Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Jóval 3 százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig a jelenleginél lényegesen igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A NYUSZET nem először állítja, nyugdíjasok százezrei nyomorognak, miközben legalább tíz hónapig éppen a legszegényebbek, a létminimumon vagy alig a felette élők finanszírozzák az állami költségvetés egy részét.
Hiába gondolják a kormánynál, hogy az év végi nyugdíj prémiumokkal megoldják az idős emberek megélhetési problémáit, egyszerűen tény: a költségvetés egy jelentős részét 10 hónapig a nyugdíjasok nagy többsége finanszírozza, miközben százezrek éppen csak nem halnak éhen - állítja a legnagyobb nyugdíjas szervezeteket tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A NYUSZET a nyugdíjemelés módszerének és mértékének megváltoztatása mellett elvárja a 2020-ra kalkulált 3 százalékos infláció mértékének megfelelő, jóval 3 százalékos nyugdíjemelést, majd 2021-re az igazságosabb vegyes indexálású - a béremelésekkel és a gazdaság növekedésével arányos - számítási rendszer bevezetését.
- szögezte le Juhász László. A NYUSZET elnöke szerint a nyugdíjemelésnek ez a módszere, vagyis az év végi stoppolgatás hosszú távra konzerválhatja a jelenlegi gyakorlatot: tíz hónapig a létminimumon és alig felette élő nyugdíjasok finanszírozzák az állami költségvetés egy részét. Ezt az állapotot az éves infláció alul tervezése teremti meg. E mellé zárkózik fel a nyugdíjprémium intézménye, melynek bevezetése, az inflációkövető nyugdíjemeléssel együtt a gazdasági világválság hazai következménye volt. Ám ma már "Magyarország jobban teljesít", s ha ez így van, akkor a NYUSZET szerint ebből a nyugdíjasoknak is profitálniuk kell.
A szervezet már a néhány hónappal ezelőtti megalakulásakor is kijelentette, sok százezer nyugdíjas érdekében elvárja, hogy a kormány változtasson a jelenlegi gyakorlaton, s álljon át a vegyes indexálású számítási rendszerre, amely a gazdaság mindenkori állapotához, valamint a bérekhez is sokkal jobban igazodik. Ez a követelés azonban láthatóan nem érte el a kormány ingerküszöbét - állapítja meg az elnök.
- jelentette ki az elnök. A nyugdíjas szervezeteknél egyre inkább úgy gondolják, a kormánynak terhet jelentenek az idős emberek, s miközben vizet prédikálnak, bort isznak. Vagyis, a meghirdetett nagy ellátó rendszerek "reformja" helyett éppen azok ellehetetlenítésére törekednek. Juhász szerint a nyugdíjasok a spártai Taigetoszban életképtelennek tartott csecsemők sorsára juthatnak. Az elnök hozzátette: a NYUSZET szolidáris az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókkal, s csatlakozik az ágazat dolgozóinak demonstrációihoz.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök