A hó végén alig marad pénze a legtöbb magyarnak

Pénzcentrum
2013. május 27. 16:35

Egy friss felmérés szerint nem sokat változott a magyar lakosság negatív véleménye az anyagi helyzetet és a jövőbeli kilátásokat illetően. A lakosság 12 százalékának a havi jövedelme az alapvető szükségletei fedezésére sem elég.

A magyar lakosság jelentős része (89%) továbbra is pesszimista a jövőt illetően - derül ki a Cofidis Hitel Monitor első negyedéves felméréséből. A megkérdezettek több mint fele (56%) nyilatkozott úgy, hogy a legfontosabb dolgok megvásárlása után hó végéig alig marad pénze, 12 százalék pedig az alapvető szükségleteket sem tudja fedezni a fizetéséből. A 18-69 éves korosztály közel egyharmada (28%) engedhet meg magának a szükségesen kívül plusz kiadásokat, de megtakarításra nekik sem futja. Mindössze 4 százalék azoknak az aránya, akik félre is tudnak tenni a keresetükből.

A kutatásban résztvevők közel fele (45%) szerint romlani fog idén az anyagi helyzetük, a pesszimisták aránya magasabb az átlag alatti jövedelműek körében. A 18-29 éves fiatalok 39 százaléka gondolja úgy, hogy tovább csökkennek pénzügyi kilátásaik, a teljes lakosságnak pedig csak 1 százaléka nyilatkozza azt, hogy háztartásának pénzügyi stabilitása lényegesen javulni fog. A megkérdezettek 10 százaléka szerint valamivel pozitívabb lesz a helyzetük az idei évben, míg 44 százalék mondta azt, hogy 2013-ban is ugyanolyan marad az anyagi állapota, mint tavaly.

Annak ellenére, hogy a fiatalok borúlátóak, bátrabban vesznek fel kölcsönt. A hitelfelvétel tekintetében a 18-39 éves korosztály magasabb iskolai végzettségű, az átlagnál jobb anyagi körülményekkel rendelkező tagjai nagyobb arányban terveznek hitelt felvenni, mint az átlag.

Összességében elmondható, hogy az elmúlt év első három hónapjához képest 7 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik az alapvető dolgokat meg tudják vásárolni, de másra már nem marad pénzük. Az elmúlt években csökkent azok száma, akik az alapvető szükségleteken kívül néhány extra kiadást is megengedhetnek magunknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 14. 06:00
Június elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06