30 °C Budapest
A room with dust sheets, A ladder and paint roller

Kijön a matek: így faragják le törlesztőjük háromnegyedét az élelmes magyarok

2021. május 20. 21:05

A lakosság több mint harmada érdeklődik az otthonfelújítási támogatás iránt egy friss reprezentatív felmérés szerint. Sok családnak lehet komoly segítség a felújítási célra igénybe vehető vissza nem térítendő állami támogatás, illetve a munkálatok előfinanszírozására igényelhető otthonfelújítási támogatott kölcsön. 

Egy nemrégiben készített reprezentatív kutatás eredményei szerint a lakosság csaknem egyharmada tervezi, a másik harmada pedig lehetségesnek tartja, hogy a következő két évben belevág otthona felújításába. Az összes megkérdezett körében a válaszadók 15 százaléka mondta biztosra vagy valószínűre, 22 százaléka pedig lehetségesnek, hogy igénybe veszi a költségek legfeljebb felét fedező, idén januártól elérhető otthonfelújítási támogatást, amelynek összege nem haladhatja meg a 3 millió forintot. A felmérésből az is kiderült, hogy a pályázók harmada hitelből teremtené elő a tervezett munkák elvégzéséhez szükséges összeget. Számukra jelenthet segítséget az otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes kölcsön törlesztési feltételeinek módosítása.

Így működik a támogatási konstrukció

Az ügyfelek az otthonfelújítási hitelből finanszírozhatják a felújítást, majd ezt követően a Magyar Államkincstárnál igényelhetik az otthonfelújítási támogatást. A számukra megítélt összeget onnan utalják át a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek. Az ügyfél számára jóváhagyott támogatás összegét a bank az otthonfelújítási támogatott hitel tőketartozásának csökkentésére fordítja. Fontos szabály, hogy csak abban az esetben maradnak jogosultak a kamattámogatásra (a 3 százalékos fix kamatra) a hitel teljes futamideje alatt, ha az államkincstártól érkező visszatérítés eléri a hitelösszeg legalább 25 százalékát. Az otthonfelújítási támogatott hitel igénybevétele esetén a támogatást csak a hitel előtörlesztésére lehet felhasználni.

A halasztott tőkefizetési konstrukció segítségével csökkennek a hitelfelvevők kezdeti terhei. Az alacsonyabb induló törlesztőrészlet mellett az is fontos, hogyha a türelmi időn belül, vagyis a futamidő első évében megérkezik a támogatás a Magyar Államkincstártól, akkor az automatikusan csökkenti a tőketartozás összegét. Az alacsonyabb tőke miatt, a türelmi idő lejártát követően sem lesz nagyon nagy ugrás a havi törlesztőrészletben

– mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Így jön ki a matek

Egy tíz évre felvett, 6 millió forintos lakásfelújítási hitelnél az induló havi törlesztőrészlet a halasztott tőkefizetési konstrukcióban 15 028, alapesetben 58 052 forint lenne. A különbség jelentős. Az OTP Bank modellszámításában azt feltételezik, hogy a futamidő 10. hónapjában beérkezik 3 millió forint támogatás az államkincstártól, mely összegből megtörténik az előtörlesztés és ezzel csökken a tőketartozás. A halasztott konstrukcióban az egy éves türelmi idő maradék két hónapjában a havi törlesztő összege visszaesik 7 604 forintra, majd a türelmi idő végével a havi törlesztőrészlet – mely már tartalmazza a tőkerészt is – 31 788 forintra emelkedik, mely a futamidő végéig változatlan marad.

A halasztott tőkefizetési konstrukció legfontosabb előnye tehát a türelmi időszak, jelentősége, hogy a felújítás első kritikus hónapjaiban, amikor gyakran a tervezetten felül alakulnak a kivitelezői költségek alacsonyabb a havi törlesztőrészlet. Ugyanezen példánál maradva csak türelmi idő nélküli konstrukcióban az induló havi törlesztőrészlet 58 052 forint, mely a támogatásból történő előtörlesztés után a 11. hónaptól kezdve 27 011 forintra csökken.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 29. 22:13
Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezetője a Media1 érdeklődésére reagált a Manna FM szombati közlemé...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 28. 14:16
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2026. júniusi gyorstájékoztatója szerint a teljes munka...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 28. 07:44
Az utóbbi években a forint elég sokat vesztett az értékéből, így a korábbi általános pozícióm, hogy...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 31. hétfő
Erika, Bella
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 31. 08:13