21 °C Budapest

Ez lett Matolcsy nagy álmából: selejtes az új söralátét is

Pénzcentrum
2013. április 24. 05:26

Csapnivaló az úgynevezett söralátét adóbevallás, hivatalos nevén 1253Adónyilatkozat kitöltését szolgáló internetes program. Megengedi ugyanis, hogy a törvényben meghatározottnál jóval nagyobb, illetve kisebb összegű adókötelezettséget írjon be az adózó. A számítógépes nyomtatványkitöltő programtól minimum az elvárható lenne, hogy jelezze a hibát, de akkor töltené be igazán a szerepét, ha a beírt jövedelemösszeg alapján ki is számítaná a fizetendő adót.

Hasonlóan a 2011-es évhez, a 2012. évre vonatkozóan sem sikerült megbirkóznia az adóhatóságnak a söralátét adóbevallási nyomtatvánnyal. A tavaly debütáló adónyilatkozat kitöltését csak a kihívásokat kedvelőknek ajánlottuk, nem is vállalkoztak rá túl sokan. Matolcsy György, ex nemzetgazdasági miniszter még azt remélte, hogy egymillió adózó számol majd el a söralátéten is elférő bavalláson a 2011. évi jövedelmével. Az adóhatóság már óvatosabb volt, az egytizedére saccolta ezt a számot. Végül százezer helyett mindössze 15 138 vállalkozó szellemű adózó birkózott meg egy évvel ezelőtt a söralátét bevallással.

Matolcsy György a söralátétnyi adóbevallás premierjén   Fotó: napi.hu

A 2012. évre rendszeresített nyomtatvány kitöltése ránézésre pofon egyszerűnek tűnik, ellenben tele van időzített bombákkal. A nyomtatványon mindössze 3 sor szerepel, amelyekbe a munkáltatóktól kapott igazolásokon feltüntetett adatokat kell beírni.

Az elsőként felmerülő kérdés, mennyire megbízhatóak vajon a munkáltatóktól kapott igazolások? Ha az adóhatóság által rendszeresített 12M30-as nyomtatványt a rajta feltüntetett instrukció alapján töltötték ki a munkáltatók, akkor előfordulhat, hogy téves adatok szerepelnek az szja-bevalláshoz kiállított igazolásokon.

A 12M30A lapon a 650. sorban a következő áll: "Az adóelőleg, adó megállapításánál figyelembe vett adóalap ((a 20.+176.)-21. sor". A 20. sorban az összevont adóalap szerepel, a 176. sorban az adó megállapításánál figyelembe vett különadózó jövedelmek, a 21. sorban pedig az adóelőleg megállapításánál figyelembe vett családi adóalap-kedvezmény.

A képlet szerint a különadózó (forrásadós) jövedelmekből - például az árfolyamnyereségből, osztalékból származó jövedelmekből - is le lehetne vonni a családi adókedvezményt. Ezzel szemben viszont csak az összevont adóalapot lehet csökkenteni a gyermekek utáni adóalap-kedvezménnyel, a forrásadós jövedelmeket nem - hívja fel a figyelmet a nyomtatvány szakmai bakijára Angyal József okleveles adószakértő. Hozzáteszi: tapasztalatai szerint a munkáltatók és a szoftverfejlesztők tisztában vannak az adójogszabályokkal, és vélhetően a törvénynek megfelelően, nem pedig a NAV instrukciója szerint töltötték ki a munkáltatói igazolásokat. Az ördög azonban nem alszik.

Szűkebbre szabták a jogosultak körét

Mindössze három sort kell kitöltenie az adózónak, ha a 1253Adónyilatkozat elnevezésű, söralátét nyomtatványon adja be a bevallását. Ezzel a lehetőséggel idén kevesebben élhetnek, mint az elmúlt évben. A tavalyi jövedelmekről csak azok nyújthatnak be söralátét adóbevallást, akik kizárólag egy munkáltatótól szereztek jövedelmet, más kifizetőtől csak külön adózó jövedelmet (például kamatot, osztalékot, árfolyamnyereséget) kaptak. A 2011. évi adóbevalláskor azok is választhatták a söralátétet, akik több munkáltatótól kaptak jövedelmet. Csak annyi volt az elvárás, hogy több munkáltató esetében sem haladhatta meg (együttesen sem!) a levont adó/adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó különbözete az 1 000 forintot.

A szigorítást a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly ősszel a Pénzcentrum.hu-nak azzal indokolta, hogy az adóalap-kiegészítés (szuperbruttósítás) hatása miatt a levont adóelőleg és a fizetendő adó között eltérés lehet, amit a háromsoros söralátétben nem lehet elszámolni. (Mint ismeretes, az elmúlt évben a 2 millió 424 ezer forint fölötti jövedelemrészre még alkalmazni kellett az 1,27-szeres adóalap-kiegészítést (szuperbruttósítást)).

Az adóhatóság folyamatosan arra buzdít, hogy az internetes nyomtatványkitöltő szoftvert használják a magánszemélyek a személyi jövedelemadó bevallások kitöltéséhez, hogy ne hibázzanak. A söralátét adóbevallás nyomtatványkitöltő programja azonban nem szűri ki a hibákat.

Össze-vissza lehet mindent beírogatni

Vegyünk példaként 2 000 001 forint éves bruttó jövedelmet, amely esetében az adóalap is ugyanennyi lesz, mivel - mint említettük - 2 millió 424 ezer forint alatt a múlt évben megszűnt a szuperbruttósítás. Ha a 2. sorba (a jövedelmet terhelő személyi jövedelemadó kötelezettség összege), illetve a 3. sorba (a munkáltató/kifizető által levont személyi jövedelemadó és adóelőleg együttes összege) egyaránt 1 millió forintot írunk, simán elfogadja a program, nem jelez hibát. Pedig ekkora összevont adóalapnál legfeljebb 320 ezer forint lehetne az adókötelezettség. Ennél is kisebb a tényleges adóteher, ha valaki jogosult a súlyosan fogyatékos magánszemélyek által igénybe vehető, a tavalyi évre összesen 55 800 forintos adókedvezményre. 

A többek között a cukorbetegeket, illetve szívbetegeket is megillető adókedvezményről ITT OLVASHATSZ bővebben: Adókedvezmény, amelyről nem is hallottál - százezreket érint Magyarországon

Azt is megengedi a program, hogy a tényleges adókötelezettségnél kisebb összeget írjon be valaki a bevallásába. Lényegében 1 forinttól 1 millióig bármekkora összeget feltüntethetünk 2 000 001 forintos jövedelem esetén, nem jelez hibát az ellenőrző szoftver. Ha 1 millió forintnál nagyobb adókötelezettséget írunk be, akkor azt írja ki, hogy az 1. sor összegének nagyobbnak kell lennie a 2. és 3. sorban szereplő összegek együttes összegénél.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egy adóbevallást kitöltő számítógépes programtól minimum az elvárható, hogy jelezze a hibát, ha valaki a törvényben előírtnál kisebb vagy nagyobb összegű adókötelezettséget tüntet fel a bevallásában - szögezi le Angyal József. Véleménye szerint az adónyilatkozatot kitöltő program a szakmai minimumszintet sem üti meg. Nem beszélve arról, hogy akkor lenne igazán használható, ha a beírt jövedelemösszeg alapján ki is számítaná a fizetendő adót. Ehelyett a munkáltatókra testálta a kormány azt a feladatot, hogy kiszámítsák az adóalapot (figyelembe véve a magánszemély egyéb, külön adózó jövedelmét, mint például az osztalékot, kamatot, árfolyamnyereséget), illetve a fizetendő adó összegét is.

Vagyis egy önbevalláson alapuló adórendszerben lényegében a munkáltatókra hárul a felelősség, hogy a magánszemélyek által az adóbevallásukban közölt adatok helyesek-e vagy sem. Eközben az adóhatóság által közzétett nyomtatványkitöltő program nem alkalmas arra, hogy ellenőrizze, a törvényi elvárásoknak megfelelő adókötelezettséget tüntet-e fel a bevallásában az adózó. Pedig mindössze kétféle adómértékkel kell számolni a múlt évre vonatkozóan: évi 2 millió 424 ezer forint adóalapig 16, az a fölötti jövedelmekre pedig - az 1,27-szeres adóalap-kiegészítés miatt - 20,32 százalékkal - berzenkedik az okleveles adószakértő.

Zűrök a 1253-as bevallás nyomtatványkitöltő program körül is

Jobban teszik a magánszemélyek, ha a "hagyományos", 1253-as számú adóbevallást nyújtják be, az ugyanis kiszámítja a fizetendő adójukat. Más kérdés, hogy - mint azt korábban több cikkünkben is megírtuk - a 1253-as bevallás is ezer sebből vérzik.

Meggyűlhet vele a bajuk azoknak, akik olyan önálló tevékenységből származó jövedelmet szereznek, amely után a magánszemély kötelezett a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás megfizetésére. Ebbe a csoportba tartoznak például azok, akik üzletszerűen értékesítenek az interneten ingóságokat. Ők ugyanis nem tudják jogszabályszerűen benyújtani az adóbevallásukat az adóhatóság instrukciói szerint. Az adóbevallás ilyen típusú jövedelmek számára kijelölt 7. soránál rosszul számol a nyomtatványkitöltő program.

A részletekért OLVASD EL korábbi cikkeinket:
Ki fogja ezt megfizetni? Saját szakértőjével vitatkozik az adóhivatal
Elismerte az adóhatóság, hogy hibázott

Emellett egy nagyon fontos információt fed el az adóhatóság az adóbevallással, mégpedig azt, hogy az alacsonyabb keresetűek mekkora összegű családi adókedvezményt nem tudnak érvényesíteni. A 1253-as bevallást segítő nyomtatványkitöltő program ugyanis nem engedi meg, hogy a magánszemélyek az őket a törvény szerint megillető családi adókedvezmény összegét tüntessék fel a bevallásban, ha az magasabb, mint az összevont adóalap, csak a legfeljebb az adóalappal megegyező összegű kedvezményt fogadja el.

Így viszont a 2012. évi adóbevallásokból nem lehet majd megállapítani, összesen mekkora adókedvezményt nem tudnak érvényesíteni a magánszemélyek. Márpedig a 2011. évi adóbevallások adatai alapján ez az összeg tetemes: összesen 112 milliárd forintnyi adókedvezményt nem tudtak igénybe venni a gyermekes családok az alacsony jövedelmük miatt. A kormány ígérete szerint 2014-től a munkavállalói járulékból is levonhatnák az adókedvezményt azok a családok, amelyek az adójukból nem tudják érvényesíteni a teljes összeget. Erről azonban egy árva szó nem esik a nemrégiben Brüsszelnek megküldött legfrissebb konvergencia programban. 

A témáról bővebben ITT OLVASHATSZ: Mi lesz a beígért plusz adókedvezménnyel?

Alapos fejtörést okoz a magánszemélyeknek a családi adókedvezményre vonatkozó sorok kitöltése is az adóbevallásban. Ilyen helyzet például, amikor év közben változik a kedvezményre jogosultság, illetve a kedvezmény megosztása a házastársak, élettársak között. Cikkünkből kiderül, milyen esetekben vehetnek igénybe mégiscsak magasabb összegű adókedvezményt a mozaik családban (előző kapcsolatokból hozott gyermekekkel) élő, három-, illetve több gyermeket közösen nevelő élettársak.

OLVASD EL erről szóló cikkünket:Káosz a családi adókedvezmény körül: hogyan töltsük ki a bevallást?

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem