Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
1141 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 831 866 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 11 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 341 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 790 127 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 11 398 főre emelkedett. 742 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen.
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb - írja a kormányzati tájékoztató portál. A beoltottak száma 5 916 769, közülük 5 689 371 fő már a második oltását is megkapta, 948 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb
- írja a portál.

-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








