A lakosság 30-40 százaléka tapasztal időnként refluxos tüneteket, és mintegy ötöde szenved reflux betegségben.
A legtöbben, ha helyesen szeretnének ülni az íróasztaluknál, kiegyenesítik a hátukat, és a teljes talpukat a padlóra teszik. Gyerekkorunkban azt tanították, így kell szépen ülni az asztalnál. A kutatások szerint viszont egyáltalán nem jó, sőt, nagyon megterhelő, ha így ülünk munka közben.
Dr. Alan Hedge a Cornell Egyetem professzora az elmúlt 30 évben azt kutatta, mi a helyes testtartás azoknak, akik egész nap a számítógépnél vagy asztalnál ülnek munka közben. A kutatásinak a zöme ugyanazt az eredményt mutatta.
Felejtsd el a 90 fokot
A legtöbb ember azt hiszi, hogy egyenes háttal helyes ülni, úgy, hogy a lábak és a törzs 90 fokos szöget zárjanak be. De ez óriási tévhit. Amikor odaülünk az asztalhoz, és elénk tesznek egy tányér ételt, fölé hajolunk. És minél messzebb van a tányér, annál jobban előre dőlünk. Ezzel az előrehajolt testtartással is dolgozunk, mivel gyermekként ez rögzült belénk, így ülünk az asztalnál.
Ez viszont nagyon káros a csípőnknek, mert kis szöget zár be a lábunk és a törzsünk. Nagyon egészségtelen a nyaknak is, mert folyamatosan feszítjük az izmainkat azzal, hogy felfelé emelgetjük a fejünket, hogy lássuk a monitort. És nagy megerőltetés a karunknak is, mert azon támaszkodunk, és közben próbáljuk elérni a billentyűzetet és az egeret. Tehát ez egy nagyon rossz testtartás. Pedig a legtöbben így ülnek a munkahelyükön. Így hiába vesznek kényelmes, jó székeket a cégek, a dolgozók nem döntik a hátukat a szék támlájának.
Hátra kell dőlni úgy, hogy 100-110 fokos legyen a szög, amit bezár a lábunk és a törzsünk. A szék támlája támassza meg a derekunkat, a hátunkat. Ha nem teljesen egyenes a törzsünk, akkor kisebb súly nehezedik a medencénkre is. Lazán nyújtsuk előre a lábainkat úgy, hogy bármikor meg tudjuk mozgatni, vagy emelni egy kicsit. Ez egy pihentető testtartás, és sokkal tovább tudunk ebben a pozícióban ülni az íróasztalnál.
Ez a testtartás egyébként olyan, mint amikor az autóban ülünk vezetés közben. A kezünkkel kényelmesen érjük el a billentyűzetet és az egeret, ne nyújtózkodjunk érte, és monitor se legyen túl messzire, ne kelljen előre dönteni a fejünket ahhoz, hogy jól lássuk. Ebben a kényelmes, pihentető testtartásban sokkal tovább képesek vagyunk egy helyben ülni, mint egyébként.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Időnként persze ebből a helyzetből is érdemes felállni, és kinyújtózni egy kicsit. A lényeg, hogy nap végére sokkal frissebbnek és egészségesebbnek érezzük majd magunkat, mint amikor egy napon keresztül görnyedünk a számítógép előtt.
Címlapkép: Shutterstock
(Via BI)
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








