A bírságösszeg kapcsán súlyosbító körülménynek számított a feltárt magas, illetőleg jelentős kockázatú hiányosságok nagy száma.
Dr. Farkas Ádámot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi elnökét választotta főigazgatónak 5 éves időtartamra ma az Európai Bankhatóság Felügyeleti Tanácsa (Board of Supervisors of the European Banking Authority - EBA). A döntés nyomán első alkalommal kerül magyar szakember egy európai pénzügyi felügyeleti hatóság operatív vezetői pozíciójába. A hatóság 2011 elején kezdte meg munkáját.
Összhangban az Európai Unió (EU) tavalyi döntésével, a 27 uniós tagállam pénzügyi felügyeletei idén január 12-én londoni székhellyel alakították meg az EBA-t, a korábbi - hatósági jogosítványokkal még nem rendelkező - Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) utódjaként.

Dr. Farkas Ádám
A hatóság feladata, hogy az európai bankcsoportok, nemzetközi hitelintézetek határon átnyúló tevékenységét nyomon kövesse, a kialakuló kockázatokra időben felhívja a figyelmet, elősegítse a nemzeti felügyeletek közötti együttműködést és információcserét, közelítse egymáshoz az európai felügyeleti gyakorlatokat, biztosítsa a felügyelés európai egységét és szükség esetén koordinált módon lépjen fel a banki válsághelyzetek kialakulásának megakadályozására.
Az EBA többek között kötelező technikai sztenderdek kidolgozásával fogja segíteni az európai pénzügyi szabályozás alkalmazásának és a felügyelésnek a harmonizált alkalmazását a bankszektorban.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







