12 °C Budapest

Megújulnak a panelek

Pénzcentrum
2006. április 21. 11:00

Minden szabályosan pályázó megkapja a támogatást a panelfelújítási programban, amelyet az idén is meghirdettek. Az eddigi pályázatok révén a mintegy kétmillió ember otthonául szolgáló 800 ezer panellakás egynegyede már az év végére megújulhat - írja a Népszabadság.


"Felülről nyitott" pályázati keretté alakult át a panelprogram, ami azt jelenti, hogy annyi pénzt öntenek bele, amennyit a pályázók igénye indokol. A tavaly felduzzasztott keret rekordmennyiségű pályázatot eredményezett: csaknem 75 ezer lakás korszerűsítésére 14,7 milliárd forintot kértek, végül 69 ezer ingatlanra kaptak összesen 13,8 milliárdot a lakótelepeken élők. A különbséget 125 formai hiba miatt elutasított pályázat eredményezi, de a szabályok szerint ezek az igénylők idén, érvényes pályázat beadása esetén megkaphatják az igényelt támogatást.

A pályázati dömpingre jellemző, hogy az utolsó aláírások még csak most, a héten kerülhettek rá az év végi rohamban beadott, 11 ezer lakásra szóló igénylésekre. Kolber István, a lakásügyekért is felelős tárca nélküli miniszter hárommilliárd forintról szóló döntése azt jelenti, hogy mindegyik, a formai kritériumoknak is megfelelően eljáró pályázó megkapta a támogatást. A 69 ezer paneltulajdonos 14,9 milliárd forint önerővel járul hozzá a felújításokhoz, a panelprogram szabályai szerint ugyanis a lakásonkénti legfeljebb 1,2 millió forintos nyílászáró- és fűtéskorszerűsítési munkálatokhoz 400 ezer forint támogatást ad az állam, és ugyanennyit adhat a helyi önkormányzat. A lakók tavaly 10,4 milliárd forint önerőpótló hitelt igényeltek, az önkormányzatok meg 5,1 milliárdot terveztek felvenni.

Ebben a kormányciklusban, vagyis 2002 óta a kormány 111,4 ezer panellakás felújítására 19,3 milliárd forintot adott, ebből 16,4 milliárdot a Gyurcsány-kormány idején ítéltek meg. Ha a jelenlegi mértékben folytatódna a támogatások iránti roham, akkor 2013 végére, vagyis hét év múlva valamennyi iparosított technológiával készült épület megújulhatna. Az energetikatakarékosságot célzó korszerűsítéseket jövőre már uniós forrásból is lehet fedezni, a tervek szerint 20 százalék erejéig.

A kedvezményes hitellel, vagyis a Panel Plusz konstrukcióval is megsegített felújításokra tehát van pénz, a legnagyobb akadályt immár a lakóközösségek maguk jelentik. A tapasztalatok szerint ugyanis nem könnyű meggyőzni a többségében idősek, illetve alacsony jövedelmű, kisgyerekes családok alkotta tulajdonosi kört arról, hogy a rövid időre vállalt pluszteher gyorsan megtérül a fűtési költségek lefaragásából. Az új nyílászárók beépítésének és a fűtés korszerűsítésének, az épület hőszigetelésének költségéhez szükséges egyharmados önerőt ugyan a társasház adja, de ezt már kedvezményes hitelből is előteremtheti. A vállalt többletköltség, vagyis a hitel törlesztése a közös költségbe épül, mégis sokan tartanak az új tehertől. Egyes lakóközösségekben ellenzik a támogatást azok, akik saját költségre már kicseréltették például az ablakokat, de ez sem lenne akadály, hiszen a társasház arányosan állapíthatja meg az új közös költséget, amit a lakás eladásakor az új tulajdonos fizet tovább. Az igényelt állami támogatáshoz arányítva látszik, hogy a társasházak nagyjából kétharmada próbálja önerejét hitelből előteremteni, míg az önkormányzatoknál a tervezett hitelfelvétel csupán az ígért támogatások egyharmadának biztosításához kell.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lakótelepeken magas fűtési költségek csökkentésével a panelek értéke is emelkedhet, vagyis a pályázaton induló lakóközösségek vagyonukat is gyarapítják. A kormány számára meg azért kiemelt jelentőségű a panelprogram, mert az jószerivel minden ötödik magyar állampolgárt érinti. Az idei pályázatok beadási határideje szeptember 29., az előzetes számítások szerint ismét legalább másfél ezer pályázatról, vagyis több mint 70 ezer lakás támogatásáról kell dönteni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem