21 °C Budapest

Tengerparton sütkérezve is kamatozik a pénzed

Pénzcentrum
2008. június 27. 12:00

Emelnek a bankok Ismét jelentkezünk banki lekötött betéti kamatokat elemző körképünkkel. A január óta eltelt időszakban három alkalommal is emelt a jegybank az alapkamaton, igaz ez legutóbbi döntésük nyomán változatlanul 8,5 százalékon áll. Lássuk mennyiben változtattak ennek fényében a kereskedelmi bankok, valamint hogy érdemes-e nyáron a legjobb befektetési lehetőség keresgélése helyett hagyni inkább megtakarításainkat "maguktól" kamatozni!

Szokásunkhoz híven, az összehasonlíthatóság kedvéért a már megszokott összegeket szerettük volna elhelyezni a legkedvezőbb feltételek mellett, vagyis 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra időtávra.

Továbbra is kimaradtak a szórásból a kombinált termékek, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Betétlekötésre általában kockázatkerülő ügyfelek adják fejüket, így számukra általában a befektetési alapok még a magasabb kamat reményében sem jelentenek releváns alternatívát.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen, FHB és Allianz Bank., és legutóbbi körképünk óta már a KDB Bank lekötött betét konstrukcióit is bevonjuk összehasonlításunkba.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe (Az adatok forrását a bankok honlapjai képezik, az adatgyűjtés 2008. május 26-án történt).

A táblázatok kapcsán mindenképpen ki kell emelni, hogy a fent leírtaknak megfelelően nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban, hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Emelnek a bankok

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alapkamat változásában tapasztalható tendenciához hasonlóan, több kereskedelmi bank is emelt - az előző hónaphoz képest - lekötött betét kamatain, igaz van, amelyik csak akciós jelleggel. Magasabb kamattal kedvez meglévő és új ügyfeleinek a Budapest Bank, CIB Bank, Erste, FHB, KDB, MKB és az Unicredit Bank, néhányan azonban csak magasabb lekötött összeg, vagy rövidebb futamidő esetében.


800 ezer forint lekötése esetében, a legutóbbi hónaphoz képest, amikor is az UniCredit Bank egyedül az egy hónapos lekötés esetében tudott a legjobb három között maradni, mostanra ismét feltornázta magát a dobogóra egy kivételéve mindegyik időtávot tekintve. Az Erste Bank tovább erősített, miközben a Budapest Bank legutóbbi akciós ajánlatai megszűntek. A CIB Bank akciós betétei viszont igen csábítónak tűnnek.

Nagy összegért alig jár nagyobb kamat, de azért hárman viszik a pálmát...

Az Unicredit 6 és 12 hónapon elérhető akciós kamataival csak az MKB és a CIB hasonlóan kiemelt ajánlatai tudják felvenni a versenyt. Ugyanakkor az Erste visszavonásig érvényes, állandóan magas kamatai, amely tehát nem csak egy kamatperiódusra vonatkozik, szintén kitűnő választásnak tűnnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
MEDIA1  |  2026. április 28. 09:04
Új korszak indul a 30 éves PanMediánál: Bognár Tamást Ritter Ádám váltja.
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?