Fontos változás élesedik: lényegesen több pénzt kaphatnak ezek a nyugdíjasok

2020. március 2. 11:31

A KSH legfrissebb kereseti statisztikái szerint a férfiak még mindig lényegesen többet keresnek Magyarországon, mint a nők, de az is kiderült a demográfiai adatokból, melyik az a korcsoport, amelyik a legtöbb pénzt viszi haza hónap végén. De arra is fény derült, miért a nyugdíjasok számítanak jelenleg a legkeresettebb munkavállalói csoportnak, illetve hogy július 1. után milyen extra kedvezményekre számíthatnak.

Február 26-án látott napvilágot a KSH legfrissebb keresetstatisztikája, mely az egész 2019-es esztendőről nyújt átfogó képet - már ami a magyar állampolgárok fizetését illetti. Ebből kiderül többek között az is, hogy Magyarországon a tavalyi évben valamivel több, mint 11 százalékkal emelkedtek átlagosan a nettó bérek, ám nem csak nemzetgazdasági áganként vegyes a kép, de életkor szerint is óriási eltérések vannak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a jelentős nonprofit szervezeteknél 367 800 forint volt. A nettó átlagkereset a hivatal adatai szerint 2019-ben pedig 244 600 forint volt Magyarországon. Ez az összeg 11,4 százalékos emelkedést jelent 2018-hoz képest.

Üvegplafon, mi?

Az alkalmazásban állók nettó átlagkeresetét érdemes vizsgálni demográfiai jellemzők alapján is, ebből kiderül, hogy a férfiak átlagosan még mindig jelentősen többet keresnek, mint a nők. 2019-ben a férfiak (268 382) több min 45 ezer forinttal többet keresnek, mint a nők (223 285), sőt, a fizetésük is nagyobb arányban emelkedett, 12,3 százalékkal, mint a nőké, akik 10,8 százalékkal kerestek többet tavaly, mint 2018-ban.

Azonban legalább ennyire érdekes a kor szerinti megoszlás is, amit az alábbi ábrán szedtünk össze:

Ebből jól látszik, hogy jellemzően a 20 év alattiak keresnek a legrosszabbul, ők - amennyiben teljes munkaidőben dolgoznak - 158 840 forintot visznek haza, ami közel 86 ezer forinttal elmarad az átlagtól. Ugyanakkor 2018-hoz képest nekik emelkedett legnagyobb mértékben, 18,3 százalékot a bérük. Ám ez az összeg azért ennyire alacsony, mivel ők jellemzően még diákok, vagy nagyon fiatal (junior) pályakezdők tapasztalat nélkül, esetleg képesítés nélküli fiatalok.

De máris több pénzre számíthatnak, ha elérik a 20-29-es sávot, ekkor ugyanis már 220 177 forintot kereshetnek átlagosan, ami már jóval közelebb van a 244 ezres mediánhoz - az ő fizetésük egy év alatt 16 százalékot nőtt, ezzel másodikak a gyarapodási versenyben. Ám a Pénzcentrum korábban utánajárt, milyen képesítéssel tudnak a magyar diákok a piacon tarolni, már frissdiplomásként is, és kiderült, hogy mérnökként, informatikusként, gazdasági szakemberként nem csak álom a 700-900 ezres fizetés.

Legjobban a 30-39 évesek keresnek, nekik az átlagfizetésük, 266 907 forint, ami 12 százalékos emelkedést jelent egy év leforgása alatt. Náluk csak egy minimálisan keresnek kevesebbet a 40-49 évesek a maguk 260 076 forintos átlagával, és 11 százalékos emelkedésével.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

És hiába gondolnánk, hogy egy 50-59 éves magyarnak már sínen van az élete, a valóság az, hogy az 1960 és 1970 között születettek lényegesen kevesebbet keresnek, mint a 30-as, 40-es korosztály: 238 052 forintot, sőt, az ő fizetésük emelkedett a legalacsonyabb mértékben, mindössze 10,7 százalékot.

A nyugdíj előtt álló 60 év felettiek, és a nyugdíjasok aztán megint egy kicsivel több pénzt visznek haza, 254 798 forintot, ami 12,3 százalékos emelést jelent 2018-hoz képest. Pontos adat arra vonatkozóan, hogy hány magyar dolgozik a nyugdíj mellett, nincs, becslések szerint legalább kétszázezren lehetnek azok a 65 év felettiek, akik munkát vállalnak, hogy kiegészítsék nyugdíjukat, ez a szám pedig a jövőben tovább nőhet. Jelenleg a nyugdíjasok a munkaerőpiac egyik legkeresettebb munkavállalói csoportja

A Munka Törvénykönyve szerint foglalkoztatott nyugdíjasok után a munkaadónak nem kell közterheket fizetni, mert a nyugdíjas munkavállalót ebben a szerepkörében a törvény nem tekinti biztosítottnak, ezért adót (SZOCHO) és járulékokat sem kell utánuk fizetni. Csak a munkavállaló bruttó keresetéből kell 15 százalékos személyi jövedelemadó előleget levonni, a többit a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjas mind hazaviheti.

2020. július elsejétől a kedvezmény kiterjed az összes, nyugdíj mellett végzett munkára, vagyis azoknak sem kell 4 százalékos egészségbiztosítási és 10 százalékos nyugdíjjárulékot megfizetniük, akik nem bejelentett munkaviszonyban, hanem vállalkozóként vagy megbízási szerződéssel dolgoznak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyártól minden olyan nyugdíjas, aki munkát vállal, annak csak 15 százalékos SZJA levonás terheli a bérét.

Kijelenhető tehát, hogy anyagilag nagyon megéri nyugdíj mellett dolgozni és a munkáltatónak is előnyt jelent a nyugdíjasok foglalkoztatása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm