A válaszadók jelentős része már fiatalon elkezdte volna a nyugdíjtervezést, és azok közül is sokan rendszeres megtakarításba kezdenének, akik jelenleg egyáltalán nem tesznek félre.
Pénteken utalja a Magyar Államkincstár az évközi nyugdíjemelés összegét, így aki bankszámlára kapja a járandóságot, az már aznap megkapja az összeget. Aki postán kapja a nyugdíjat, annak még egy kicsit várnia kell. A nyugdíjak visszamenőlegesen emelkednek 0,6 százalékkal, ami egy átlagos nyugdíjból élőnek még 1000 forint pluszpénzt sem jelent havonta.
Pénteken utalják a folyószámlával rendelkező nyugdíjasoknak az évközi rendkívüli nyugdíjemelést - akinek a postás hordja a járandóságát, annak még várnia kell egy kicsit. Ők a szokásos időpontban kapják majd meg az összeget.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a 2021-es év első öt hónapjára visszamenőleg 0,6 százalékos nyugdíjemelést állapított meg, ezt egyösszegben kapják meg a jogosultak. Az év további részében pedig a 0,6 százalékkal emelt nyugdíj érkezik majd a számlákra, vagy a postával.
Ennyit kap egy átlagos nyugdíjas
A 0,6 százalékos emelés annyit jelent, hogy
aki az év elején kiszámított átlagnyugdíjat, 148 450 forintot kapja havonta, annak júniustól 890 forinttal emelkedik a járandósága. Nekik a visszamenőleges emelés egyszeri összege nagyjából 4500 forint.
Annak a nyugdíjasnak, akinek csak a minimális, 28 500 forintos összeg jár,
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
mindösszesen 171 forinttal fog emelkedni a járandósága. Emellé egyszeri 855 forintot is hozzácsapnak majd a visszamenőleges emelés miatt.
A nyugdíjemelésre azért volt szükség, mert a kormány 3 százalékos prognózisát jelentősen meghaladhatja az infláció. Az MNB előrejelzése szerint 2021-ben 3,9 - 4 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak. Így pedig az sem kizárt, hogy ősszel újabb korrekcióra lehet szükség.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







