7 °C Budapest

Ennyi nyugdíjat kap Nemere István, a közismert magyar író

2018. május 14. 16:30

700 könyvet hozott össze eddig Nemere István, az ismert magyar író. Most azt is elárulta, hogy mennyi a nyugdja. Előzetesen annyit, hogy nem sok.

37 ezer forint a nyugdíjam. Ez annyira kevés, hogy még nyugdíjsegélyt is kapok

- nyilatkozta a hvg.hu-nak Nemere István író, könyvgyár. Anyagi helyzetével kapcsolatban hozzátette, hogy háromszor vált el, egy tízéves Suzukival jár és az is a banké.

18 éves kora óta ír, eddig 700 könyve jelent meg magyar nyelven. Több kiadóval dolgozik, ugyanis egyetlen nem bírná a tempóját. Alapos munkastílusáról sokat elárul, hogy 

írtam egy Oszama bin Laden-életrajzot 4-5 nap alatt. Még nem volt vége a szeptembernek, amikor én már két könyvet kiadtam a 9/11 témában.

Mit lehet tenni?

Ez a példa is jól szemlélteti, hogy pusztán az állami nyugdíj sokszor nem elegendő a megélhetési költségekre, így nem kerülhető el a saját tartalékok felhalmozása.

Ezzel tisztában van a magyar állam is, nem véletlen, hogy adójóváírások formájában támogatja, illetve ösztönzi a nyugdíjcélú megtakarításokat. Ezek különböző formáiról már többször írtunk (legutóbb ittitt és itt). Részleteiben persze jelentős különbségek vannak a három megtakarítási forma között, abban azonban egyformák, hogy éves befizetéseink után kapunk adójóváírást, illetve a megtakarított összeget a nyugdíjba vonulást követően használhatjuk fel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Gondoljunk az egészségünkre is

Természetesen az sem árt, ha a későbbi betegségek esetére is megpróbáljuk bebiztosítani magunkat. Ma már számos szolgáltatásalapú egészségbiztosítás érhető el Magyarországon. Ezek a biztosítások úgy működnek, hogy betegség esetén a biztosító pénzén kereshetünk fel magánorvosokat és privát ellátókat. Ezek nagy előnye - szemben az állami egészségügyi ellátókkal -, hogy jellemzően nem kell heteket, hónapokat várni egy-egy vizsgálatra.

Egyelőre a magyarok többsége még nem rendelkezik ilyen biztosítással, pedig akár havonta néhány ezer vagy tízezer forintért is igénybe vehetőek ezek a szolgáltatások.

Borítókép forrása: MTI Fotó / Czimbal Gyula

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem