20 °C Budapest

Egy szavuk sem lehet a magyar nyugdíjasoknak

MTI
2016. január 4. 10:00

Nagyobb biztonságban érezhetik magukat a nyugdíjasok most, mint 2010 előtt - véli az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence ezt azzal kapcsolatban jelentette ki az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, hogy a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban.

Az államtitkár közölte: azért 1,6 százalékot határozott meg a kormány, mert ekkora mértékűre becsülik a nyugdíjas inflációt, és 2010-ben azt mondták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. A kormány tudta teljesíteni a vállalását, sőt túl is teljesítette azt - tette hozzá.

Rétvári Bence elmondta, hogy 2,6 millió nyugdíjas, de 3,5 millió juttatás van Magyarországon, mert az öregségi nyugdíj mellett sokan más ellátásban is részesülnek, az ötvenhatosok például politikai rehabilitációs juttatást kapnak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy folytatódik a Nők 40 program, amelynek köszönhetően eddig 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Azt mondta, ennek hatására a nagymamák többet tudnak foglalkozni az unokáikkal.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem