Angliában jóval olcsóbb a népszerű torokgyógyszer, mint Magyarországon: mi az oka?
Lecsapott a hivatal: kartellbe szerveződtek a csaló cégek, így próbálták kijátszani a rendszert
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését. Minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a GVH enyhítette a kiszabott bírságot. A nemzeti versenyhatóság kiemelten figyel a közbeszerzési kartellekre, ezek ugyanis az egyik legsúlyosabb versenyellenes jogsértésnek számítanak.
A budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére a fővárosi közlekedési cég 2020 nyarán írt ki nyílt közbeszerzést, az eljárás során azonban észrevette, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai szinte szóról szóra megegyeznek egymással. A BKV jelezte a gyanús esetet a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely rajtaütött a vállalkozásokon 2021 júliusában.
A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy négy cég – a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., illetve a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. – (ketten-ketten azonos vállalkozáscsoportban) jogsértő együttműködést folytattak annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese. A vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árszintjeiket, a pályázati anyagaikat pedig ugyanazon személy – az egyik vállalkozás ügyvezetője – állította össze. Az összehangolt, versenykorlátozó magatartás a közbeszerzési eljárás során is fennmaradt köztük – tárta fel a GVH eljárása.
A közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, melyek bizonyos esetben akár büntetőjogi következményekkel is járhatnak. A nemzeti versenyhatóság ezért kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását.
A GVH vizsgálata során a vállalkozások mindegyike ún. engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként beszolgáltatta a kartell bizonyítékait a versenyhatóság felé. Ennek – valamint a cégek egy részének a jövőbeli, hasonló jogsértések elkerülésére vállalt, ún. megfelelési törekvéseinek – köszönhetően a GVH Versenytanácsa mintegy harmadával csökkentette a kartell érintett résztvevőinek bírságát. A hatóság egyúttal tekintettel volt a kis- és középvállalatnak minősülő vállalkozások korlátozottabb pénzügyi teljesítőképességére is. A GVH Versenytanácsa mindezek figyelembevételével összesen 6,5 millió forintos bírságot szabott ki a Rubin Group Kft.-re és a Duna-Weser Kft.-re. A másik két, 1 fős céget – a Dunai Személyszállító Kft-t, illetve a Hajózni Jó Kft-t – közvetlenül a közbeszerzési tender kiírása előtt alapították ugyanazon a napon, beismerten a támogató ajánlatok beadására. Mindkét cég főtevékenysége belvízi személyszállítás, árbevétele nem volt, a cégjegyzésre ugyanaz a személy jogosult.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







