A szamárköhögés gyanú bejelentések a fővárosból és 7 vármegyéből érkeztek.
![Senior female doctor is checking the blood pressure of the patient. blood pressure checks and monitoring .](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707391343-kkeck2d0G_lg.jpg)
Zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás Pest vármegyében - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön.
Mint írták, a február elsejei indulás utáni első hétvégén kiugróan sok, majdnem kétezer hívás érkezett a 1830-as ügyeleti telefonszámra, ebből több mint ötszázan "kipróbálási céllal" tárcsázták a számot, a hívások jelentékeny részében pedig csak valamilyen egészségügyi jellegű információra volt szüksége a telefonálónak, amit az Egészségvonal közreműködésével megkaptak.
Hétfőn, kedden és szerdán az ügyeleti hívásszám a hétvégi napok számainak hatodára csökkent, és jelenleg rövid várakozási idővel működik a hívásfogadó rendszer - jelezték.
Közölték azt is, hogy Pest vármegye 21 ügyeleti telephelyén hétfőn összesen 132 beteget, kedden 101 beteget, szerdán 102 beteget kellett ellátni, ami óránként és ügyeleti helyenként kevesebb mint egy beteget jelentett.
A szentendrei ügyeletet - ahol egy sajtóhír szerint a nagy betegszám és munkaterhelés miatt "az ellátás megoldhatatlan" - a 16 órától reggel 8 óráig terjedő időszakban kedden három, szerdán négy beteg kereste fel, és mindannyian megfelelő ellátásban részesültek - tették hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
AZ OMSZ a működési és betegforgalmi adatokat az elkövetkező napokban is folyamatosan gyűjti és elemzi annak érdekében, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitását és az ügyeleti ellátó helyek erőforrásait a betegek igényeihez és szükségleteihez igazíthassa - emelték ki.
Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének vármegyékre vonatkozó részletei a www.mentok.hu/ugyelet linkre kattintva érhetők el.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)