Ennyi volt, bezár a legendás magyar hamburgerező: nem bírják tovább a milliós rezsit
Januártól lehúzza a rolót Tatabánya első hamburgerezője. A tulajdonos szerint 1,4 millió forint lett a villanyszámlájuk.
Januártól lehúzza a rolót Tatabánya első hamburgerezője. A tulajdonos szerint 1,4 millió forint lett a villanyszámlájuk.
Több tízezer forinttal nőhet rengeteg kis- és középvállalkozás rezsiszámlája már januártól, ez pedig kirúgási hullámot hozhat.
Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!
Az új rendelet két fontos módosítást tartalmazott, amely hatással van az energiaszektorban működő vállalatokra.
Különleges helyszínen adott tanácsot a digitális előrelépéshez a Telekom, két kisvállalkozóval a földtől elszakadva, több méter magasan beszélgettek a budapesti Erzsébet téren.
A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése a novemberi javulás után az ipar kivételével minden ágazatban romlott, s a fogyasztók körében is negatívabb lett.
Az Orkla felvásárolja a szendvicseket és bagetteket gyártó Khell összes részvényét.
Még hétfő éjfélig jelentkezhetnek veszélyhelyzeti áramellátásra a versenypiaci kisfogyasztók.
Az új kupakkal ellátott palackok már 2023 első napjaitól a polcokra kerülhetnek.
A kártyajáték alapötlete 2020-ban született meg az amerikai elnökválasztási folyamathoz kapcsolódó baráti beszélgetésekben.
Rendeletben intézkedtek a Dunaferr felszámolásáról, de ez nem feltétlenül rossz hír, a kormány így készítheti elő a legendás magyar vasmű megmentését.
A megállapodás a magyar törvényhozást is lépéskényszerbe hozza azzal, hogy a helyi adószabályokat a megváltozott körülményekhez kell igazítani.
Közösségi finanszírozással kampányt indítani már nem számít újdonságnak, hiszen sokan ismerik a nemzetközi térben főként tech ötletek finanszírozására kitalált kampányokat.
Business Menü interjúsorozat nyolcadik epizódjának főszereplője Tálos Péter, a Foxconn magyarországi vezetője.
A Brancs kampányait készítő szakemberekkel beszélgettünk arról, hogy mi a receptje egy sikeres vállalkozásnak.
Hétfőn leállhat a Dunaferr kokszolója, ha ez így lesz, akkor a vasmű működése ellehetetlenül és a felszámolása elkerülhetetlen lesz.
A jelenleg domináns fosszilis energiahordozók kiváltása jelentős reálgazdasági átalakulással jár.
Sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.
A fővárosban kisebb hibákkal rendelkező zöldségeket és gyümölcsöket egységcsomagban kínálja vásárlóinak.
Ha régóta motoszkál a fejedben egy világmegváltó ötlet, de eddig nem mertél belevágni, akkor most itt a tökéletes alkalom, hogy a tettek mezejére lépj.