7 °C Budapest
Ingyenmilliókat kaphatsz, hogy megúszd a rezsiemelést: ezt kevesen tudják, így működik

Ingyenmilliókat kaphatsz, hogy megúszd a rezsiemelést: ezt kevesen tudják, így működik

2022. július 25. 05:34

A rezsiemelés bejelentése után a magyarok szinte azonnal lázas számolgatásba kezdtek, hogy mi mennyivel lesz drágább, és hamarosan megismerhettük a részletszabályokat is. Sokan megrettentek a magas számoktól, azonnal tapasztalható volt, hogy sokan nagyobb mértékű felújításba is belevágnának, hogy hosszabb távon elkerülhessék a rezsiemelés áldatlan hatásait. Nem mindenkinek áll azonban rendelkezésére a nem ritkán milliós összeg, ami ehhez kell - cikkünkben végigvesszük, milyen felújítási formákban, vagy korszerűsítésben gondolkodhatunk, és megmondjuk azt is, milyen lehetőségeink vannak a források kiegészítésére, ha nekünk magunknak épp nincs ennyi pénzünk.

Immár csaknem két hete, hogy a kormány bejelentette: augusztustól nagyobb lesz a rezsiszámlájuk azoknak, akik kicsúsznak az átlagfogyasztásból. Múlt csütörtökön aztán kiderült az is, pontosan mennyivel többet kell kalkulálnunk a havi kiadásokra: rengeteg magyar családnak bizony akár százezrekkel magassabb lehet a gáz- vagy villanyszámlája. Most a lázas számolgatás időszaka köszöntött a magyarokra, emellett pedig felmerült az a kérdés is, hogyan csökkenthető valóban a rezsiköltség, és ha az ötlet már megvan, azt miből álljuk? Elbírja-e a családi kassza, ha elkerülhetetlenül ki akarjuk védeni a magasabb rezsiszámlát? Megmutatunk néhány tippet a rezsi csökkentésére, és megnézzük azt is, hogy milyen forrást vehetünk igénybe, ha a családi pénztár nem elég.

Több tízezres különbség is lehet a számlákon

A bejelentés pillanata óta számolgattunk mi is, kinek mennyivel lehet több a havi számlája, mennyivel többet kell fizetnie a villanyért, illetve a földgázért. Az eredmény már akkor is lesújtó volt, mikor még a pontos szabályokat sem ismertük, csütörtökön azonban pontosan kiderült, mennyi az annyi. A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos bejelentése szerint

  • Az áram tarifája 2523kWh/év fogyasztásig 36 forint lesz;
  • az e feletti fogyasztásnál pedig 70,10 forint/kWh-t kell majd fizetni. (Németh Szilárd közlése szerint a valós piaci ár 268 forint lenne.)
  • Az éjszakai áram ára a limitig 23,1 forint lesz, efelett 62,9 forint/kWh-t kell majd fizetni.
  • A H tarifa korlátlanul fennáll, 36 forintba fog kerülni, és marad a megújuló energiára vonatkozó B GEO tarifa ára is.

Még durvábban megdrágul a földgáz: 144 köbméter/hó limitig a kedvezményes tarifa 102 forint lesz köbméterenként, e felett viszont 747 forint/köbméter lesz a gáz ára. Mint lapunk is kiszámolta, barátaink és ismerőseink bizony több tízezres többleteket fognak fizetni: van olyan család, aki 11 ezer forinttal is többet fog fizetni az áramért, így ezt a kiadást most több hónapon át bele kell kalkulálni a családi költségvetésbe. Ezt a számítást itt tudod elolvasni:

Ezek az árak egyébként jellemzően jobban érintik majd azokat a családokat, akik korszerűtlen, nagyobb házakban élnek. Lehet, hogy a házuk nincs szigetelve, vagy ott vannak a főleg a rendszerváltozás utáni években épült három szintes házak, melyek sem energetikailag, sem tervezésileg nem állták ki az idő próbáját. Gondot (és súlyos kifizetendő tízezreket) jelenthetnek az elöregedett kazánok, régi, nem cserélt nyílászárók, de azok sem nyugodhatnak meg, akik olyan panelházban élnek, ahol sem fűtérkorszerűsítés, sem szigetelés nem történt. Egy komplex energetikai korszerűsítés akár a házunk rezsiköltségének 60 százalékát is elűzheti, érdemes tehát fondolóra vennünk, hogy lépjünk, amíg nem késő.

Brutálisan elszálltak a szigetelés árai

A világ legnagyobb keresőjének, a Google-nek az adatai szerint az elmúlt hetekben Magyarországon megszaporodtak a keresések a 'szigetelés' kulcsszóra. Ebből is jól látszik, hogy a magyarok már keresik a megoldásokat, hogyan csökkenthetnék a rezsiszámlát hosszú távon, hogy ne kelljen több tíz- vagy akár százezer forinttal többet fizetni az energiáért. Ennek egyik legjobb módja, ha saját lakhelyünket tesszük korszerűbbé, melynek legismertebb módja a szigetelés.

Egy, a szakmát jól ismerő forrásunk elmondta, hogy bár ő egyelőre nem érzékeli, hogy az anyagokért roham indult volna, de ha valaki mégis rászánja magát, nagyon mélyen bele kell nyúlnia a zsebbe. Egy 150 négyzetméteres ház esetében kétféle módszer lehet kézenfekvő: szigetelhetjük a padlást, mert a legtöbb hő "feleslegesen" a padlástéren át tud távozni. Ennek anyagköltsége forrásunk szerint 950 ezer forint, melyhez még hozzájön körülbelül 400 ezer forint munkadíj: vagyis csak a padlástérre elkölthetünk 1,3 millió forintot.

Ennél is brutálisabb ára van a ház teljes homlokzati szigetelésének: itt az anyagár önmagában 1,3 millió forint a jelenlegi árakon - és hozzá kell tenni, hogy a szigetelőanyagok ára is nagyon el tud szállni, melyre már volt is példa - munkadíjra pedig még egyszer ugyanennyit kell számolnunk. A körbeszigetelés tehát 2,6 millió forintba kerül, és ha a teljes házat szeretnénk megcsinálni, akkor ott a padlástérre már számolt 1,3 millió: összességében csak a szigetelés ötmillió forint felé rezeg.

Napenergia: csökkent a megtérülési idő

Korábban csak azok vágtak bele például napelemek telepítésére a háztetőkre, akiknek fontos volt, hogy a házuk zöld energiát használjon, aztán ez a megoldás is lassan terjedni kezdett. Ennek eleinte a magas bekerülési árak szabtak gátat, viszont ahogy nőttek az energiaárak, egyre többen gondoltak jól megtérülő, hosszú távú befektetésként erre a megoldásra is.

Most azonban a rezsiemeléssel átszakadt egy gát: az Energiatakarék úgy számol, hogy már 9 ezer forintos havi villanyszámla esetén is megéri elgondolkozni a napelem telepítésén, és kiváltani vele az elektromos áramot. Most ráadásul a korábban számolt 10 év helyett akár 4-5 év alatt is visszajöhet a megspórolt rezsiárakon a költség.

Ablakcserével szinte nullázható a rezsiszámla

Ilyenkor nyáron minden évben szezonja van a különböző fűtéskorszerűsítési munkáknak, és a bejelentett rezsiemeléssel várhatóan még inkább elfoglaltak lesznek a szakemberek. Az e típusú munkáknak persze több alfaja is van: most körüljárjuk, hogyan csinálhatod meg a leginkább rezsicsökkentőre.

A szakemberek szerint leginkább a műanyag nyílászárókat érdemes keresni, mert ezek gondos odafigyeléssel, rendszeres taarítással 30-40 évet is bírnak, ami kiállja az idő és a hosszú táv próbáját is. Felszereltségtől és színvonaltól függően persze itt is változóak az árak, és ezen sem segített persze a háborús helyzet miatti áremelkedés: forrásunk azt mondja, hogy egy ablak cseréje munkadíjjal együtt körülbelül 200 ezer forintnál kezdődik. Ha azonban odafigyelünk az új nyílászáróinkra, szinte lehetetlen, hogy ne csökkenjen lassan, de biztosan a fűtésszámlánk. Fontos az is, hogy a nyílászárócserének minden esetben meg kell előznie a szigetelést, hogy utóbbinak hatása legyen. A fűtéskorszerűsítésről hosszabban is írtunk, ezt a cikket itt olvashatod el:

Milliós tétel a kazáncsere

Kritikus pontja a magyar háztartások energetikai lemaradásának, hogy sokan nem cserélik le az elöregedett gázkazánokat sem - vagyis az idős eszközök nem csak egyre veszélyesebbek, de a pénzt is zabálják. A szakemberek szerint a kazáncserét legfeljebb 15 évente kellene megejteni, de mivel rengeteg pénzbe kerül, a magyarok ezt is szívesen halogatják. Egy fiatalabb, modernebb kazán azonban hosszú távon sokkal jobban megéri, elvégre a hőleadása is jobb, illetve sok programozható modell létezik, melyet kikapcsolhatunk akkor, ha adott esetben nyaralni megyünk, vagyis a fogyasztásra sem fizetünk feleslegesen.

Egy elavult gázkazán cseréjével rengeteg földgázt takarítunk meg, ami a jelenlegi heéyzetben egyáltalán nem mellékes körülmény. Hazánkban a leginkább használt tüzelőanyag maga a földgáz, de nem mindegy, hogy milyen gázkazánnal "közvetítjük" a lakásunkba, ahogy az sem, hogy ha le is cseréltük a kazánt, mi a helyzet a nyílászárókkal. Ha ugyanis ez is korszerűtlen vagy elavult, hiába cseréljük a kazánt vagy szigeteljük a házat, még nem tettünk meg mindent a rezsiemelés kijátszására.

Gyors körülnézés után megállapítható, hogy egy modernebb kazánt körülbelül 300 ezer forintért be lehet szerezni, viszont persze itt nem állnak meg a költségek. Mindenekelőtt megkülönböztetünk engedély nélküli, illetve engedélyköteles kazáncserét - utóbbinak az engedélyekkel, energetikai felméréssel, épülettervezési jelentéssel és munkadíjakkal együtt a végén millió feletti költsége lehet, ha meglépjük. Ebben pedig még nincsenek benne az új kazánhoz megvásárolandó alkatrészek, például épp a szabályozó, melyet már említettünk - ezek nélkül pedig nem igazán éri meg a korszerűsítésnek ez a fajtája - de ha végigcsináljuk, a gázszámla nem szökik az egekbe.

Egyre többen használnak hőszivattyút is, melyre például nem fog vonatkozni a rezsiemelés: az úgynevezett H-tarifa ára megmarad, vagyis egy forinttal sem fog többet fizetni, aki ilyet használ. Működési elve egyszerű: az egyre nagyobb arányban megújuló forrásokból előállított, alacsonyabb széndioxid-tartalmú villamos áramot arra használják, hogy hatékonyan összegyűjtsék a környezet hőjét, és olyan hőmérsékletre emeljék, amelyen az épületek fűtésére, hűtésére és melegvíz előállítására alkalmas. Egy ilyen beszerzése is több százezres, de inkább milliós tétel, így talán lassabban jön vissza az ára, viszont hosszú távon elgondolkodtató lehet, hogy így spóroljunk a rezsiszámlát. Persze közben remélve azt is, hogy a jövőben is kimard ennek ára a rezsiemelésből.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Cseréld le a villanykörtéket

Apróságnak tűnhet, viszont akár 22 százalékkal kevesebb energiát használhatunk el egy átlagos háztartásban, ha a hagyományos izzókat LED-esre cseréljük. Ezek ára körülbelül 500 forint darabonként, így egy átlagos háztartásban (mely 24-et használ izzókból) tízezer forint feletti költséggel kell számolnunk, hosszú távon mindenképpen megéri a csere.

Természetesen a már alapul vett, 150 négyzetméteres családi ház esetében ennél is jóval magasabb a költség, viszont nincs szükség energetikai felmérésre, ahogy a kazánnál, egy műszaki boltban gyorsan elintézhetjük a vásárlást. Persze mindig nézzük meg a teljesítményt, a foglalatot és még egy sor olyan dolgot, ami után nem kell visszafordulnunk, de a LED izzók hússzor annyi ideig bírják, mint a hagyományos izzók, plusz méreganyagmentesek, tehát az a veszély sem fenyeget, hogy a család egészségét károsítják. Az izzókról lapunk is írt néhány napja, itt tudod elolvasni a legfontosabb tudnivalókat:

Nem biztos, hogy lesz ember gyorsan

Nem mehetünk el persze szó nélkül amellett sem, hogy bár érdemes minél hamarabb lépni, ilyenkor nyáron mi is észrevehetjük, hogy bár az engedélyek, az anyag megvannak, mégis szinte lehetetlen olyan embert találni, aki a korszerűsítéseket meg is tudja minél hamarabb csinálni. Sürgősséggel persze legtöbbszpr találni szakembert, de a magas munkadíj mellett ilyenkor azzal is számolnunk kell, hogy ez a fajta kiszállás nagyon megdobja a munkadíjat, a szakik gyakran külön fel is tüntetik a számlán.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara áprilisi felmérése szerint az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42%-ánál van tartósan betöltetlen munkahely. Ezekre a pozíciókra az is előfordul, hogy hónapokig nem találnak szakembert. A legfőbb problémát a megfelelő mennyiségű és képzettségű szakember hiánya, illetve a felkínált bérek nagysága jelenti, illetve leginkább szakképzett fizikai munkásokból van hiány. A legnehezebb ácsot és kőművest találni, ez a probléma nagyjából minden tizenötödik cégnél jelentkezik, a villanyszerelő alkalmazása pedig kb. minden huszadik vállalkozásnak jelent kihívást.

Gondot jelent az is, hogy az építőipart egyre többen hagyják el, és megnőtt a "betanított" segédmunkások aránya, amit a szakma is megérez. Ráadásul a szakembereket is érinteni fogja a kata-adózás megváltoztatása, vagyis ezt várhatóan szintén kénytelenek lesznek ráterhelni a megrendelőkre. Ez pedig tovább növelheti a várakozási listákat - amint azt nemrég a híres énekesnő, Király Linda is megtapasztalhatta.

Jó, de nincs rá pénz!

Az idei év végén várhatóan több jelenlegi családtámogatás igénylése is lejár, tehát ha a családi kassza nem teremt lehetőséget arra, hogy saját forrásból valósítsuk meg az elodázhatatlan, vagy spórolási szempontból szükséges átalakítást vagy felújítást, jó megoldás lehet még ezeket igénybe venni. Ezekről bővebben néhány nappal ezelőtt írtunk, ezt a cikket itt olvashatod el:

Szigetelés esetén egy 150 négyzetméteres, kétszintes családi háznál is több milliós költséggel kell számolnunk, ezért érdemes jól körülnézni, honnan szerezzünk pénzt. Igaz az is, hogy a hitelnek törlesztőrészlete van, amit vissza kell fizetni, ha azonban a rezsiszámlánkat vissza tudjuk vágni, akkor jó esetben éppen lesz pénz a törlesztőrészletre - vagyis körülbelül ugyanott leszünk anyagilag, ahol most vagyunk, és ez mindenképp kívánatos.

 

A Pénzcentrum kalkulátorával megnéztünk egy egyszerű példát: ha mondjuk korszerűsíteni szeretnénk, és minél hamarabb már kezdenénk is, 2 és fél millió tervezett költségre az összeg felét, 1,25 millió forintot visszakapunk az államtól 5 éves futamidőre - ehhez persze az kell, hogy legalább egy éve ugyanazon a helyen lakjunk, legyen folyamatos TB-biztosításunk is. A felújítási támogatás esetén három millió forintig téríti vissza az állam a bekerülési költséget.

PErsze az ingyenpénznél drágább megoldás, ha személyi kölcsönt választunk. Ez kiegészítésnek mindenképpen jó, ha rendelkezünk némi önerővel: a kalkulátorunkat ehhez is segítségül hívtuk, itt is 2,5 millió forintot írtunk be, de nem szabad felhasználásra, hanem energetikai korszerűsítésre választottuk ki a felhasználás módját, ötéves futamidőre. Jövedelem esetében nettó 338 ezer forinttal számolunk (a KSH szerint 2022 első negyedévében ennyi volt a magyarok nettó átagkeresete).

Mint a táblázatból is látszik, a THM-nél nagy különbségek tudnak lenni, viszont mivel a kamatozás fix, nem kell attól tartani, hogy a sorozatos jegybanki alapkamat-emelések negatívan érintik majd a törlesztőrészletet.  Viszont nagyon fontos, hogy körültekintően válasszunk bankot hitelfelvétel előtt: az a fenti táblázatból is indulunk csak ki, jól látható, hogy éppen a THM miatt több százezer forintos különbségek vannak a végül visszafizetendő teljes összegek között is. A törlesztőrészlet mindenhol 50 ezer forint felett van öt évre, viszont mint fentebb is írtuk: ha a rezsinövelést kijátsszuk az energetikai korszerűsítéssel vagy szigeteléssel, akkor körülbelül ugyanannyi kiadásunk marad, mint amennyi most van. Kalkulátorunkkal te is megnézheted, mennyi hitelt érdemes felvenned, és milyen feltételekkel kaphatod meg.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ha energetikai korszerűsítésre szánod el magad, akkoir a folyamatot mindig egy energetikai szakértő bevonásával érdemes kezdeni. Minden épület egyedi, a különböző szerkezetű házakra különböző megoldások lehetségesek. Az energetikai szakértő felméri a lakásod valós műszaki állapotát, tanácsot ad, hogy melyek az otthonodnak megfelelő reális lehetőségek, alternatívát adhat felújításokra, illetve komplex felújításnál az így várható megtakarításokra, valamint tanácsot ad, hogyan lesz a legjobb a felújítás megtérülése. Bár egy energetikus megbízása többletköltséggel jár, többmilliós nagyságrendű kiadás esetén a pontos tervezés bőven behozza az árát. Ennek ára a felújítási költségből egyébként leírható, vagyis a felújítási támogatás költségébe is beillik, de több százezres költséget jelent, tehát ezzel is számolnod kell, ha belevágsz a felújításba,

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem