28 °C Budapest
Szó szerint összerogynak a magyar kisiskolások a tananyag súlya alatt: ez már tényleg kétségbeejtő

Szó szerint összerogynak a magyar kisiskolások a tananyag súlya alatt: ez már tényleg kétségbeejtő

2023. szeptember 14. 16:01

A Pénzcentrum augusztusban futó iskolakezdéshez kapcsolódó felmérésében eddig azt vizsgáltuk, a magyar szülők mennyit költenek gyermekenként a tanév kezdetekor, hol szerzik be a szükséges taneszközöket, járatják-e különórára a gyermekeiket, tapasztalnak-e tanárhiányt. A kiértékelés mostani, befejező részében pedig azt vizsgáltuk meg, milyen általános mentális állapotban vannak az iskolások, tapasztalhatók-e rajtuk a kiégés jelei, túl sok-e nekik a házi feladat.

A Pénzcentrumon augusztus hónapban futó iskolakezdési felmérés kiértékelésének első részéből megtudhattuk, a szülők mennyit költenek, miből fedezik és hol szerzik be 2023-ban a szükséges taneszközöket. Második részében a tanárhiánnyal és azok hatásaival foglalkoztunk, a harmadikban a különórák legfontosabb kérdéseit jártuk körül, majd a 9 órás iskolakezdés lehetőségét vizsgáltuk meg. Mostani részében a gyermekek mentálhigiéniás állapotát tesszük a boncasztalra: a szülőktől kérdeztük meg, hogy látják mennyire túlterheltek a mai diákok.

Nem rég Radó Péter oktatáskutatóval készítettünk interjút, melyben kitértünk a pedagógusok és a tanulók terheire is a hosszabb-rövidebb szünetek kapcsán, akkor ő így nyilatkozott:

A terhelés nem tud kevesebb lenni, mert az olyan brutálisan nagy a 2012-es Nemzeti Alaptanterv bevezetése óta, olyan brutálisan magas a tanulók és a pedagógusok munkaterhelése, hogy ezen már tényleg nem könnyít, ha egy-két héttel hosszabbak vagy rövidebbek a szünetek.

Felmérésünkből úgy tűnik a szülők is így gondolják.

Ahogy a válaszok megoszlásából is jól látszik, a szülők szerint a gyerekek 17,4 százaléka abszolút kialvatlanul megy iskolába, és mindössze ötödük érzi úgy, hogy ez egyáltalán nem jellemző náluk. Legtöbben a 3-ast jelölték meg, azaz feltehetően néha-néha előfordul, kb. az esetek felében. 

A kiégés jeleit a szülők 66 százaléka, pontosan kétharmada közepes vagy nagy mértékben tapasztalta már gyermekén (akik 3-ast, 4-est vagy az 5-öst jelölték be a skálán), ami egy borzalmasan magas szám.

A válaszadók 67,3 százaléka látja úgy, hogy a gyermeke inkább sok házifeladatot kap, mintsem keveset, és 61,8 százalék szerint gyakran nem is értik mi lenne a feladat. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kérdés mindenkor aktuális: vajon meg kellene-e szüntetni Magyarországon a házi feladatot? A házi feladat intézménye évtizedek óta folyamatos támadásoknak van kitéve. Van -e a bármi tudományosan megalapozott oka annak, hogy a diákoknak iskola után is a tananyagba kell temetkeznie? Van, aki szerint hasznos, tehát szükség van rá, mások viszont inkább eltörölnék a diákokra gyakorolt negatív hatásai miatt - a kérdéssel hosszabban foglalkoztunk egy márciusi cikkünkben.

A cikkbe ágyazott szavazásban a válaszadók 30 százaléka jelölte azt, hogy szerinte meg kéne szüntetni úgy, ahogy van.

A kutatásról

A Pénzcentrum nem reprezentatív kutatásában összesen 5559-en vettek részt, nagyobb részük, 84,3 százalékuk nő. Az életkori megoszlás szerint legnagyobb részük, 66,4 százalékuk 41 és 55 év között, 27,9 százalékuk 25 és 40 év közötti, 3,5 százalékuk 56 és 64 év közötti, 1,5 százalékuk 64 év feletti és mindössze 0,6 százalékuk 25 év alatti. 22,7 százalékuk egy, 40 százalékuk kettő, 37,3 százalékuk pedig három vagy több gyermeket nevel. Lakóhely szerint 18,6 százalékuk él a fővárosban, 16,9 százalékuk Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében5,3 százalékuk. A legkevesebb kitöltő Nógrád megyéből volt.

De rákérdeztünk a legmagasabb iskolai végzettségre is, ezek szerint 43,6 százalék legfeljebb középiskolát, 26,7 százalék főiskolát, 21,3 százalékuk egyetemet végzett. 6,9 százaléknyian voltak azok, akiknek a legmagasabb iskolai végzettsége az általános, és 1,4 százaléknyian, akik PhD fokozatot szereztek. Foglalkozásukat tekintve többségben vannak a közalkalmazottak és az alkalmazottak, vállalkozó 6,7 százaléknyian voltak, 8,6 százalék a Gyes-en, Gyeden lévők aránya, tanulók, a nyugdíjasok a munkanélküliek, közmunkások aránya 5 százalék alatt van. Ami a családi állapotot illeti, a kitöltők 63,3 százaléka házas, 16,1 százalékuk kapcsolatban él, 10,6 százalékuk egyedülálló. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 18. csütörtök
Frigyes
29. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm