Fontos előrejelzést tettek közzé: kiderült, mi várhat a magyar gazdaságra a következő években
A kutatóintézet nyári előrejelzése alapján a magyar gazdaság ugyan kiléphet a többéves stagnálásból, de a növekedés továbbra is törékeny maradhat.
A kutatóintézet nyári előrejelzése alapján a magyar gazdaság ugyan kiléphet a többéves stagnálásból, de a növekedés továbbra is törékeny maradhat.
A mesterséges intelligencia és a robotika néhány éven belül alapjaiban alakíthatja át a munkaerőpiacot.
2026 májusában 4 millió 654 ezer fő dolgozott Magyarországon, miközben a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékon állt.
Több mint 4,6 millióan dolgoznak Magyarországon, miközben nagyjából 220 ezren keresnek aktívan munkát. De miért érkezett fordulóponthoz a magyar munkaerőpiac? Mutatjuk!
Európa egésze meglehetősen kevés sikertörténetet tud felmutatni, Afrika és Latin-Amerika kilátásai pedig ennél is borúsabbak.
Az autóipart, az építőipart és a vegyipart is hamarosan elérheti a leépítési hullám.
Az új munkahely megtalálása egyre több időt emészt fel.
A legfrissebb OECD‑adatok alapján továbbra is kettős kép rajzolódik ki a fejlett országok munkaerőpiacáról:
A téli szezon lecsengésével a várakozásoknak megfelelően több mint hatezerrel csökkent az Ausztriában dolgozó magyarok száma áprilisban.
Egy friss jelentés szerint a munkaképes magyarok ötöde nyitott lenne a rugalmas, műszakalapú foglalkoztatásra.
Történelmi mértékben javult a magyar lakosság hangulata májusban a GKI Gazdaságkutató friss felmérése szerint.
2025-ben az Európai Unióban 92,7 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának.
Egy év alatt jelentősen megnőtt a munkanélküliséggel kapcsolatos aggodalom a magyarok körében: minden ötödik válaszadó valós veszélyként éli meg, hogy elveszítheti az állását.
Egy év telt el azóta, hogy a parajdi sóbányát lezárták, miután a Korond-patak áradása betört a tárnákba.
Összeomlott a turizmus egyik erdélyi fellegvára: a parajdi sóbánya tavalyi katasztrófája után sorra húzták le a rolót a helyi vállalkozások.
A vendégmunkások hirtelen korlátozása azonnali kapacitásvesztést és működési zavarokat okozna a feldolgozóiparban, a logisztikában, az építőiparban és az élelmiszeriparban egyaránt.
A munkanélküliek száma 219 ezer fő volt, ami mérsékelt, de továbbra is érdemi jelenlétet jelez a munkaerőpiacon.
A romló gazdasági környezet és a növekvő munkanélküliség ellenére egyre élesebb verseny várható a hazai munkavállalókért.
Szokatlan, de igen ötletes álláskereső hirdetésbe futhattak bele a napokban azok, akik a budapesti Frankel Leó úton sétálgattak.
Kínában egyelőre még visszafogott a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci hatása.