Ennyit a nagy árcsökkentésről a hazai boltokban: korai volt örülni a hirtelen jött akcióknak?
Újabb csődhullámtól tart az energetikai szakértő, mivel lassan égető problémát fognak jelenteni a vállalkozásoknak a kifizetetlen rezsiszámlák.
Újabb csődhullámtól tart az energetikai szakértő, mivel lassan égető problémát fognak jelenteni a vállalkozásoknak a kifizetetlen rezsiszámlák.
2022-ben jóval kevesebb cég jött létre Magyarországon, mint a járvány alatt, azonban az új szereplők aránya megnőtt.
A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek.
Kilencedik epozódjához ékezett az RTL-en futó Cápák között című üzleti showműsor:
A szándékos adóelkerüléssel szemben határozottan – a jogszabályokban biztosított eszköztárral – fellép a hivatal.
A Twitter Blue szolgáltatás eddig Magyarországon nem volt elérhető, március 2-tól azonban már magyar felhasználók is elő tudnak fizetni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette 2023. évi ellenőrzési tervét. Kiemelt figyelmet fordítanak az elektronikus kereskedelemre és az étrendkiegészítőkre.
A balesete után a fizikai fájdalmakon túl a tehetetlenség érzésével is meg kell küzdenie.
Orbán Gábor vezérigazgató szerint a kormány által kivetett különadó összege 27,9 milliárd forint volt ebben az időszakban.
Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek.
Nyolcadik epizódjához érkezett a Cápák között című üzleti showműsor: vasárnap este ismét négy bátor vállalkozó vállalta, hogy bemutatkozik a befektetőknek.
A történet eddig szép, de korántsem ennyire egyszerű a helyzete annak, aki belevág a vendéglátós bizniszbe, pláne a az elmúlt két év gazdasági körülménye között.
A kisvállalatok kétharmadánál nem működik olyan IT-megoldás, amely a HR munkáját segíthetné.
A vendéglátás piacára lépő Osváth Zsolt és Zsozéatya őszintén meséltek arról, hogyan indították be az üzleteiket, és hogyan alakulnak a bevételeik azóta.
Az elmúlt években látványosan megugrott a hazai kisállat-tartók száma, akiknek gyakran nehézséget okoz, hogy kedvencüket megbízható, hozzáértő emberre bízzák szükség esetén.
Néptelenednek a belváros legvonzóbb utcái, területei is, egyre kevesebb szolgáltatás és kereskedelmi egység éli túl az aktuális állapotot.
Beszédes, hogy míg tavaly a cégek a 89%-a tervezett létszámbővítést, idén csak 34%-uk nyilatkozott így.
A nyárvégi változások után ismét terítékre kerülhet a kata, ám ezúttal az ellenőrzési oldalon.
Öt újabb vállalkozó érkezett a Cápák elé az RTL vasárnap esti üzleti showműsorába, hogy megváljon cége egy részétől: persze jó áron.
Itt a vége! Az USA felmondta a szerződést és innen már tényleg nincs visszaút.