A vártnál valamivel lassabban csordogálnak a fővárosban a helyi adóbevételek, de mivel a felújítások is bőven csúsznak, a terveknek megfelelően alakult az első félév költségvetése - írja a Napi Gazdaság.
Az év első hat hónapjában a válság ellenére is a terveknek megfelelően alakult a fővárosi önkormányzat költségvetésének a végrehajtása. Az első félévet közel nullszaldósan zárta az önkormányzat, ugyanis az egész évre tervezett 587,7 milliárd forintból 218,5 milliárd forint folyt be (ami az éves előirányzat 37,2 %-a) ezzel szemben 222,2 milliárd forint kiadás állt. Az első félévben így 3,7 milliárdos hiány keletkezett Budapesten.

Az intézményi bevételek jól teljesültek, ugyanis az egész évre tervezett összeg 59 %-a befolyt az első félévben. A legfontosabb bevételi forrás azonban kétségkívül az iparűzési adó, amiből 196 milliárd forint bevételt terveztek erre az évre, ebből az első félévben 87,2 milliárd megvalósult. Az iparűzési adóbevételen a kerületek és a főváros osztozik, a 87,2 milliárdból 46,3 jutott a kerületi kasszákba és 40,8 milliárd maradt a fővárosnál, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi időarányos bevétellel.
A fővárosi önkormányzat szerint a tervezett bevételek előreláthatólag befolynak. Az idegenforgalmi adóbevétel 1,5 milliárdos tervéből 523 millió forint folyt be, ami 20 %-kal alacsonyabb a tavalyi első félévinél.
A kiadási oldalon a főváros hozza a szokott formáját, miszerint a beruházások rendre csúsznak, aminek pozitív hozadéka, hogy nem kell a számlákat kifizetni. A működési kiadások szinten maradtak, a beruházások lemaradása miatt a tervezett 47 milliárd forinttal szemben csak egymilliárd forintot vett fel a főváros.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







