Ezt már nehéz tagadni: itt a bizonyíték, Európa-bajnok élelmiszerárakkal találkoznak a magyar vásárlók
Még a velünk körülbelül azonos fejlettségű gazdaságok sem költenek annyit élelmiszerre a bérük arányában, mint a magyarok.
Még a velünk körülbelül azonos fejlettségű gazdaságok sem költenek annyit élelmiszerre a bérük arányában, mint a magyarok.
Az élelmiszerboltok aránya a teljes kiskereskedelmi hálózaton belül 33 százalékot tett ki, számuk egy év alatt 4,5 százalékkal csökkent.
A H&M csütörtökön felülvizsgálta az egész éves nyereségi céljait a vártnál gyengébb negyedéves eredmények és a júniusi eladások várható visszaesése miatt.
A felültöltős és elöltöltős mosógépek vásárlása során fontos figyelembe venni azok hatékonyságát, kapacitását, tisztítási ciklusait is.
A diszkontláncok csütörtöktől érvényes akciós újságaiba már meg is érkezett a magyarok nyári kedvence.
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívta a forgalomból a Happy Harvest aszalt sárgabarackot.
Lesz olyan termék, aminek tényleg emelkedni fog az ára, ám most is van egy csavar a történetben.
A magyar vásárlók jellemzően már áprilisban elkezdenek nagyobb tételben rendelni kiegészítő felszereléseket.
Az egyik kiskereskedelmi szövetség főtitkára szerint súlyos torzító hatása volt a kötelező akciózásnak, így jó ötlet, hogy az infáció leszorítása után ki is vezetik azt.
2024. július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás a boltokban, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az akkumulátoros fúró-csavarozók mind a szakemberek, mind a hobbi barkácsolók nélkülözhetetlen segítője, de elmondhatjuk, hogy ma már szinte minden háztartásban megtaláljuk.
Habár adózott eredményt tekintve már meg tudja szorongatni a KiK a Pepcót, bolthálózat nagysága és árbevétel alapján továbbra is a piac nagy részét uralja a dél-afrikai üzletlánc.
Minden annyit ér, amennyiért megvásárolják? Lehet, de az biztos, hogy ezek a figurák ennyit nem érnek.
Szavazásunkon ara voltunk kíváncsiak, hogy a Pénzcentrum olvasói körében mely sörök a legnépszerűbbek.
100-150 ezer forintért már középkategóriás mobil klímát lehet venni. Vásárlás előtt azonban van pár fontos dolog, amit muszáj tisztázni.
Javában tart a meggyszezon, a szélsőséges tavaszi időjárás miatt azonban az előző évek átlagánál kevesebb termés várható.
A kampánnyal a cég elsősorban a koronavírus-járvány alatt elvesztett ügyfeleit szeretné visszahódítani.
A SZÉP-kártya rövid ideig történő általános bevezetésével sok háztartásban lett könnyebb a bevásárlás.
A legutóbb vásárolt televízióját 100 000 és 200 000 Ft közötti áron szerezte be a magyarok 40 százaléka.
Vidéken általános volt a vevők alkupozíciójának csökkenése, a legnagyobb mértékben a megyei jogú városokban, míg a községekben leginkább stagnált.