Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Várkonyi Andrea szerint muszáj több lábon állni. Eredeti foglalkozását tekintve orvos, belgyógyász rezidens is volt, sőt, egészségügyi közgazdász-menedzser végzettsége is van. Idén pedig pszichológia szakon fog diplomázni.
- mondta a Story magazinnak azzal kapcsolatban, öt évvel ezelőtt miért döntött úgy, hogy beiratkozik pszichológia szakra.
Januárban a Veol.hunak adott interjúban arról is beszélt, hogy az orvosi egyetem elvégzése után több szakirány is érdekelte.
- mondta. Az egyetemet levelezőn végezte el, és azt tervezi, hogy a diploma megszerzése után praxisban is dolgozni fog. Sőt, egy ideje már asszisztensként is dolgozik egy pszichológus mellett egy csoportban. Azt is elárulta, kifejezetten a pszichoszomatika érdekli. E mellett ő vezeti a Micsoda nők! című műsort, és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kommunikációt és önismeretet is tanít.
Ennyit keresne belgyógyászként és pszichológusként
Általános orvosi képzettséggel Magyarországon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint havonta bruttó 357771 forintot lehet keresni. A szakorvosok ennél valamivel többet vihetnek haza, a havi átlagkereset az NFSZ szerint bruttó 546386 forint. A pszichológusok viszont ennél jóval kevesebbet, havi bruttó 263369 forintot keresnek a 2016-os adatok szerint. Ha esetleg a diploma megszerzése után Várkonyi Andrea elvégezné a klinikai szakpszcihológusi képzést is, akkor nagyjából bruttó 284 767 forintos fizetésre számíthana, legalábbis a Fizetesek.hu adatai szerint.
Ezek a számok persze átlagos fizetések, vagyis nagyon nem mindegy például az, hogy valaki az ország mely részén vállal munkát, állami intézményben helyezkedik el, vagy magánpraxist nyit és vállalkozóként dolgozik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Mohai Balázs / MTI
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







