Dormitory room for twelve persons

Épülhetnek az újabb munkásszállók: ezzel a kikötéssel külföldi vendégmunkások előtt is nyitva áll majd az ajtó

MTI
2024. május 7. 18:33

Szeptember 30-ig nyújthatnak be pályázatot a versenyszféra vállalkozásai munkásszállások kialakítására. A program feltételei a magyar munkaerő védelme érdekében a vendégmunkások alkalmazásának határozott korlátok közé szorításával összhangban tovább szigorodtak. Az újonnan létesülő munkásszállásokon külföldi munkaerő elszállásolására kizárólag akkor lesz lehetőség, ha nem mutatkozik magyar munkavállalók elhelyezésére irányuló igény.

Ezeken a munkásszállásokon továbbá legalább felerészben magyar munkaerőt kell elszállásolni, ami nagymértékben elősegítheti a hazai munkaerő országhatáron belüli mobilitását. Az intézkedés érdemben járulhat hozzá a munkaerőhiány csökkentéséhez, hiszen új beruházások nem maradhatnak el a munkaerő hiánya miatt.

A következő három évben közel 20 milliárd forint felhasználásával 25-30 újabb munkásszállás kialakítása indulhat el a kormányzati támogatás segítségével. Amennyiben a fenntartási időszakban a hazai munkavállalók aránya 50 százalék alá esik, a munkásszállás tulajdonosának vissza kell fizetnie a támogatás egy részét. Az új program az előző kiírásoknál jóval szigorúbb követelményeket támaszt a pályázókkal szemben,

amelyek a munkásszállások lehető legjobb kihasználtságának biztosítását, az elszállásolt munkavállalók kényelmi igényeinek kielégítését, az épületek fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak történő megfelelését, valamint a beruházási folyamat szorosabb ellenőrzését szolgálják. A kihasználatlan munkásszállások üzemeltetői emellett további szankciókkal sújthatók, amennyiben a létesítmények kihasználtsága nem éri el a program által meghatározott szintet. A szigorítások mellett könnyítés, hogy határozott idejű munkaviszony, hallgatói munkaszerződés alapján létesített jogviszony (gyakornok), illetve alkalmi vagy idénymunka keretében foglalkoztatott személyek is elszállásolhatók lesznek, továbbá nincs meghatározva az elszállásolt munkavállalók állandó lakóhelye és a munkavállalás helye közötti távolság minimuma sem.
 
A támogatás regionális beruházási támogatás formájában - 30 és 75 százalék közötti támogatási intenzitással - legalább 80, de legfeljebb 200 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható. A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatással megvalósított létesítményt legalább 10 éven keresztül munkásszállásként üzemelteti, valamint, hogy a munkásszállás működtetése céljából a fenntartási időszakban a munkásszállás férőhelyeinek számához igazodó létszámú, de legalább négy álláskeresőt alkalmaz, ami javíthatja a térség foglalkoztatását is. A program részletei a lebonyolító OFA Nonprofit Kft. honlapján már elérhetők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.06.06 09:24
Kutatási eredmények szerint a gyakori digitális média használat körülbelül 10%-kal növeli az ADHD-ra...
perfekt  |  2024.06.04 14:41
A Perfekt Zrt. megkapta a Pénzügyminisztériumtól a Határozatot az Adótanácsadói és az Okleveles adós...
coachco  |  2024.06.02 21:06
A május végi hétvégén zajló Zöld Civil Országos Találkozó sokkal jobb élmény volt, mint amire számít...
laskainelli  |  2024.05.30 21:29
A nyár a felfrissülés, a kaland, a fény és a pihenés időszaka, számos lehetőséget kínál, hogy feltöl...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm