesnél a magyarországi általános iskolákban - írja a Népszava. Ez 11 ezer főt jelent, miközben a 35 évesnél fiatalabb pedagógusok száma mindössze 8,7 ezer fő volt a 2023/2024-es tanévben.
15,2 százalékra nőtt a 60 éves és annál idősebb pedagógusok aránya az általános iskolákban a A 2023/2024-es tanévre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi TÉR-KÉP kiadványa alapján. A 2022/2023-as tanévben még 13,6 százalék (10 ezer fő), a 2021/2022-es tanévben 11,9 százalék (8830 fő) volt az arányuk. A jelenlegi arány 11 ezer főt jelent – vette észre a lap. Vagyis a korábbiakhoz képest az idős általános iskolai tanárok száma és aránya is növekvő tendenciát mutat.
A kiadvány alapján Budapesten, valamint a Nógrád és Zala vármegyei járásokban dolgozott arányaiban a legtöbb 59 évesnél idősebb pedagógus, némely járásban az arányuk meghaladta a 20 százalékot. A fővárosban legalább kilenc kerületben 16,5 és 20 százalék között, hat kerületben 20-27 százalék között alakult a 60 éves vagy idősebb általános iskolai tanárok aránya. Két tanévvel korábban a legmagasabb arányszámok még 14 és 20 százalék között mozogtak.
Ugyanakkor a 35 évesnél fiatalabb pedagógusok száma 8,7 ezer fő volt az általános iskolákban a 2023/2024-es tanévben, arányuk 12,1 százalékot tett ki. A számuk lényegében nem változott az utóbbi két évben, a 2022/2023-as tanévben is 8,7 ezren voltak, a 2021/2022-es tanévben pedig 8,8 ezren. Viszont amíg a fiatal tanárok aránya csökkent, az idősebbeké nyolc év alatt szinte a háromszorosára emelkedett: a 2015/2016-os tanévben még 21,4 százalékot tett ki a 30-39 éves tanárok száma az általános iskolákban, a 60 évesnél idősebbeké viszont csak 5,3 százalék volt.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás azt mondta a lapnak: az idősebb tanárok aránynövekedése nemcsak az általános iskolákra, hanem az összes iskolatípusra jellemző, általánossá vált a tanári pálya elöregedése. Szerinte a pedagógusok többsége az 50-59 éves korosztályba tartozik, miközben
a pályakezdők száma továbbra is alacsony. Bízott abban, hogy az uniós forrásból biztosított béremelés vonzóbbá teszi majd a pályát a fiatalok számára, ám az eddigi adatokból ez még nem látszik.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







