Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja
Nem tér ki a béremelésről szóló rendelet a szakképzésben dolgozó pedagógusok fizetésére. A szakszervezetek szerint így 24 ezer tanár maradhat ki az emelésből.
A pedagógusok béremeléséről szóló kormányrendelet nem tér ki a szakképzési oktatókra, ez nagyjából 24 ezer dolgozót jelent - mondta a Népszavának Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Mindezt megerősítette Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője is, sőt, szerinte nem csak a kormányrendelet nem tér ki rájuk, a pedagógusok részben EU-s forrásból megvalósuló béremelésével kapcsolatos EFOP Plusz uniós programban sincs benne a szakképzésre vonatkozó rész. A probléma ezzel az, hogy ha egy kormányrendelet már hatályba lépett, azt végre kell hajtani, már nem lehet mástól függővé tenni.
Hozzátette: a korábbi sztrájkbizottsági egyeztetéseken elhangzott, valamennyi béremelésre számíthatnak majd a szakképzésben oktatók is, de ennek részletei még egyáltalán nem ismertek. Így elképzelhető, hogy a szakképzésben dolgozók közül többen – különösen, akik nem szakmai, hanem közismereti tantárgyakat oktatnak – elgondolkodnak majd azon, hogy intézménytípust váltsanak, ha a köznevelésben jobbak lesznek a fizetések.
Címlapkép: Kiss Gábor, MTI/MTVA
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!







