Hogyan vélekednek a kötelező szűrővizsgálatokról az egészségtudatosság éllovasai, az egészségpénztári tagok?
Szeptember elején annyira hirtelen érkezett meg az esős-szeles, hűvös őszi idő, hogy az a hazai fecskepopulációban igen jelentős elhullási arányt hozott: a legyengült madarak közül sokan nem tudtak elindulni a melegebb klíma felé, a zord időben pedig fő táplálékuk, a repülő rovarok is eltűntek. Megkérdeztünk egy szakértőt, hogy emiatt várható-e a földeken rovarinvázió, amely komoly fejtörést is okozhatna a gazdáknak.
Szeptember elején nem szokatlan, hogy a sajtóban a fecskékről olvashatunk vagy hallgatunk, de legtöbbször csak annyit, hogy a madarak rendben elindultak a meleg égöv felé, ahol áttelelnek, majd a tél végével visszatérnek az északabbra fekvő országokba, amikor már a tűréshatáruknak megfelelő az időjárás.
Mivel azonban idén gyakorlatilag napok alatt fordult őszbe az időjárás, sok fecske pusztult el - egyes becslések szerint a hazai populáció akár harmada is -, vesztüket a hirtelen jött hideg mellett az is okozta, hogy a zord időben fő táplálékuk, a repülő rovarok is eltűntek. Ez pedig felvet egy elég fontos kérdést: nem szaporodnak-e el a rovarok és a kártevők a szántóföldeken és más hasonló helyeken, készülni kell-e a gazdáknak arra, hogy komoly károk is érhetik őket? Erről kérdeztünk egy szakértőt.
Legyengülnek, elpusztulnak a fecskék
Idén nagyon hirtelen rúgta be az ajtót az ősz, helyenként esővel és hideggel, és így több ezer, a meleg nyár végi napokat még itt töltő fecske pusztult el. Ennek a legfőbb oka ugye az volt, hogy a nyár végén még nem indultak el, hiszen augusztus utolsó napjaiban is szabályos kánikula volt.
A közösségi médiában egyre-másra jelentek meg posztok arról, hogy a fecskék a hideg, esős időben annyira legyengültek, hogy valóban nem rendelkeztek elég erővel az útra keléshez: a becslések szerint több ezer fecske veszhetett oda a szakértők szerint.
Hogyan segít a fecske a gazdákon?
Felmerülhet a kérdés, hogyha a fecskepopuláció ekkora sebet kapott Magyarországon, akkor vajon az agrárágaz nem fogja-e megszenvedni a hiányukat akként, hogy nem lesz esetleg, aki "levadássza" a rovarokat, amik normál esetben akár a szántóföldeken keresnének élelmet? Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint voltaképpen eddig is elhanyagolható volt a fecskék ebbéli tevékenysége.
A fecskék valóban természetes rovarpusztítók, de a korábbi nagyszámú jelenlétük az állatállományhoz kapcsolódó légysűrűség miatt alakult ki. Tény, hogy a sok fecske az állattartástól független, de az embereket bosszantó rovarokat, így például a szúnyogokat is nagy számban kapta el, ezzel inkább a vidéki településeken élőknek kedveztek, nem az agrártermelésnek
- kezdte válaszadását a szakértő. Azt is elmondta, hogy nem véletlen a fecskék számának már évek óta tartó csökkenése: a modernizáció magával hozta azt is, hogy kevesebb lett a rovar az agrárágazat, az aállattartás körül - tehát a fecskék lassan szinte teljesen elveszítették ezt a táplálékforrásukat.
A fecskék természetes módon fedezték fel a korábbi évszázadokban, hogy az állattartás kapcsán megjelenő jelentős szállórovar-mennyiség, a sok légy számukra jó táplálékforrást jelent, ráadásul az istállók, gazdasági épületek védettebb részein megépíthették fészkeiket is. Ezek az előnyök alapvetően a fecskéknek kedveztek. Az állatállomány csökkenésével, az állattartás intenzívebbé válásával, a háztáji jószágtartás visszaszorulásával jelentősen csökkentek ezek a fecskék számára kedvező faktorok, így a fecskék száma is
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta erről Braunmüller Lajos.
A modern szerek jobban tartják távol a rovarokat
Éppen a fentebb már említett modernizáció is okozza, hogy a gazdáknak szinte alig van már szükségük a rovarok természetes ellenségeinek, így a fecskéknek a jelenlétére is. Mint az Agrárszektor főszerkesztője elmondta: a különböző szerekkel már nagyobb eredményeket lehet elérni, ha a rovarok távoltartását vesszük.
Jelenleg a rovarok távoltartását a nagyüzemi mezőgazdaság növényvédőszerekkel tudja megoldani a termelés hatalmas léptékeit tekintve. A fecskék jelenléte korábban is inkább az állattartó falusi porták, a tanyák és az istállók környékén tartotta kordában a rovarokat. A szántóföldi növénytermesztésben tehát a fecskéknek kisebb a szerepük
- mondta Braunmüller Lajos. A végkövetkeztetés pedig az, hogy bár valóban nem jó hír a fecskék nagyarányú pusztulása, azért attól nem kell tartani, hogy a magyar szántóföldeken szabályos sáskajárások alakulnának ki.
A fecskék állományának csökkenése, különösen a nemrég bekövetkezett nagyarányú elhullásuk inkább a biodiverzitás, a természetvédelem szempontjából jelent rossz hírt, a modern agrártermelés szempontjából nem. Emiatt nem várható élelmiszer-drágulás. A megfogyatkozó fecskék rovarpusztító munkáját ráadásul más madárfajok, és denevérek át tudják venni. Ezzel együtt azonban természetvédelmi okokból indokolt lenne a fecskék védelme, a számukra alkalmas fészkelőhelyek kialakítása, illetve a jelenlétük megtűrése
- zárta gondolatait Braunmüller Lajos.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.