Göndör hajú, középkorú, fehér bőrű nő, aki élénk narancssárga kabátot és sárga sálat visel, egy bankautomatát működtet egy városi utcán. Készpénzt tart a kezében, miközben a gép kezelőfelületével interakcióba lép. A hátté

Jöhet a nagy ATM-bírságok kora: élesedik a törvény, ezt kell tudnia annak, aki ilyen helyen él

2025. április 2. 09:26

Akár kétszázmillió forintos bírsággal is sújthatók lesznek azok a bankok, amelyek megsértik a falusi ATM-telepítésre vonatkozó szabályokat – derül ki abból a törvénytervezetből, amely kedden délután jelent meg az Országgyűlés honlapján.

A Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő által jegyzett javaslat hangsúlyozza, hogy a pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés alapvető feltétele a készpénzhez jutás lehetőségének biztosítása minden állampolgár számára, függetlenül lakóhelyének földrajzi elhelyezkedésétől - írja a Népszava.

A törvény célja, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók közötti együttműködés ösztönzésével, valamint az önkormányzatok közreműködésének bevonásával biztosítsa az ATM-hálózat településszintű működését. Azt is írják, a tervezet szerint minden faluban létesíteni kellene ATM-berendezéseket, a bankok pedig közösen is megállapodhatnak azok működtetéséről.

Az adott település önkormányzata köteles ingyenesen helyszínt biztosítani, és együttműködni a pénzintézettel. A bankoknak akkor is kötelességük automatát telepíteni, ha az önkormányzat ezt nem tudja megoldani. Emellett, ha egy pénzintézet bezár egy fiókot az adott településen, akkor is továbbra is köteles ATM-et üzemeltetni.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?