Péntekre stabilizálódott a frank: ez történt a héten a devizával

Pénzcentrum
2011. augusztus 12. 17:12

Kedd éjszaka óta 10%-ot zuhant a svájci frank az euróval szemben, aminek döntő része a csütörtöki és pénteki kereskedésben következett be. Ezek láttán kezdenek megjelenni a trendfordulót sugalló elemzések, szakértői kommentárok. Bár ezt még korai lenne nagy biztonsággal kijelenteni, az egyre valószínűbb, hogy a frank az euróval szemben a paritás felett ingadozhat egy enyhén gyengülő trend mellett a következő hónapokban. Ezt egyrészt a svájci jegybank sorozatos figyelmeztetései és eszköztára, másrészt több piaci tényező együttesen érheti el.

Egy csütörtöki svájci jegybankelnöki nyilatkozat szerint extrém esetben átmenetileg rögzíthetik is a svájci frank árfolyamát az euróhoz képest.

Ehhez egyes szereplők rögtön feltételezett árfolyamtartományt is társítottak (1,12-1,15 között). Ez a piaci szóbeszéd hatalmas frankgyengülést okozott csütörtök délután, a jegyzések 1,05 körülről 1,09 körülig ugrottak, ma pedig az egyre javuló nemzetközi befektetői hangulatban tovább folytatódott a frank hanyatlása, a jegyzések 1,10 fölé emelkedtek. Ezzel párhuzamosan a frank/forint jegyzések 250 alá süllyedtek a kedd esti 273-ról.


Mindez azt jelenti, hogy kedd éjszaka óta 10%-ot zuhant az alpesi deviza az euróval szemben, ami a frank erősödésére játszó befektetőknek már egyre komolyabb fájdalmat, vagy az elért profitjuk jelentős részének olvadását jelenti. Egyre többen gondolkodhatnak el azon, hogy jobb lenne óvatosságból részben zárni a frank erősödésre játszó pozíciókat, ami értelemszerűen tovább gyengítheti az alpesi fizetőeszközt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
Holdblog  |  2026. április 3. 10:37
TACO index, Elon Musk és a perzsák Zsolt, Balázs és Szabó Laci tolmácsolásában. Jó szórakozást! Mily...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29