17 °C Budapest
Hand on be bound with cement , do cement work, apply cement (over a surface) cimlapi

Aggasztó jelentés: egyre többen élnek szegénységben, nélkülözésben Magyarországon

2021. november 9. 14:05

51 ezer fővel nőtt a tavalyi évben idehaza a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma, ugyanakkor csökkent azoknak a száma, akik mindhárom szegénységi dimenzióban érintettek - derül ki a KSH adatait feldolgozó friss kiadványból. A tartós leszakadás leginkább azokat a társadalmi csoportokat veszélyezteti, akiknek a munkaerőpiaci helyzete az átlagosnál kedvezőtlenebb, ők pedig a szakértők szerint egyre többen vannak, így hosszú távú kilátásaik nem túl biztatóak. 

A 2020-as évet úgy tartjuk számon, mint a 2008-as pénzügyi válság óta a legnehezebb évet: februárban Nyugat-Európában, március elején Magyarországon is megjelent a Kínából érkező SARS-CoV-2 (Covid-19) koronavírus, mely rég nem tapasztalt járványként söpört végig a világon, és mind a mai napig itt van velünk újabb és újabb mutációk formájában.

Nem csak az egészségügyet terhelte le, de a kényszerű termelési leállások miatt a gazdaságot is, mely közvetlenül hatással volt a lakosság életszínvonalára. A 2020-as adatokat dolgozta fel a Központi Statisztikai Hivatal, így november elején megjelenhetett A háztartások életszínvonala, 2020 című kiadványuk. Ebből kiderül, hogy a tavalyi évben nőtt idehaza a szegénység, és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya, méghozzá 51 ezer fővel 1 millió 752 ezerre.

Az egyes szegénységi dimenziókat tekintve 727 ezer fő tartozott a kizárólag jövedelmi szegények, 390 ezer a kizárólag súlyosan depriváltak és 113 ezer fő a kizárólag munkaszegények közé. A pandémia negatív gazdasági hatásai ellenére csökkent azoknak a száma, akik mindhárom szegénységi dimenzióban érintettek, számuk a tavalyi évben 93 ezer volt, míg egy évvel korábban 112 ezer.

Ahogy az ábrán is jól látszik, messze azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik munkaanélküliek, vagy valami egyéb okból kifolyólag inaktívak, arányuk egy év alatt szinte minimális mértékben változott. Őket követik a nyugdíjasok, esetükben közel 20 százalékos a veszélyeztetettek aránya, akik azonban teljes munkaidőben dolgoznak, körükben ez az arány fele akkora. 

Egyértelmű tehát, hogy a szegénység leginkább azokat a társadalmi csoportokat veszélyezteti, akiknek a munkaerőpiaci helyzete az átlagosnál kedvezőtlenebb.

Még a 2020-as évben is csökkenni tudott azon 18-59 évesek száma, akik lehetséges munkaidejük kevesebb mint 20 százalékát töltik munkával: 353 ezer főről 113 ezer főre - jól látszik tehát, hogy a munkaerőpiacot, csak ideiglenesen rogyasztotta meg a járvány, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, a turizmusból, vendéglátásból kiesetteket szinte azonnal fel tudták szívni az olyan a súlyos emberhiánnyal küszködő szektorok, mint a kereskedelem, vagy a termelés - ezzel együtt 2021-re ismét alapvetően munkaerőhiányos gazdasági környezet veszi körbe a hazai cégeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a hazai munkaerőpiacra egyaránt jellemző a munkaerőhiány és a munkanélküliség, melynek egyik legfőbb oka, hogy a sok esetben

a munkavállalók képzettségi szintje köszönőviszonyban sincs a cégek által elvártakkal.

A munkaerőpiacról tartósan kiszorultak esetében az is gyakorta gond, hogy nem megfelelő a munkakultúrájuk: nem érkeznek meg időre, nem jelzik előre, ha ott kívánják hagyni az állásukat, és így tovább, ezért a munkáltatóknak nagyobb költségek árán is jobban megéri olyan külföldi munkavállalókat hozni, akiknél ilyen bizonytalanságokkal nem kell számolni – nyilatkozta az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója, Filippov Gábor.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2022.05.27 07:47
Partnereinknél végzett munkánk során szervezetfejlesztőként sokszor kerülünk kapcsolatba különböző v...
laskainelli  |  2022.05.24 08:22
Mi a jó párkapcsolat titka? Sokan szeretik azt hinni, hogy az lesz boldog kapcsolat évtizedeken át,...
perfekt  |  2022.05.23 07:34
A céginformációs szolgálat az ismételt közzététel lehetőségét a beszámoló benyújtását követő egy éve...
hrdoktor  |  2022.05.23 06:18
Egyre több embert érint a rövidlátás problémája, a megelőzése azonban összetettebb kérdés, mint gond...
hrbonbon  |  2022.05.20 12:13
Munkánk egyik fontos eleme, hogy megpróbáljuk megérteni, mire vágynak, mit szeretnének elérni az emb...
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 29. vasárnap
Magdolna
21. hét
Május 29.
Hősök napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 29. 07:30