7 °C Budapest

Akikről keveset beszélnek: ők a munkaerőhiany nagy nyertesei

2019. május 1. 13:04

Egy a napokban megrendezett konferencián a jövő munkahelyére nyertünk bepillantást: megtudtuk, mik lesznek a legfontosabb képességeink, melyeket sosem pótolhat egyetlen robot sem, és fény derült arra, melyik az a társadalmunkban megbúvó, szinte láthatatlan réteg, amelynek értékes tudására nagyobb szükség van, mint valaha.

A Jövő munkahelye, a jövő munkavállalói címen került megrendezésre a Máltai Szeretetszolgálat konferenciája, aminek középpontjában az előttünk álló évtizedek kihívásai álltak. Összesen 15 szakértő mini előadása hangzott el, mi most a legérdekesebbeket mutatjuk be.

Az első szekció a technológia és az innováció társadalmi hatásairól szólt, melyből az egyik legfontosabb gondolat, amit lassan minden munkavállalónak meg kell értenie, hogy a jövőben az emberek és a robotok együtt fognak dolgozni, és erre mindenkinek fel kell készülnie. 

A gép-ember integrációja napi valósággá válik hamarosan

  - ahogy Lovászy László, foglalkoztatáspolitikai és emberi jogi szakértő fogalmazott előadásában. Ennek következtében a termelékenység 50-szeresére nőhet az 1850 és 1910 közötti időszakhoz képest az elemzők szerint. A robotok megítélése kultúránként eltér és változik, nagy kérdés, hogy a mesterséges idegrendszer és izomzat után vajon a mesterséges tudat is létrehozható? 

A jövőben az együttműködési képesség értékelődik fel a mesterséges intelligenciával. 

És hogy mik lesznek a jövőben igazán fontos képességek a munkapiacon? Az emberi szükségletek, a fogyasztói magatartásnak a jobb megértése a gyors, rugalmas, egyedi megoldások, a szociáliskészégek. A specialitás és különbözőség egyben információs értékkel is bír majd.

Ám a robotokmegjelenésével párhuzamosan felértékeődik az emberi tényező, a szociális faktor - ezekre egyre nagyobb szükség van, jó hír, hogy jelen is van ez a tartalék a magyar társadalomban, csupán csak elő kell ásni.

A második szekció Nő a húzóerő címet viselte, és Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár előadásának címe is ugyanez volt. A munkanélküli romák (kiemelten roma nők) társadalmi befogadásának erősítése és foglalkoztatásának megvalósítására kiírt egyik nyertes és megvalósult pályázatát ismerhettük meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában a társadalmi felzárkózásért dolgozó csoport szerint a gondoskodás képessége nem elavult tudás és nem haszontalan, ha jó környezetbe helyezünk, mondjuk egy szociális intézménybe, akkor ez egy igazi, jó munkatapasztalat, melyet igaz, hogy otthon szereztek a roma nők, a tűzhely mellett, és nem egy munkahelyen, de attól még érvényes.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az innováció lényege, hogy azok a mélyszegénységből érkező roma édesanyák, nők, akiknek élete eddig a családról való gondoskodásról szólt, az ő munkatapasztalataikat be kell illeszteni a munkaerőpiacba - például az óriási szakemberhiánnyal küzdő szociális szférában. Növelve ezzel annak hatékonyságát, és a nők önbecsülését, segítve társadalmi beilleszkedésüket.

A többségi társadalom számára szintén láthatatlan csoportról, az egyedülálló szülőkről és az ő lehetőségeikről szólt Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének előadása. A világon 320 milllió gyerek él csak egy szülő mellett, Európán belül ez az arány 30 százalék, Magyarországon 300 ezer egyszülős család van, számuk megkétszereződött az elmúlt 40 évben: félmillió gyerekről van szó. A lakosság 7-10 százaléka él egyszülős családban, melyeknek 87 százalékában az édesanya a családfenntartó. 

A központ célzott segítséget nyúlt, hiszen ezeknek a családoknak Nem csak az elszigetelődés jelenti számukra a legnagyobb kihívást, hanem az anyagi, és a munkahelyi problémák, a mindennapi logisztika. Az egyesület válasza mindezekre az a világon egyedülálló Egyszülős Központ, ami kávézó, játszóház, közösségi tér és munkahely egyben, mely segít a talpraállásban: jogi, pszichológia vagy akár anyagi segítséget kérhetnek a trauma után az édesanyák és az édesapák. Közösség épül, ahol kiemelten fontos az egyedülálló szülők munkába állásának, munkában maradásának segítése egyéni tanácsadással, önélatrajzírással, interjúfelkészítéssel, állásbörzével, vagy akár konkrét munkakereséssel. 

Mitől más az egyedülálló szülők munkavállalása? A sokszor emlegetett munka-magánélet egyensúlya náluk nem létezik, és nem 24 órás napjaik vannak, hiszen folyamatosan két ember helyett dolgoznak. Óriási lehetőségek vannak az egyedülálló szülőkben, az sok esetben elvész - ezt kell megmenteni minden áron.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem