6 °C Budapest

Itt tartunk: kettős állampolgárok gyártják a magyar ablakokat, óriási a nyomás

2019. június 2. 10:01

A hazai gyártók termékeinek egyes részpiacain eltérő tendenciák érvényesültek: az égetett tégla termékek, a szálas hőszigetelők és a homlokzati nyílászárók piacain 2018 első negyedévével körülbelül azonos volument gyártottak, míg az EPS hőszigetelő, a fehér falazati és építőkémia anyagok, valamint az épületgépészeti termékek terén a gyártók részben kétszámjegyű növekedést értek el 2019 első negyedévében.

A hazai építőanyag gyártók a piaccal kapcsolatban alapvetően optimisták: 2019 végéig várhatóan kitart a növekedés, 2020-ban azonban sok függ egyes megszűnő piaci ösztönzők (mint például: lakástakarékpénztári megtakarítások kamattámogatása) helyett új ösztönzők bevezetésétől. Célszerű lenne, hogy az újlakás-építésekkel kapcsolatban, a kivezetésre kerülő 5 százalékos újlakás-áfa helyett egy másik ösztönző lépjen be, mivel a piaci jelek szerint amennyiben nem történik beavatkozás, 2020-ban megnő az esélye egy dekonjuktúrának.

Ennek jelei a visszaeső projektkezdési mutatókkal már megjelentek, így például a lakásépítési engedélyek és bejelentések száma, valamint a projektkezdési mutatók csökkentek az első negyedévben. A MÉASZ tagjai a számla ellenében történő részleges áfa-visszatérítést jól célozható eszköznek tartják mind az újlakás-építések, mind pedig az épületenergetikai korszerűsítések terén.

A lakóépület és kkv-projektek jellemzően több (gyakran 5-6) hónapos csúszásban vannak a visszajelzések szerint. Ezzel szemben a nagyvállalatok beruházásainál az egyes gyár- valamint logisztikai bővítések halasztódása jelent meg, amelyben külkereskedelmi tényezők is szerepet játszanak. 2019 első negyedévében a szerkezetépítő anyagok iránti kereslet továbbra is élénk - írja közleményében a MÉASZ:

Az égetett tégla termékek a 2018. első negyedévi bázissal azonos volumenben fogytak, míg a cseréptermékek iránti élénk keresletnövekedés érzékelhető, amely a befejeződő lakóépület projektek befedésével függ össze.

Az 5 százalékos lakásáfa határozott idejű kivezetésével párhuzamosan megfigyelhető az építési engedélykérelmek és bejelentések számának csökkenése, emiatt a téglagyárak fokozottan figyelik a piacot, különösképp, hogy 2020-ban egyéb beavatkozás hiányában a csökkenés sem zárható ki.

A fehér falazóanyagok az első negyedévben 15-20 százalék közötti növekedést mutattak bázis alapon; a kereslet töretlen. A jó hanggátló jellemzőkkel bíró mészhomoktégla és a belső hőszigetelő lapok iránti felfokozott a keresletet az negyedévben nem mindig lehetett teljesen kielégíteni, a gyártás korlátosságai miatt. A piaci visszajelzések szerint a kivitelezői (beépítői) munkadíjak továbbra is dinamikusan emelkednek.

Az építőkémia termékek (ragasztóanyagok, tömítőanyagok, homlokzati hőszigetelő rendszerek ragasztói, stb.) az első negyedévben élénk kereslet mutatkozott, részben egy, részben kétszámjegyű növekedéssel, mivel számos épület befejezése változatos építőkémia terméket igényel és fog igényelni. Ezzel összefüggésben az év további részére a gyártók növekedésre számítanak.

A homlokzati nyílászárók piacán az első negyedévet tekintve körülbelül a tavalyi volumen ismétlődött meg, tehát e szegmens nem tudott erősödni; erősen érzékelhető a lakástakarékpénztári megtakarítások állami kamattámogatásának kivezetése. A kollégák visszajelzése szerint kevesebb korszerűsítés valósul meg emiatt, illetve kivárás is van a piacon.

Az ablakgyártók továbbra is jelentős bérnyomás alatt vannak, idén még 10 százalék körüli, de Kelet-Magyarországon akár 20 százaékos további bérnövelésre lesz szükség a szakemberek körében, ahol részben már kettős állampolgárságú dolgozókkal is biztosítják a munkaerőt, nálunk az utazási költségtérítés (illetve utaztatás) is megjelenik a költségszerkezetben. A nyílászárók alapanyagainak árai idén eddig 3-5 százalékkal nőttek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Pozitívum azonban, hogy míg az ekáer a korábbi szürkeimportot részben megszüntette, ezzel párhuzamosan idén némileg csökkent a zömmel importból származó, gyenge energetikai minőségű ablakok iránti kereslet is, azaz: egyre többen az ár-érték arányt figyelik az ár helyett.

A műanyagalapú (EPS) hőszigetelőanyagok iránt közel 20 százalékos kereslet érvényesült az 2019 első negyedévében 2018 azonos időszakához képest, amely részben az alacsonyabb bázishoz, részben pedig az áthúzódó projektek befejezéséhez kapcsolódott.

A KKV-k telephelyfejlesztési (támogatott) projektjei jelentős mértékben meghatározzák a piaci keresletet, míg a nagyvállalat beruházások volumene csökkenni látszik és / vagy halasztódik.

A magánerős és a lakóépület korszerűsítési részpiacot változatlanul a vissza nem térítendő épületenergetikai ösztönzők léte vagy nemléte határozza meg, a kamatmentes hitelek piacélénkítő hatása az EPS hőszigetelőanyagok piacán alacsonynak érzékelhető. A hazai EPS hőszigetelőanyag gyártó vállalkozások a jelenleginél sokkal nagyobb piaci keresletet is tudnak elégíteni.

A szálas hőszigetelőanyagok iránti kereslet körülbelül a 2018. első negyedévével azonos, érdemi volumen növekedés nem volt mérhető. A lakossági magánerős szegmensben ez a részben hiányzó ösztönzőkkel függ össze, míg a professzionális beruházóknál a megkezdett beruházások száma indult csökkenésnek. A nagyvállalatoknál 2019 elejétől, a Brexit és az amerikai-kínai kereskedelmi konflikus miatt inkább óvatos menedzsment döntések érvényesülnek, így egyes projektek (mint például a Mercedes-gyár bővítése) halasztásra kerültek. Az újonnan indult projektek száma jelentősen csökkent.

Az épületgépészeti termékek beépítése terén a 2018-as évhez hasonlóan továbbra is keresleti természetű piac van, és a megvalósítási elképzelésekre számos lehetséges műszaki megoldás kínálkozik. Míg tavaly a kényszerű béremelések következtében emelkedtek a szerelői vállalási árak, az igazán jó minőségű szakmunkát a beruházók esetenként nehezen fizetik meg, ez pedig a szürkegazdaság kockázatát növeli például oly módon, hogy végül egy olyan, nyomott árat közlő fővállalkozóval történik szerződéskötés, aki nyomán nem szakképzett munkaerőhöz kerül a projekt végrehajtása.

Az 5 százalékos újlakás-áfa keretében rohamtempóban épülő társasházakban sajnos gyakori a lehető legolcsóbb (nem pedig a legjobb ár-érték arányú) fűtési rendszerek telepítése, továbbá az eredeti terv kiírástól eltérő megvalósítás.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm