A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
Míg 2025 első negyedévében Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön erősödött, addig a nyugati és középső régiók többségében gyengült a háztartások fizetőképessége – derül ki egy új kutatásból.
Az Intrum és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös munkájával készült Intrum Regionális Fizetőképességi Index (IRFI) legfrissebb adataiból az is kiderült, hogy a legnagyobb negyedéves javulás Észak-Magyarországon történt, ahol az index 4,2%-kal emelkedett, éves összevetésben pedig 9,2%-os növekedést mutatott – ezzel a régió 75,7 pontos értékkel az egyik legjobban teljesítő térséggé vált.
Ez a pozitív elmozdulás annak fényében figyelemre méltó, hogy a régió vásárlóerő-paritáson mért GDP-je még mindig csak az uniós átlag 48%-át éri el. Hasonlóan kedvező folyamatok zajlanak az Észak-Alföldön, ahol az index 1,3%-kal nőtt negyedéves alapon, míg éves szinten 7,2%-kal emelkedett.
A fejlettebb régiók, mint Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl, bár hosszabb távon még mindig kedvezőbb helyzetben vannak, az elmúlt negyedévben enyhe visszaesést mutattak. Közép-Magyarországon - ahol a vásárlóerő-paritáson mért GDP az EU-átlag 123%-a, - az index 1%-kal csökkent. Közép-Dunántúlon 0,7%-os, Nyugat-Dunántúlon pedig 0,9%-os csökkenés volt tapasztalható.
A leggyengébb eredményt Dél-Dunántúl érte el, ahol az index negyedéves szinten 3,2%-kal esett vissza, és éves összevetésben is csaknem 3%-os csökkenést mutat. A régió 66 pontos értékkel az ország legalacsonyabban teljesítő térsége lett. Dél-Alföldön a visszaesés enyhébb, de a 0,8%-os negyedéves csökkenés itt is enyhén romló pénzügyi kilátásokra utal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az idei első negyedév adatai alapján egyre inkább kirajzolódik egy régióspecifikus trend a háztartások fizetőképességében: egyedül Észak-Magyarországon figyelhető meg folyamatos javuló tendencia a tavalyi év harmadik negyedévétől, míg a korábban szintén stabilabbnak vélt középső és nyugati régiókban jelenleg enyhe visszaesés figyelhető meg. Ezzel összességében nőtt a differencia a régiók között, és továbbra is nagy a szakadék: Észak-Magyarország még mindig a kiemelkedik a lakosság fizetőképességét tekintve
– emelte ki Kaczur Tibor, az Intrum márka és marketingkommunikációs igazgatója.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








