Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Nem írja alá a minimálbér-emelési megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Erről a MASZSZ elnöksége január 22-én online szavazáson döntött. Az indoklás szerint a februártól esedékes 4 százalékos ajánlatnál lényegesen jobbat érdemelnek a szerény jövedelmű munkavállalók.
Részletesen megtárgyalta, majd végül elutasította a februártól tervezett 4 százalékos - éves szinten mindössze 3,69 százalékos - minimálbéremelési javaslatot a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége. Kordás László elnök indoklása szerint az elmúlt hetekben a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) egyeztetései során az érdekvédőknek több, ennél lényegesen jobb javaslata is volt, ám azt a kormányoldal rendre lesöpörte.
A közlemény szerint a MASZSZ elnökségének tagjai elfogadhatatlannak tartják, hogy miközben friss felmérések szerint egy év alatt átlagosan 9,1 százalékkal drágultak az alapélelmiszerek, a kormány éves szinten mindössze 3,69 százalékkal segítené a legrászorultabb embereket. Vagyis, a 4 százalék még a reálérték megőrzésére sem lesz elég - szögezte le az elnök. Kordás László az indokok közé sorolta egyebek mellett a Takarékbank napokban nyilvánosságra hozott elemzését is, amelyben a pénzintézet a bruttó átlagkereset 8,4 százalékos emelkedésével számol. Vagyis, az átlagbérek viszonylag lendületes javulása és a minimálbér erőteljesen visszafogott növelése miatt tovább mélyül a szakadék a két bércsoport között. Egy szakszervezet ilyet nem fogadhat el - szögezte le az elnök.
Kordás emlékeztet, a MASZSZ 2015-ben és 2018-ban sem írta alá az akkori minimálbér-emelési megállapodást, mert elvei ellenére volt a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezeti javaslatnál lényegesen rosszabb ajánlat elfogadása. A MASZSZ elnöke szerint a történtek alapján is egyértelmű, hogy a jövőben még inkább a szakszervezetek teljes egysége hozhat eredményt - a mostaninál lényegesen jobbat -, ezért további együttműködésre kéri az érdekvédelmi szervezeteket azért, hogy közösen jobb helyzetbe hozhassák a szerény jövedelmű munkavállalókat is - zárul a közlemény.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







