A fizikai munkát keresők egyre tudatosabban választanak az állásajánlatok között.
Erre költi Karikó Katalin a tudományos kutatásaiért kapott pénzt: több mint 368 millió forintról kell döntenie
Ma délelőtt jelentették be Stokholmban, hogy Karikó Katalin magyar kutató kollégájával, Drew Weissmannal megosztva kapja idén az orvosi Nobel-díjat. Nem ez az első díj, amelyet Karikó Katalin az elmúlt években átvehetett tudományos munkája elismeréseképpen, és ezek közül nem egy díj pénzjutalommal is járt. A Nobel-díjasok jelenleg 11 millió svéd koronát kapnak kategóriánként, mely mai árfolyamon 368 millió 170 ezer forintnak felel meg. Már azt is lehet sejteni, mire fogja költeni ezt az összeget Karikó Katalin.
Karikó Katalin korábban kifejtette az M5 műsorában, amikor rákérdeztek, mire költi a tudományos díjaiból befolyt összegeket: "66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad." Májusi nyilatkozata szerint minden pénzt, amit kap, azt oktatásra meg a tudományra fog költeni, "elsősorban az mRNS-kutatással foglalkozó, a neurodegeneratív betegségek gyógyítását vizsgáló kezdeményezésekre".
A nem sokkal korábban kapott (idén kicsit több, mint 19 millió forintot érő) Széchenyi-díját megosztotta a kisújszállási gimnázium, illetve a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Csányi Alapítvány között - írja a hvg.hu, tehát a világhírű magyar tudós zámára a fiatalok támogatása is fontos célja lehet az összeggel.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






