23 °C Budapest
Senior woman having break during wall painting, looking at wall papers. Concept of creativity, diy, active seniors and feminism.

Kezdődhet a nyugdíjas magyarok rohama a bankokban: sok pénzről csúszik le, aki nem siet

2024. május 27. 05:27

Egy hét múlva elindulhatnak az igénylések az új otthonfelújítási támogatásra. A kifejezetten energetikai korszerűsítést célzó program azért is különleges, mert a korábbi évek támogatásaival ellentétben nem csak családosok vagy családot tervezők számára elérhető. Akár még nyugdíjasok is igényelhetik, ha megfelelnek a feltételeknek - idősek számára pedig rég nem kínálkozott ilyen lehetőség. A Pénzcentrum most megkérdezte a bankokat, jelenleg milyen feltételekkel nyújtanak hitelt a 65 év feletti korosztálynak, ez pedig irányadó lehet azok számára is, akik az otthonfelújítási támogatásra pályáznának.

Június 3-án indul az új otthonfelújítási támogatások igénylése. A 2,5–3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kamattámogatott hitellel lehet kiegészíteni maximum 6 millió forintig. Maximális összeg igénylése esetén az önerőnek el kell érnie az egymillió forintot. Az 1990. december 31. előtt épült, életvitelszerűen lakott, egy-és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítésére igényelhető otthonfelújítási támogatás alapfeltétele, hogy a kiinduló állapothoz képest legalább 30 százalékos mértékű fajlagos primer energiafogyasztás csökkenést eredményezzen az elvégzett beruházás. Ezt a támogatást pedig nem csak családosok, gyermekvállalás előtt állók, házasok vehetik igénybe, hanem akár nyugdíjasok is.

A nyugdíjkorhatár felett járók közül rengetegen lehetnek, akik 1991 előtt épült családi házban él, melyre ráférne az energetikai korszerűsítés. Az idősödő korosztály tagjai közül azonban sokan ódzkodnak a hiteltől, illetve úgy hiszik, a bankok nem is adnának számukra hitelt. Pedig a legtöbb lakáscélú támogatásból az idősödő korosztály végképp kimarad, így érdemes megragadni a lehetőséget, amikor adódik. A lakástakarék jó lehetőség volt idősek számára is, hogy félretegyenek felújításra, amihez az állam is hozzájárult, ennek a megtakarítási formának a támogatása azonban megszűnt 2018-ban.

Az új otthonfelújítási támogatást MFB pontokon lehet igényelni, a hitelbírálat is itt történik majd. Ami eddig biztos: az életkor nem kizáró ok. A jelenleg ismert információk szerint az életkor akkor lehet befolyásoló tényező, ha az igénylő a futamidő végéig betöltené a 75. életévét. A kölcsönigénylő ugyanis olyan természetes személy lehet, aki nagykorú, cselekvőképes, a futamidő végén pedig maximum 75. éves. Ettől azonban még beadhatja az igénylést, viszont ha az adós a futamidő lejáratáig betölti a 75. életévét, a kölcsönügyletbe be kell vonni egy olyan adóstársat, aki az életkori korlátnak és a jövedelmi elvárásoknak is együttesen megfelel. Ebben az esetben a bevont adóstárs a kölcsönkérelem benyújtásakor be kell töltse a 20. életévet - erősítették meg lapunk kérdésére a hazai bankok.

Nem álom a hitelképesség?

Mivel az otthonfelújítási támogatás mellé hitel is jár - pontosabban az igényelt összeget hitelként fizeti ki a pénzintézet, melybe később az állam beletörleszti a támogatási összeget, ha az energiahatékonyság javulásának igazolása megtörtént -, az igénylőknek hitelképesnek is kell lenniük. A nyugdíjas korúak gyakran úgy hiszik, hogy felesleges is hitelért folyamodniuk a bankokhoz, mert életkoruk okán úgysem igényelhetnek hitelt. Ez azonban tévedés.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó bankok közül egynél sem kizáró ok önmagában a 65 év feletti életkor. Lehetséges, hogy néhány plusz kritériumnak meg kell felelni, de attól, hogy valaki elérte a jelenlegi nyugdíjkorhatárt, még nyitva állnak a bankok kapui előtte. Arról nincsenek pontos információink, hogy az otthonfelújítási támogatáshoz járó hitel esetében melyek a hitelképesség feltételei - viszont a piaci lakáshitelek esetében a hazai pénzintézetek feltételei irányadóak lehetnek ebben.

Továbbá, ha valaki lemarad, lecsúszik az otthonfelújítási támogatásról, vagy esetleg nem tud megfelelni bizonyos feltételeknek - mint pl. az ingatlan építési ideje, vagy a 30%-os energetikai hatékonyság-javulás igazolása -, még mindig igényelhet piaci lakáshitelt felújításra. Ezeknek a kamatai jelenleg 7% felett mozognak.

Hány éves korig nyújtanak lakáshitelt a bankok?

Lapunk kérdésére a CIB Bank azt írta: lakáskölcsön igénylése esetén a hitel lejáratakor 75 év feletti személyek esetén a bank további biztosítékot kérhet. További biztosítékként a bank előírhatja a banki feltételeknek megfelelő adóstárs bevonását, vagy a kölcsön összegére és futamidejére szóló hitelfedezeti életbiztosítás megkötését, illetve a bank által elfogadható más biztosítékot is kérhet.

Személyi kölcsönnél ahhoz, hogy az adós egyedüli szereplőként igényeljen, a hitel lejáratakor nem töltheti be a 72. életévét, vagy 1,5 millió forintnál kisebb összeg igénylése esetén a 75. életévét. Egyéb esetben adóstárs bevonására van szükség, aki az igényléskor betöltötte a 20. életévét, és a hitel futamidejének lejáratakor nem tölti be a 72. életévét, továbbá a személyi kölcsön további igénylési feltételeinek megfelel - írta a CIB.

Az Erste Banknál lakáshitelt 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személyek igényelhetnek, akik a futamidő végéig nem töltik be a 70. életévüket. Személyi kölcsönre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a lakáshitelre, 18. életévét betöltött cselekvőképes természetes személyek igényelhetnek, akik a futamidő végéig nem töltik be a 70. életévüket.

A K&H Banknál a lakáshitelezésben nincs egyértelmű felső életkori korlát, de a futamidő alatt, bizonyos életkor betöltése esetén a bank további feltételeket írhat elő, mint például adóstárs bevonása. A személyi kölcsön hitelezésben sincs felső életkori korlát, de bizonyos életkor felett a bank ebben az esetben is további feltételeket írhat elő, mint például adóstárs bevonása - közölték lapunkkal.

A MBH azt nyilatkozta, hogy 75 éves korig nyújtanak lakáshitelt, azaz a lejárat nem haladhatja meg az adós ezen életkorát. Amennyiben az igénylő a kölcsönigényléskor már betöltötte, vagy a kölcsön futamidejének lejáratáig betölti a 75. életévét, akkor a kölcsönügyletbe be kell vonni egy olyan adóstársat, aki az életkori korlátnak (<75 év) és a jövedelmi elvárásoknak is együttesen megfelel. A bevont adóstárs a kölcsönkérelem benyújtásakor be kell töltse a 20. életévet.

Arra is kitértek: lakáshitel esetében a minimális futamidő 10 év, annál rövidebb futamidővel nincs mód lakáshitel felvételére. A MBH-nál személyi hitel esetében 66 év felett társigénylő bevonása szükséges.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az OTP Bank által nyújtott lakáshitelek esetén a szerződéses kötelemben szerepelnie kell legalább egy olyan adósnak/adóstársnak, aki a hitel futamideje alatt nem tölti be a 75. életévét. Személyi hitelek esetében nincs felső korhatár. Azonban, ha az igénylő már elmúlt 70 éves az igénylés időpontjában, vagy elmúlik 70, mire lejár a kölcsön futamideje, adóstárs bevonása szükséges.

Az UniCredit Bank válasza szerint az életkor szempontjából a bank elsősorban azoknak az ügyfeleknek és érdeklődőknek kínálja jelzáloghiteleit, akik annak lejáratakor nem lesznek idősebbek 65 évesnél. Ha egy jelzáloghitelt igénylő ügyfél életkora a lejáratkor meghaladná a 65 évet, akkor hitelfedezeti életbiztosítás megkötése mellett igényelhető a jelzáloghitel oly módon, hogy ebben az esetben a maximális életkor lejáratkor 71 év. Az UniCreditnél a személyi kölcsönök úgy igényelhetők, hogy az adós (és adóstárs) a kölcsön lejáratának évében még ne töltse be 71. életévét.

Drágulást hozhat a támogatás bevezetése?

A korábbi évek támogatásainak hatásai alapján joggal merülhet fel a kérdés, hogy most is számíthatnak-e a felújítást, korszerűsítést tervezők drágulásra. Hiába nem veszi most igénybe valaki a támogatást, ha az elkövetkező időben tervezett felújítást, az árak emelkedésével szembesülhet, akár a szakemberek munkadíja, alapanyagok ára emelkedhet. Sőt, a felújított ingatlanok ára is nőhet, hiszen korábban volt az ilyen jellegű támogatásoknak árfelhajtó hatása. A lapunk által megkérdezett szakértők úgy vélik, ezek jelenleg alaptalan félelmek: sem a felújítási költségek, sem a vételárak terén nem kell jelentős áremeléssel számolni.

Koji László az ÉVOSZ elnöke a téma kapcsán lapunknak korábban elmondta, hogy az építőanyagok árában nem számítanak azonnali emelkedésre a program elindulásakor. "A felújítási program miatt az építési termékek drágulására jelenleg nem számítunk. Az év második felében, az általános gazdasági helyzet alakulásától függően lehetséges összességében 5- 6% körüli átlagos árnövekedés. Az elmúlt két évben (2022-2023 között) mintegy 40%-os átlagos árnövekedés volt tapasztalható. Lesz elegendő építési termék, ellátási nehézségekre nem számítunk" - mondta a szakértő. Az ÉVOSZ nem számít arra sem, hogy az országban tevékenykedő vállalkozók száma ne lenne elégséges a megnövekedett igényekhez, illetve hogy a kivitelezési költségek drasztikusan emelkednének.

"Jelenleg nem pörög olyan fordulatszámon az építőipar, hogy a szakemberhiány vagy építőanyagok rendelkezésre állása leküzdhetetlen probléma lenne. Ebből a szempontból szerencsés az otthonfelújítási program időzítése, mert win-win helyzetet teremthet. Egyrészt az ingatlantulajdonosok is megfizethetőbb áron találhatnak szakembert és építőanyagot, másrészt pedig a megrendelésszám is bővül, ami nem csak az építőipart, de a hazai gazdaság mutatóit is élénkítheti. Az egyik legnagyobb kihívás az lesz majd, hogy az építőanyagok árai "ne szaladjanak el", ha több tízezer lakásfelújítás nagyjából egyszerre indul meg. Nem lennék meglepődve, ha ennek a problémának elébe is menne a kormányzat valamilyen eszközzel" - mondta korábban a várható drágulás kapcsán Balogh László, az ingatlan.com elemzője a Pénzcentrumnak. 

A szakértő úgy véli, hogy nem lesz jelentős hatása az ingatlanárakra sem az új támogatásnak. "Tekintettel arra, hogy már meglévő és rosszabb állapotú ingatlanok vannak a támogatás fókuszában, ezért az adásvételek számára és az árakra ez kevéssé fog hatást gyakorolni. Ráadásul a hírek szerint a támogatott hitel futamideje alatt nem is lehet majd értékesíteni az ingatlant. Emiatt a lakáspiaci árakat sem fogja felhajtani az otthonfelújítási program" - mondta Balogh László.

Az otthonfelújítási támogatás becslések szerint mintegy 20 ezer családi ház felújítását fogja lehetővé tenni. A program elsősorban az érintett ingatanok árára lehet hatással azáltal, hogy az elérhető támogatás következtében emelkedhet irántuk a kereslet. A felújítás értéke a megvalósítás után beépül majd az egyes ingatlanok árába, de ez csak akkor fog megjelenni a piacon, ha értékesítik azokat

- mondta el lapunknak Futó Péter, a Portfolio elemzője. Hozzátette, hogy sem szakemberből, sem pedig építőanyagból nem számíthatunk hiányra, mivel annyi beruházást halasztottak el, hogy mindkettőből bőségesen akad most elég. "A 20 ezer ház a teljes lakóingatlan-állománynak kevesebb mint fél százalékát adja, így az egész piacra akkor lenne érdemi árfelhajtó hatása, ha a jövőben hasonló vagy még nagyobb mértékben folytatódna a program" - tette hozzá.

Összegezve tehát a szakemberek nem tartanak sem hiánytól, sem drágulástól alapanyag és szakemberek terén sem. Az ingatlanokra gyakorolt árfelhajtó hatást sem tartják számottevőnek, így az új otthonfelújítási támogatás várhatóan nem fogja felforgatni az ingatlanpiacot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. június 17. 20:01
Az ATV sajtóosztálya hétfőn reggel arra a kérdésünkre, hogy mikor vette át az Egyenes beszéd főszerk...
Bankmonitor  |  2024. június 17. 08:56
Nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg egy újabb hír a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban....
Holdblog  |  2024. június 17. 08:26
Az Adidas-sztori első részében leírtuk, hogyan vált a vállalat egy kis német garázscégből meghatároz...
Buxelliott  |  2024. június 16. 13:54
Megérkezett az újabb ATH, majd lefordult a piac. Van fordulós jelzés (megerősítés a jövő héten érkez...
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem