Hogyan lehet zseni a gyerekből? - Charles Simonyi és Rubik Ernő elmondja

Pénzcentrum
2008. szeptember 16. 08:15

Aláírta az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) létesítéséről szóló szerződést Demszky Gábor főpolgármester és Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke. Az információtechnológiai és bioinformatikai magánegyetem a tervek szerint 2010-ben nyitja meg kapuit a volt óbudai Gázgyár területén - írja a Népszabadság.

A főpolgármester szerint a fejlesztések költsége eléri a 30-35 milliárd forintot. A Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. tavasszal hirdette ki a régi Gázgyár értékesítésére kiírt pályázat eredményét: a Graphisoft Park szomszédságában található húszezer négyzetméteres terület az ott lévő ipari építményekkel együtt a park tulajdonába került.

A vevő vállalta, hogy egy felsőoktatási intézményt és kapcsolódó létesítményeket - kollégiumokat, inkubátorházakat, spin-off cégeknek helyt adó építményeket - hoz létre, megóvja, megújítja és látogathatóvá teszi a műemlék épületeket, a Duna-parti sáv pedig ismét közterület lesz.
A főváros a fejlesztésből 2,48 milliárdos bevétellel számol, amelyet visszaforgat a terület revitalizációjába, hiszen az építkezés megkezdése előtt kármentesítésre van szükség. Egyelőre érvényes szabályozási terv sincs - ehhez a főváros, illetve a III. kerület megállapodása kell. Eközben a Graphisoftnál egy új, piacorientált felsőoktatási modell kialakításán dolgoznak.

Várhatóan jövőre dől el, kik lesznek a tanári gárda tagjai - elsősorban neves hazai oktatókra számítanak. A hallgatók zöme viszont valószínűleg külföldről érkezik. Bojár Gábor tanácsadó testületének tagja többek között Charles Simonyi, Rubik Ernő, Lovász László és Barabási Albert László. A neves szakemberek minden bizonnyal az AIT leendő igazgatóságában is helyet kapnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?