Korban sokszínű csapat egy üzleti megbeszélésen. Különböző korosztályú kollégák és menedzserek kötetlen beszélgetése értekezleten, workshopon az irodában. Inkluzivitás és sokszínűség az életkor tekint

10 szakma, ahol csak 50 felett lehet igazán jól keresni Magyarországon: ez az igazi kánaán

2025. január 16. 05:32

Míg a fiatalok körében a sportolók, légiforgalmi irányítók és informatikai vezetők emelkednek ki akár 1,4 millió forintos havi bruttó bérekkel, az idősebb generáció számára a szakorvosok, légijármű-vezetők és vezető beosztású munkakörök biztosítanak 2 millió forint fölötti jövedelmet. Ugyanakkor számos alacsony fizetésű állás, például a nád- és fűzfeldolgozók, takarítók vagy piaci árusok esetében az életkor nem eredményez érdemi kereseti különbséget, és ezek a pozíciók mindkét korosztályban a legrosszabbul fizetett munkák közé tartoznak. Cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy melyek azok a szakmák, amelyekben a legnagyobb a bérszakadék a 30 év alatti és 50 év feletti korosztály között, akár a fiatalok, vagy az idősek javára. 

Korábbi cikkeinkben már beszámoltunk a top 50 legjobban és legrosszabbul fizetett foglalkozást, valamint külön kitértünk arra is, hogy felsőfokú végzettség nélkül milyen munkakörökben kereshetünk a legtöbbet. Szintén a KSH frissen közölt adatbázisa alapján most azt néztük meg, hogy melyek azok a szakmák, melyet jobban megéri fiatalként elvállalni és melyik az, amelyik jobban fizet a már tapasztaltabb, idősebb generációnak. Már évek óta a légiforgalmi irányítók és a szakorvosok keresték átlagosan a legtöbbet, havi jövedelmük évek óta egységesen bruttó kétmillió forint felett van. Ugyanakkor kiemelkedően magas fizetést kaptak még a törvényhozók, miniszterek, különböző szakterületek vezetői, sportolók, informatikai vezetők, valamint a bírók és bírósági fogalmazók is.

Az alacsony fizetésű munkakörök listáján azonban az elmúlt években sem történt számottevő változás. A nád- és fűzfeldolgozók bére továbbra sem éri el a 200 ezer forintot, míg a kubikosok, egyszerű vadászati és erdészeti dolgozók már meghaladták ezt a határt, de keresetük még mindig 250 ezer forint alatt marad. Hasonlóan alacsony bérezés jellemző a lakossági kérdezőkre, egyszerű építőipari munkásokra, takarítókra és kisegítőkre is. Korábbi cikkünk adatai a teljes dolgozó lakosságot vizsgálták, most azonban a Pénzcentrum arra fókuszált, hogy melyek voltak a legjobban és legrosszabbul fizető állások 30 év alattiak és 50 év felettiek körében.

30 év alatt hogy keresheted a legtöbbet? 

Számos foglalkozás esetében 30 éves kor alatt nem állnak rendelkezésre fizetési adatok, mivel ezek a pozíciók fiatalon jellemzően nem betölthetők. Ilyen munkakörök például a törvényhozók, nyomozók vagy társadalmi szervezetek vezetői, ahol a szükséges tapasztalat és előmenetel éveket vesz igénybe. A fiatalabb korosztály számára legjobban fizető foglalkozás évek óta a sportolóké, ahol az átlagos havi bruttó kereset 1 392 871 forint.

A második legjobban fizető pozíció ebben a korcsoportban a légiforgalmi irányítóké, akik átlagosan bruttó 1 285 668 forintot kerestek. Őket az informatikai és telekommunikációs vezetők követik 1 215 544 forintos havi fizetéssel, amivel az orvosokat is megelőzték. Az általános és szakorvosok fizetése továbbra is meghaladta az egymillió forintot, de 2023-ban már csak az ötödik helyre kerültek a rangsorban, bruttó 1 165 393 forintos átlagos javadalmazással.

Érdekesség, hogy a szakorvosok 2022-ben még a harmadik helyen szerepeltek, de 2023-ra több más szakma megelőzte őket. Ez is mutatja, hogy a fiatalabb generáció számára a legjobban fizető foglalkozások között változások történhetnek, de a sport, a légiforgalmi irányítás és az informatika továbbra is kiemelkedő kereseti lehetőségeket biztosítanak.

A 30 év alatti korosztályban a top10 legjobban fizető szakmák között szerepelnek a fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő munkakörei, az igazságszolgáltatás vezetői, a brókerek és a szoftverfejlesztők is. Bár ezek többsége nem éri el az egymillió forintos havi bruttó határt, jelentősen megközelíti azt. Emellett kiemelkedő kereseti lehetőségeket biztosítanak a STEM (tudomány, technológia, mérnöki és matematikai) végzettséggel rendelkező fiatal szakemberek, mint például a villamosmérnökök, közgazdasági elemzők, matematikusok és fizikusok.

Ezzel szemben a legrosszabbul fizetett foglalkozások közé tartoznak az egyszerű erdészeti, vadászati és halászati munkák, ahol a havi bruttó kereset 2023-ban átlagosan 245 797 forint volt. Hasonlóan alacsony bérezés jellemző a kubikosokra, takarítókra, konyhai kisegítőkre, akik szintén nem érik el a 300 ezer forintos havi átlagot. Az első, 300 ezer forint fölötti fizetést biztosító munkakör a listán a 17. helyen szerepel, amit a ruházati gépek kezelői és gyártósori dolgozók töltenek be, 300 061 forintos bruttó keresettel.

A legjobban és legrosszabbul fizetett munkakörök közötti különbség 30 év alatt bruttó 1 147 074 forint, ami önmagában is jelentős összeg. Ez a különbség jól tükrözi a magyar fiatalok körében tapasztalható kereseti egyenlőtlenségeket, ahol a magas képzettséget és speciális tudást igénylő szakmák messze kiemelkednek az egyszerűbb foglalkozások közül.

Ezekben a foglalkozásokban fel kell mászni a ranglétrán a jó fizetésért

Az 50 év feletti korosztály legjobban fizető munkakörei között elsősorban vezetői pozíciók és egészségügyi foglalkozások szerepelnek. A listát a szakorvosok vezetik, akiknek havi bruttó bére meghaladja a 2 millió forintot. Hasonlóan kiemelkedő fizetést kapnak a légijármű-vezetők és hajózómérnökök, valamint a miniszterek, törvényhozók és államtitkárok, akik szintén 2,1 millió forint feletti jövedelemmel rendelkeznek.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az általános orvosok, bírók, kutatási és fejlesztési vezetők, valamint informatikai és telekommunikációs egységek vezetői havi bruttó keresete szintén meghaladja az 1,5 millió forintot. Ezek a pozíciók jól tükrözik, hogy az idősebb korosztály számára a magasabb keresetek főként a jelentős szakmai tapasztalatot, hosszabb előmenetelt és vezetői szerepkört igénylő munkakörökben érhetők el.

 A 30 év alatti korosztályban a 10 legjobban fizetett foglalkozás átlagos havi bruttó bére 1 148 507 forint, míg az 50 év felettieknél ugyanez az érték 1 873 883 forint. Az idősebb korosztályban azonban a top10-en kívül is számos jól fizető pozíció található: összesen 39 olyan munkakört azonosítottak, ahol a havi bruttó kereset meghaladja az 1 millió forintot. Ide tartoznak például a rendőrök, brókerek, fogorvosok, nyomozók, valamint természettudományos szakmák, mint a biológusok, geológusok és fizikusok.

Ugyanakkor 50 éves kor felett is vannak kifejezetten alacsony jövedelmet biztosító munkakörök. Az egyszerű erdészeti, vadászati, halászati foglalkoztatottak, nád- és fűzfeldolgozók, kubikosok, valamint piaci árusok bérei továbbra sem érik el a 300 ezer forintos havi átlagot. Még az 50 év feletti konyhai kisegítők is csupán 290 107 forintot keresnek átlagosan, ami jól mutatja az alacsony képzettséget igénylő foglalkozások jelentős bérhátrányát.

Ez a bérkülönbség rávilágít arra, hogy az 50 év feletti korosztályban is a magas képzettségű és specializált tudást igénylő munkakörök kínálnak kiemelkedő kereseti lehetőségeket.

Az alacsonyabb képzettséggel betölthető állások azonban ebben a korosztályban is küzdenek az alacsony bérek problémájával.

A hivatalos statisztikák szerint számos szakmában a fiatalok, különösen a 30 év alattiak, jelentősen többet keresnek, mint az idősebbek. Például a sportolók esetében az átlagos kereseti különbség meghaladja a 800 ezer forintot, míg nyelvészeknél, tolmácsoknál és fordítóknál több mint 160 ezer forinttal keresnek többet a fiatalok. Emellett olyan technikai szakmákban, mint a vegyipari alapanyag-feldolgozó berendezés vezérlői, szintén a fiatalabb generáció dominál kereseti szempontból.

Ezzel szemben az olyan magasabb szintű szakmák, mint a szakorvosok és különféle vezető beosztások, az idősebb korosztály számára kínálnak jelentős előnyt. Ezeknél a munkaköröknél a kereseti különbség az 50 év felettiek javára 500 ezer és 1,2 millió forint között mozog. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy bizonyos alacsonyabb képzettséget igénylő szakmák – például pultosok, hordárok, piaci árusok, portások és takarítók esetében – az életkor nem eredményez számottevő bérkülönbséget, sőt, egyes esetekben a fiatalok keresete még magasabb is lehet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.02.08 12:42
Ahogy ehhez a sorozathoz keresgéltem, olvasgattam, a mindennapokban használt mai személyiség tesztek...
hrdoktor  |  2025.02.07 13:57
Sokmillió munkavállaló van kitéve munka közben folyamatos, erős hanghatásnak. Mit tehet hallása véde...
laskainelli  |  2025.02.05 15:36
Jó esetben egy kapcsolat indulásakor minden új és jólesően izgalmas. De ahogy telnek az évek, a hétk...
perfekt  |  2025.02.04 17:43
2025-től ismét fontos változás lépett életbe a hazai adórendszerben: emelkedik az alanyi adómentessé...
coachco  |  2025.01.03 09:52
Év végén nem jutott időm összegezni a tavalyi olvasmányaimat. [...] Bővebben!
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 10. hétfő
Elvira
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33