Futóverseny és más rendezvények lesznek Budapesten, emiatt több járat útvonala is módosul majd vasárnap.

Permanens toborzás a BKK-nál: kevés a buszsofőr, 730 ezer forint a fizetés, végzettség nem kell
A Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan várja az autóbusz- és trolibuszvezetői munkára jelentkezőket, amiből gyanítható, hogy jelenleg nincs elegendő járművezető az állományban. A munkakör betöltéséhez elegendő alapfokú végzettség, megfelelő egészségügyi alkalmasság és „TR” kategóriás jogosítvány, míg a tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétel. Az autóbuszvezető fizetés bruttó 2 965 forintos órabérről indul, amely a pótlékokkal elérheti a 3 675 forintot, így a havi bruttó kereset akár 730 ezer forint is lehet. A BKK tanuló trolibuszvezetőket is képez, akik már a képzés ideje alatt is fizetést kapnak. Az elérhető bérek nagyjából megfelelnek a KSH által közölt országos bruttó átlagkeresetnek, amely 2024 novemberében 695 100 forint volt, így a BKK ajánlata versenyképesnek mondható.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) folyamatosan keres autóbusz- és trolibuszvezetőket, ami arra a ganyúra ad okot, hogy nincs elegendő járművezető az állományban. A jelentkezéshez nincsenek megfogalmazva szigorú előírások. A szükséges feltételek között szerepel, hogy a jelentkező legalább 20. életévet be kell tölteni, alapfokú végzettséggel kell rendelkezni, valamint szükséges az érvényes „TR” kategóriás vezetői engedély, a megfelelő egészségügyi alkalmasság, valamint a PÁV II. vizsga megléte. Előnyt jelent, ha valakinek van „C” vagy „D” kategóriás jogosítványa, illetve műszaki szakirányú szakmunkás végzettsége.
Ezek mellett a munkakör ellátásához szükséges a jó konfliktuskezelő és kommunikációs készség, valamint az önálló munkavégző képesség. Az autóbuszvezetők alapbére bruttó 2 965 forint óránként, amely a Kollektív Szerződés szerinti bérpótlékokkal együtt eléri a bruttó 3 675 forintos órabért is.
Így egy heti 40 órás munka esetén a bruttó fizetés 147 ezer forint körül alakul, ami havonta hozzávetőlegesen bruttó 640 ezer forintot jelent.
A nettó kereset természetesen az egyéni adózási helyzettől függ, de nagyjából 430 és 460 ezer forint között mozoghat. A BKK emellett különféle egyéb juttatásokat is biztosít, többek között cafeteria-juttatást, valamint ingyenes utazást a munkavállalók, házastársuk és iskolás gyermekeik számára a BKK járatain. Továbbá 1 250 forintos adminisztrációs díj ellenében vállalati országbérlet is igényelhető, amely érvényes a VOLÁNBUSZ, a MÁV-START, a GySEV és a MÁV-HÉV kijelölt járataira. Azok számára, akik vidékről érkeznek, kedvezményes munkásszállási lehetőséget is biztosítanak.
Tanulókat is várnak, kell az utánpótlás
A BKK nemcsak tapasztalt járművezetőket keres, hanem tanuló autóbusz- és trolibuszvezetőket is vár. A tanulók képzésük alatt is bejelentett foglalkoztatásban részesülnek, 7 órás munkaviszonyban bruttó 2 320 forintos órabérrel (ami 25 év és az alatt a nettó bért is jelenti).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A képzés hossza attól függ, hogy a jelentkező milyen jogosítvánnyal rendelkezik. „B” kategóriás engedély esetén 6-7 hónapos, „C” kategóriás jogosítvánnyal 5-6 hónapos tanulási időszakra lehet számítani. A tanfolyam sikeres elvégzése után a résztvevők „D” kategóriás jogosítványt és GKI igazolványt szereznek, amellyel azonnal beállhatnak járművezetőként dolgozni. A képzési időszak alatt a tanulók tanulmányi szerződést kötnek, amely alapján a tanfolyam moduljaihoz kapcsolódóan összesen bruttó 800 ezer forint sikerdíjat is kaphatnak.
A BKK által kínált fizetések összevethetők az országos átlagkeresetekkel. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 478 ezer forint körül alakult. Ehhez képest a BKK járművezetőinek bruttó fizetése 640-730 ezer forint között mozog, ami nagyjából megfelel a nemzetgazdasági átlagnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025



Bruttó 730000Ft versenyképes?
Nettó 1 100 000 Ft kellene, hogy legyen legalábba fizetés egy buszvezetőnek, pótlékok, túlórák és elvont szabadnapok nélkül.
Egy segédmunkásnak talán versenyképes, vagy egy 17-18 évesnek asztal mellett...
Lehet jönni és ki lehet próbálni