18 °C Budapest
Young barista making a hot drink in a bakery using a coffee machine

Agyadat eldobod: ennyit keres egy kezdő barista a magyar Starbucks kávézókban

2023. július 13. 13:02

Már javában elkezdődtek a nyári diákmunkák, a munkáltatók pedig szabályosan kapkodnak a fiatal munkaerőért, hiszen ezzel némiképp enyhíthető az idei szezont megkeserítő munkaerőhiány. A dolgozókért folytatott versenyben a diákmunkáért járó bérek is megemelkednek, igaz nem akkora mértékben, hogy az képes legyen ellensúlyozni az inflációt. Jelen cikkünkben a Starbucks által kínált álláslehetőségek közül válogattunk és összehasonlítottuk, hogy a különböző egységekben milyen eltérések mutatkoznak a fizetések között. Azt is szemügyre vettük, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni és milyen egyéb juttatásokban részesülhetnek a friss munkavállalók.

Már javában elkezdődtek a nyári diákmunkák, a munkáltatók pedig szabályosan kapkodnak a fiatal munkaerőért, hiszen ezzel némiképp enyhíthető az idei szezont megkeserítő munkaerőhiány. A feszes munkaerőpiac jól szemlélteti, hogy a foglalkoztatottak száma hónapról-hónapra kúszik felfelé - májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy 26 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve. Ennek ellenére a betöltetlen álláshelyek száma továbbra is nyolcvanezer körül alakult 2023 első negyedévében, a vállalatok a fokozódó munkaerőhiányt pedig diákmunkaerővel próbálják enyhíteni, így mára szinte nincs olyan szegmens, ahova ne tudnának tanulókat integrálni.

A vendéglátásban sincs ez másképp, a munkáltatóknak égető szüksége van hadra fogható dolgozókra és itt jön képbe az a 980 ezer 15-24 év közti fiatal (2022-es adatok szerint), akiknek egy része a tanév végével egy kis zsebpénz reményében munkakeresésbe kezd. A fiatalok foglalkoztatásában a különböző állami ösztönzők is segítenek, így a 2022. január 1-től datálható 25 év alattiakat érintő adómentesség, melynek hatására egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét. Ahogy arról nemrég beszámoltunk „a fiatalok munkabére és a nyári diákmunka esetében is 1334 forintos órabérrel kell minimum számolniuk a munkáltatóknak idén, szakképzettséget igénylő munkakörök esetén pedig 1704 forintos órabérrel.

Barista - az örökzöld diákmunka

A Magyarországon 2010 óta jelen lévő Starbucks nem csak a kávéimádók, de a diákmelósok körében is népszerű állomás. A jelenleg 38 egységet üzemeltető amerikai vállalat több magyar nagyvárosban is képviselteti magát, így nem kell sokáig keresgélni, ha valaki náluk szeretne elhelyezkedni. Kizárólag barista diákmunka címszó alatt összesen 16 állásajánlatot találtunk, természetesen elsősorban a fővárosban és annak környékén, de egy-kettőt az ország más részein is. A fizetések többnyire megegyeztek, de bizonyos forgalmasabb egységekben azért akadtak eltérések is. Nézzük hát, hogy milyen ajánlatok közül válogathat egy diákmunkás, ha a kávéfőzés rejtelmeibe vetné bele magát.

Elvárások és feladatok

Mint a legtöbb diákmunka esetében, úgy a Starbucksnál sincs szükség szakirányú tudásra és túl komoly elvárásokat sem fogalmaz meg a munkáltató. Van azonban egy fontos kitétel: a legtöbb esetben az alapfokú angol nyelv-használat szerepel az elvárások között. Mi 13 ilyen hirdetéssel találkoztunk, míg a középfok csak két helyen volt feltüntetve és mindössze egyetlen esetben nem fogalmazott meg ilyen elvárást a munkáltató. Az alapfok azonban ma már olyan könnyen elérhető az interneten fellelhető információ, a filmek, sorozatok és zenék tömkelege miatt, hogy a legtöbb fiatalnak ez aligha okoz komolyabb problémát. További elvárás még az iskolai végzettség, mely legtöbb esetben középiskolai végzettséget takar (14 esetben), de a keresésünk során két egységnél az általános iskolai papírokat is elfogadták.

Jó hír, hogy nem kell sem vendéglátós tapasztalattal, sem barista tudással rendelkezni, ezt ugyanis a munkavégzés során megtanítják a frissen belépett munkavállalónak egy online tanfolyam és személyes mentoráláson keresztül.

Ez főként a vendéglátásban érdekelt diákoknak különösen hasznos tudás lehet, hiszen az itt, ingyen megszerzett barista tapasztalatokat remekül kamatoztathatják akár egy másik munkahelyen is. Ennél talán sokkal fontosabbak az olyan soft skillek, mint a jó kommunikációs készség, a csapatmunka vagy éppen a jó probléma megoldó képesség.

A feladatokra vonatkozó elvárások meglehetősen rövidre vannak fogva az álláshirdetésben, de talán nincs is rajtuk mit túlcifrázni: a munka gerincét a gyors vendégkiszolgálás adja, a különböző üdítők és szendvicsek elkészítésével, de a kávézó tisztántartása is kiemelt jelentőséggel bír. Egyetlen esetben műszakvezetői diákmunka-pozícióra is bukkantunk, amihez természetesen már komolyan elvárások és szélesebb feladatkör kapcsolódik. Az erre a pozícióra való jelentkezés esetén már 1-3 éves tapasztalattal is rendelkeznie kell a jelöltnek és a csapatirányításban is némi tapasztalattal kell rendelkeznie. A hirdetés szerint az ideális jelölt fejleszti vezetői készségeit és felkészül a jövőbeni Manager pozícióra. Fontos adalék még, hogy legtöbb esetben hétfő és vasárnap között heti minimum 20 órát kell vállalni, kivéve a műszakvezető esetén, ahol a 25 óra az elvárt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bérezés

De vajon pénzügyileg mindez mennyire éri meg egy nyári munkát vállaló vagy éppen a tanulmányai mellett némi keresetre vágyó diáknak. Nos, ez nézőpont kérdése: a diákmunkák esetében jelenlegi bérminimumnál, vagyis 1334 forintos órabérnél biztosan jobb fizetést kínál a Starbucks, de ha azt nézzük, hogy ezen a nyáron már az 1700-1800 (sőt, kiemelt esetekben a 2000) forintos órabér is elérhető, akkor kevésbé tud versenyképes fizetést felmutatni a vállalat.

A diákok tulajdonképpen egy középkategóriás fizetésre számíthatnak nagyjából 1350 és 1500 forintos órabér között, de bizonyos esetekben ez alatti, vagy akár efölötti kereset is elképzelhető.

A fizetések kávézónként eltérnek, feltételezhető, hogy az adott egység forgalmától, illetve az földrajzi elhelyezkedéstől is függ, hogy mennyit fizetnek a munkavállalóknak. A legalacsonyabb fizetés 1350 forint/óra volt, melyet négy egységben, Budapest III. és V. kerületében, valamint a VIII. kerületben, illetve Kecskeméten találtunk. Két esetben 1400 forintos órabért is találtunk, egyrészt a budapesti Király utcában, másrészt pedig a Margit Körúton. Négy esetben 1450 forintos órabér volt megjelölve a hirdetésben két forgalmas budapesti téren, illetve egy ötödik kerületi egységben és Budaörsön.

A leggyakrabban, összesen öt alkalommal az 1500 forintos órabérrel találkoztunk Vecsésen három helyen, Biatorbágyon és Budaörsön. A korábban említett műszakvezetői munka, mely egyébként Biatorbágyon található, az abszolút nyertes a bérversenyben: a bruttó alapbér ebben az egységben 1700 Ft/óra, de fontos kiemelni, hogy itt már több éves tapasztalatot is várnak. A pozíciónál feltüntették továbbá azt is, hogy 18:00 utáni munkavégzés esetén 30 százalékos, ünnepnapokon pedig 100 százalékos műszakpótlék és bónuszrendszer is jár.

Béren felüli juttatás

A béren felüli juttatások esetében természetesen mindenhol ugyanazokkal az ajánlatokkal találkozunk. Az egyik legnagyobb pozitívum éppen az, hogy képzettség nélkül is lehet csatlakozni, a szükséges tudást ugyanis professzionális belső tréningek segítségével szerezhetjük meg. Bónuszt biztosítanak új partner ajánlásáért, partneri kedvezményt biztosítanak az Amrest márkáinál (Starbucks, KFC, Pizza Hut) és havi két csomagot biztosítanak a kedvenc szemes vagy kapszulás kávédból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.11 09:51
Még alig ért be a munkahelyére, máris fáradtnak érzi magát? Úgy érzi, bármelyik pillanatban el tudna...
laskainelli  |  2024.10.05 19:45
Amikor egy párkapcsolatban megjelennek a mindennapi konfliktusok és egyre távolabb kerülnek a felek...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 13. vasárnap
Kálmán, Ede
41. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?