Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie.
Az MNB a tegnap berendelte és személyesen kért tájékoztatást a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító felsővezetésétől. A jegybank közleménye szerint mindenkor elvárja, hogy a magyar biztosítók az ügyfeleikkel szemben nemcsak korrekt és jogszerű magatartást tanúsítsanak, hanem azt is, hogy súlyos megrázkódtatást átélt ügyfeleik ügyeit kifejezett tapintattal, empátiával és emberséggel kezeljék.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is értesült a veronai buszbalesetben érintettek biztosítói kárrendezésének sajnálatos körülményeiről, továbbá pénteken a kormány is kezdeményezte a jegybanknál az eset kivizsgálását - írja közleményében a központi bank.
A jegybank ezt megelőzően - a kárrendezés gördülékenysége érdekében - már korábban több körben egyeztetett a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ), illetve az érintett biztosítóval is, és egyértelműen megfogalmazta, hogy ebben a különösen felkavaró esetben fokozottan emberséges eljárást vár el. Az MNB határozott álláspontja, hogy a biztosítónak az ügyet minden körülmény között a károsultak érdekeinek figyelembevételével, s - különösen az elhunytak hozzátartozóival szemben - megértéssel és etikailag elfogadhatóan kell kezelnie.
Az MNB a biztosító társaságok tevékenységét folyamatos felügyelés keretében üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi szempontból is nyomon követi, s hatáskörén belül jelen ügyben is a fogyasztói érdekek kiemelt szem előtt tartásával fog eljárni. A jegybank minden Magyarországon működő biztosítótól elvárja, hogy azok ügyfeleikkel szemben korrekt, jogszerű és etikus magatartást tanúsítsanak, s a velük kötött szerződéseknek megfelelően nyújtsanak szolgáltatást kár felmerülése esetén, valamint teljesítsék kár- vagy sérelemdíj kifizetési kötelezettségüket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Ezzel a 2,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök
- Gyermekvédelmi törvény: a gyónási titok sértetlen marad
- Ukrajnában is lehet a börtön helyett a frontra menni
- 3 forintért juthatnak hozzá a választók adataihoz
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák